fordította: Légmán Anna
A Burch Ház a pszichiátriai betegségek kezelésének alternatív lehetőségét nyújtja azok számára, akik egy közösség keretein belül szeretnének felelősséget vállalni saját gyógyulásuk folyamatában, másokkal együtt megpróbálva változni. Ez egy tizenkilenc szobás létesítmény 14 holdnyi területen Bethlehemben, New Hampshire-ben. Nyolc kliens és négy képzett személyzeti tag él itt, akik együtt tartják rendben a helyet és vigyáznak egymásra. Az ember itt biztonságosan és támogatva keresztülmehet azon, amin keresztül kell mennie.
12 hálószoba és jónéhány nagy közös szoba van a különböző foglalkozások számára, ahol lehet üléseket tartani, jógázni, meditálni, relaxálni, zenét hallgatni vagy akár zenélni is. A lehetőségek határtalanok. Van egy óriási, jól felszerelt konyha saját tűzhellyel és egy asztallal, ahol kényelmesen elfér tizenhat ember is. Meleg és meghitt légkör uralkodik itt, hívogató, fesztelen és megnyugtató. A legtöbb ember aki a Burch házba látogat, megjegyzi, hogy milyen szívélyes, kellemes és biztonságos érzést sugárzó hely ez.
Néhány közös szobában a fakályha vagy a kandalló is hozzájárul a barátságos hangulathoz. Van egy mosókonyha, ahol bárki kimoshatja és megszáríthatja a ruháját. Vannak könnyen hozzáférhető, szabályosan működő nem fizető telefonok, habár az elvárás, hogy a távolsági hívásokat mindenki kifizesse. A bentlakóknak saját hálószobájuk van, amit szabadon díszíthetnek; tiszteletben tartjuk az egyén magánéletét, és nem hatolunk be senkinek a magánszférájába, hacsak nincs komoly vészhelyzet.
A kliensek a legkülönbözőbb háttérrel érkeznek ide, mostani problémáik a diagnosztikai kategóriák széles spektrumát jelenítik meg. Vagy szakszerűen a család utalta be őket, vagy a barátok, vagy ők saját maguktól jöttek ide. Nálunk nincs diszkrimináció, bárki jöhet a házba, aki bizonyítja, hogy jelenleg nem ön-és közveszélyes és nem áll alkohol vagy drogok befolyása alatt. Ha a reménybeli lakó az előbb felsoroltak valamelyikében érintett, legalább hat hónapig mentesnek kell lennie, mielőtt a Burch házba jönne. A Burch ház egy átmeneti lehetőség és nem állandó lakhely.
A személyzet két teljes állású tagból áll, akik a házon kívül élnek, négy bentlakóból és egy félállású alkalmazottból, akinek az elsődleges feladata a pénzgyűjtés. A teljes állású, szenior dolgozó idejének egy részét adminisztratív munkával, másik részét a ház közösségében tölti, és egyenként is foglalkozik a kliensekkel. Nem mindenkinek volt hivatalos képzettsége, mikor a Burch házba jött dolgozni, ez változott az évek folyamán, az emberek egy részének volt egyetemi diplomája, vagy egyetemista volt, de akadt, akinek egyáltalán nem volt képzettsége. A bentlakó dolgozók a szenioroktól, alkalmanként külső forrásból, és a Burch házban élés és dolgozás élményéből szereznek gyakorlatot. Gyakran a szenior tag pozícióját egykori bentlakó dolgozók töltik be. Ez nem nagy változás számukra, hiszen már eddig is sok időt töltöttek velünk.
A Burch ház ötletét Catherine (Katy) Burch Symmes és jómagam találtam ki 1970 körül. Mind a ketten egy kicsi, újító, liberális egyetem, a Franconia bölcsészettudományi karára jártunk. Számtalan élményünk volt olyan diákokkal, akik komoly érzelmi válságba kerültek, és azt tapasztaltuk, hogy ezeknek az embereknek a kórházba küldése többnyire nem javít a helyzetükön. Katy és én olykor hazavittünk nehéz életperiódusban lévő diákokat rövid időszakokra, és általában azt érzékeltük, hogy ez sokat segített nekik. Úgy gondolom, hogy ennek a tucatnyi tanulónak sokat segített, hogy biztos menedékre találtak egy rövid időre.
Főiskolai és korábbi tanulmányaim során nagy hatással volt rám R. D. Laing munkássága és a londoni Kingsley Hall intézménye. A Kingsley Hall, amit két pszichiáter, R.D. Laing és Aaron Esterson alapított, egy brit alternatív pszichiátriai módszer volt, ahol a segítségre szorulók és a terapeuták együtt laktak és gyakorlatilag minden megengedett volt.
Londonban négy évet töltöttem gyakorlaton R.D. Laing-gel és a Philadelphiai Társasággal a terápiás közösségben dolgozva, amit ők alapítottak. Ez az a hely, ahol elkezdett kikristályosodni, hogy milyen is legyen a mi közösségünk. A Burch Házat alkotó legfontosabb elv, hogy az emberek számára menedékhelyet biztosítson, ahova bárki jöhet anélkül, hogy részletes diagnózist vagy kezelést kapna. Szerettünk volna meggyőződni arról, hogy a támogató kapcsolat és a biztonságos környezet elég ahhoz, hogy a pszichés probléma javuljon.
A Philadelphiai Társaságnál a gyakorlatom kezdetén egy közösségbe vittek, hogy együtt legyek egy asszonnyal, aki pszichotikussá vált. Együtt lenni valakivel ennek a munkának az egyik legfontosabb összetevőjére utal. Valaki azonnal rájön erre, míg mások évekig küzdenek próbálva elsajátítani, hogyan lehet valakivel együtt lenni anélkül, hogy előadjuk saját elképzeléseinket neki, vagy legalább ne akadályozzuk őt egy másik eljárással.
A szituáció, amivel szembe kellett néznem, egy meztelen nő volt a padlón, aki a végbélnyílásában turkált az ujjaival és kicsi ürülékdarabokat bányászott elő, amit aztán a hajára és arcára kent. Egy rövid ideig ültem vele, mindenféle elképzelés nélkül, hogy mi fog történni ezután vagy mit kellene tennem. Nem éreztem félelmet sem magam sem őmiatta. Jóllehet olyan dolgot csinált, aminek semmi értelme nem volt számomra, feltételeztem, hogy számára jelent ez valamit. Kicsit később megkérdeztem tőle, hogy megengedné-e nekem, hogy segítsek lemosakodnia a kádban. Meglepetésemre beleegyezett, sőt úgy tűnt, hogy szívesen veszi ezt a fajta figyelmet és törődést.
Szándékom az eset leírásával az volt, hogy érzékeltessem, hogy mennyire zavart vagy bizarr lehet egy ember viselkedése, és hogy egy egyszerű emberi érintkezéssel ez hogyan térhet vissza a másokkal való együttlét szilárd formájához. Ha az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy empatikus, törődő és könyörületes társaságban vészeljenek át egy krízist, ki fogják alakítani a szükséges erőt magukban, hogy szembenézzenek a nehézségekkel, az élet gyötrelmeivel és félelmeivel. Ez lehet, hogy azt jelenti, hogy egész éjszaka krízisben lévő emberekkel vagyunk inkább, minthogy felírjunk valamit, ami megnyugtatná az idegeiket, mégha a legrettegettebb démonaikkal néznek is szembe. Sok olyan helyzet van, amikor ez a módszer vagy megközelítésmód nem lehetséges, de többnyire alkalmazható. A krízisben lévő embereknek meg kellene adni a lehetőséget, hogy ha akarják, akkor ezt az utat válasszák.
Még nagyjából két hétig volt pszichotikus állapotban ez az asszony, gyakran egész éjszakákon át fennmaradt sűrűn beszélve látszólag képtelen dolgokat, gyakran hadakozott azokkal az emberekkel, akik vele voltak és alkalmanként megpróbált megszökni a házból. Azonban fokozatosan elkezdett kommunikálni azokkal, akik felváltva vele voltak és kezdett tisztulni a pszichózisából.
Londonban rengeteg embert láttam, aki sikeresen megtapasztalta a terápiás közösséget. Megadták nekik a teret és az időt, hogy azzá legyenek akik, még ha ez azt is jelentette először, hogy elveszettnek érezték magukat. Úgy haladhattak a gyógyulás útján ahogy akartak, illetve ahogy szükséges volt számukra, mindezt egy biztonságot nyújtó környezetben. Akkor nagyon izgatottan vártam, hogy Amerikában is el tudunk-e érni hasonló eredményeket. Loren Mosher és Alma Menn Sotériában és John Perry Diabasis-ban végzett munkáján kívül nem hallottam más alternatív lehetőségről Észak Amerikában. Ismerek néhány korszerűbb helyet és sok olyan közösséget, ami nem nyújt alternatívát.
Alapvetően mi egy biztonságos környezetet akartunk létrehozni azoknak az embereknek, akiknek végig kell csinálniuk vagy át kell élniük valamit, ami elengedhetetlen számukra. Ez egy természetes emberi hajlamnak tűnik, hogy segítünk vagy erősítünk valakit, ha bajban van. De ráébredtem arra, hogyha valaki elveszett, vagy azt mondja, elvesztem, azt az emberek nem úgy értik, hogy találj meg, segíts nekem. Mi egy biztonságos helyet akartunk létrehozni az embereknek, és nem egy kezelési formát. Megpróbálom elmagyarázni, hogyan csináltuk, és néhány dolgot bemutatni, amit tanultunk közben, annyit előrebocsátva, hogy kezdeti idealizmusunk és naivságunk nagy része átalakult. Visszatekintve látom, hogy könnyű volt naivnak lenni, mert jóformán semmi példa nem volt előttünk, amit megkísérelhettünk volna megvalósítani.
A Burch ház harminc percnyi sétára van egy kis új angliai város Littleton központjától New Hampshire-ben, ahol 750 fő lakik. Ez egy viszonylag békés város, ahol ritkán van bármi probléma, és ok arra, hogy az ember ne érezze magát biztonságban. A nappal és az éjszaka bármelyik percében el lehet menni sétálni. A tél többnyire hideg és hosszan elhúzódó, de nagyon szép. Négy különböző évszakot különböztethetünk meg itt, és mindegyiknek megvannak a saját szépségei. Ez a hétköznapi hely a New Hampshire-i Fehér Hegységben található, ahol sokféle szabadtéri tevékenység is végezhető.
A Burch ház fenntart egy nagy zöldségeskertet és egy kisebb virág és fűszerkertet is a ház körül. Minden takarítási munkát és a ház fenntartásához kapcsolódó kinti és benti munkákat is a Burch házban élő és dolgozó emberek végzik, és elvárjuk, hogy mindenki részt vegyen ezekben a tevékenységekben. Minimális munkarend van, amiben számtalan eltérés és igazítás lehet az egyéni igények szerint. Az egyedüli elvárás, hogy mindenki bevonódjon és része legyen a közösségnek.
Az emberek bevonódásának menete különböző lehet. Egyszer egy héten van a ház találkozó, ahol mindenkivel leszerződünk egy takarítási munkára a ház közös területein vagy a fürdőszobában vagy valami kinti munkára, mint például a fűnyírás, a tüzelőfa hordása vagy a kert gondozása. Ugyanígy megállapodunk abban is, hogy ki főz a héten vacsorát, és ki takarítja a konyhát egyszer egy héten. A főzésbe beletartozik a vásárlás és a vásárlandók listájának összeállítása is, ami természetesen tervezgetéssel jár.
Sokféle tevékenység végezhető a Burch házban és sokféle módon be lehet kapcsolódni ezekbe a tevékenységekbe. A bevonódás mértéke emberenként és időszakonként változó lehet. Nincsen szigorú ütemterv vagy speciális napi rutin, és rengeteg szabad ideje van az embernek arra, hogy megtervezze a napját, a hetét vagy a hónapját. A lakók szabadon mozoghatnak bármikor ki-be a Burch házban, jóllehet elvárjuk azoktól akik ide jönnek élni, hogy számos módon részt vegyenek a ház életében, segítsenek a munkában, egyfajta terápiában legyenek itt, bevonódjanak a közegbe és ne zárkózzanak el hosszabb időszakokra.
A tény, hogy mi egy közösség vagyunk rendkívül fontos, és mindenkitől elvárás, hogy része legyen ennek a közösségnek, máskülönben a Burch ház nem igazán lenne őértük. A működésnek ez a módja sokéves tapasztalat eredménye, amik megmutatták, hogy bizonyos helyzetek valójában a Burch ház mint terápiás közösség megfelelő működése, megléte ellen hatnak. Mindamellett van mozgástere és helye az egyénnek arra, hogy az legyen aki, és átélje mindazt, amire szüksége van saját magának a saját tempójában és módján, feltéve, hogy ez nem fenyegeti vagy rombolja le másvalaki vagy a közösség jólétét.
Ez olyannak tűnhet, mint egy hatóság által megalkotott szabálygyűjtemény, de nem az. Tulajdonképpen minden döntés a közösség döntése, ami azt jelenti, hogy a kliensek és a személyzet együtt döntenek. Nagyon kevés szabály van: a másik tekintetbe vétele és a másik életterének és jólétének tisztelete.
Egy hét alatt a ház találkozó mellett három másik közösségi találkozó is van. Ezek a találkozók használhatóak az emberek bevonására. Így előjöhetnek személyes és ház témák, sőt még filozófiai kérdések is. A legfontosabb dolog, hogy az emberek részt vegyenek benne. A kliensek járhatnak házon kívül is terápiára vagy egy-két személyzeti taggal együtt. Mi bátorítjuk a családi találkozókat is időközönként, ha ez a kliensnek is megfelel.
A Burch házban zajló gyógyszeres kezelésről annyit, hogy ezt egyfajta kapcsolatnak tekintjük a beteg és a kezelőorvosa között. A gyógyszeres kezelés mindig is kényes kérdésnek számított, és sok félreértés és rémhír terjedt el arról, hogy mi a valós álláspontunk a témában.
Alapvetően semmilyen esetben sem támogatjuk a túlzott és nem megfelelően alkalmazott gyógyszeres kezelést. Nincsen orvosi személyzet a Burch házban így nem írhatunk fel gyógyszereket és nem mondhatjuk meg hogyan szedjék őket. Sok éve foglalkozunk viszont szorongásos betegekkel, vagy olyanokkal, akik valamilyen módon zavartak vagy zavarodottak, és számtalan olyan esetet láttunk, amikor az érzelmi problémákat gyógyszerrel kezelték. Mi nem osztjuk azt a véleményt, hogy az érzelmi zavarok biológiai eredetűek lennének néhány esetet leszámítva, ezért a gyógyszeres kezelés csak kivételes esetekben segíthet az egyénnek problémái leküzdésében.
Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy vannak olyan esetek, amikor a gyógyszerek hosszabb vagy rövidebb időn keresztül segíthetnek és tapasztaljuk, hogy vannak olyan különleges körülmények, amikor a gyógyszerek hosszú távú vagy akár egy életen át tartó használata előnyös hatással lehet az egyén jólétére és a lélek békéjére.
De nem mindig ez a fajta „lelki béke” a legjobb megoldás, olykor a szenvedés vagy a gondok léte jelentik a gyógyuláshoz vezető utat. Elismerjük azonban, hogy néha ami sok az sok. Ezeket a döntéseket együtt hozzuk meg, mi senkinek nem mondjuk meg, hogyan kellene vagy nem kellene a Burch házban lennie, amíg nem veszélyezteti mások életét vagy nem zavarja elviselhetetlen mértékben a többieket. Ismét hangsúlyozom, hogy a gyógyszer fontos eszköz lehet valakinek abban, hogy egy nehéz perióduson átsegítse, különösen ha valaki saját maga van, és nem számíthat egy támogató hálózatra vagy egy 24 órás támaszra.
Felismertük azt, hogy nagyon különböző lehet a gyógyszer használata annál, aki évek óta komoly pszichés problémákban szenved, attól, aki nemrég omlott össze, vagy aki soha nem szedett gyógyszert. Saját tapasztalatom, hogy ha valaki soha nem használt gyógyszert és/vagy nem régóta vannak problémái annak sokkal valószínűbb, hogy gyógyszerek nélkül is visszaáll a lelki egyensúlya, mint annak, aki évekig gyógyszereket használt és most gyógyszerek nélkül próbálja meg visszanyerni lelki egyensúlyát. Ez valószínűleg nem egy világrengető felismerés, de a lényeg az, hogy miért kezdenek el egyből gyógyszert szedni az emberek, amikor gyógyszerek nélkül is megoldhatják a problémáikat, különösen ha figyelembe veszik, hogy általában a gyógyszereknek nagyon komoly hatásaik lehetnek.
Volt egyszer egy érdekes eset a gyógyszerekkel kapcsolatban a Burch házban. Befogadtunk egy embert, akinek már több pszichózisa is volt, és végül a V.A. kórházba került, ahol teljesen legyógyszerezték, és azt mondták, hogy élete végéig szednie kell a gyógyszereket. Ez az ember tengerész volt Vietnámban, és a pszichózisa poszttraumatikus reakcióként jelentkezett. Amikor először jött a Burch házba gyorsan abbahagyta a gyógyszerek szedését, amit öt hónapja folyamatosan kapott. Ezt megtehette, mert az orvosa megengedte neki, hogy ő állapítsa meg a saját gyógyszeradagját.
A gyógyszermegvonás jól működött, semmilyen tünete nem volt hat hónapig. Aztán belezuhant egy vad pszichózisba, katonává vált, aki a Burch házat védi az ellenségtől. A hasán csúszott körbe a házban, és kitartóan fennmaradt egész éjjel őrségben a betolakodók miatt. Erős ember volt, és néha hajlamos volt erélyesen irányítani az embereket és a helyzeteket maga körül. Jóllehet alkalmanként megszorított egy kart vagy átráncigált valakit magával a másik szobába vagy a díványra, soha nem bántott senkit. Mindvégig olyan normálisan folytak a dolgok körülötte a Burch házban, amennyire ez lehetséges volt az adott körülmények között.
Egy este öt nap és alvás nélküli éjszaka után megkérte a személyzet egyik tagját, hogy adjon neki egy „Haldol” tablettát, így el tudott aludni. Egy hosszú, pihentető éjszaka után ez az ember a pszichózisa nélkül ébredt fel. Rendszeres kapcsolatban vagyok vele, mióta hat éve elhagyta a Burch házat és az eset óta nem volt újabb idegösszeomlása és nem szedett több gyógyszert a hat évvel ezelőtti egy szem tabletta óta.
Ez a fajta gondolkodás a gyógyszerek használatáról egy olyan nézőpontot feltételez, hogy az idegösszeomlás vagy érzelmi zavar egy folyamat, aminek van eleje és vége. Feltételezi, hogy a krízisintervenció és/vagy a család vagy párterápia a súlyosabb betegségeket képesek megakadályozni. Feltételezi, hogy az elmebetegség sokkal inkább társadalmilag determinált, mint biológiailag meghatározott. Én nem hibáztatom a szülőket, a tanárokat vagy a társadalmat. Tudom, milyen nehéz lehet felnevelni a gyerekeket, különösen ha a gyerekek önmagukban is problémásak. Tudom, milyen nehéz lehet az élet, a megélhetés, a túlélés. Tudom, hogy az élet önmaga is gyakran fájdalmas és a szenvedés elviselhetetlennek tűnik, nem említve a haragot, a kapzsiságot és az élet igazságtalanságát, amivel szembe kell néznünk. Nem akarok senkit sem hibáztatni, csak megoldást szeretnék, olyat, ami senkinek sem káros. Néha a gyógyszerek és a kezelés túl sok kárt és túl kevés jót eredményeznek. Ezek azok a helyzetek, amiket szeretnék elkerülni. A lényeg az, hogy nagyon keveset lehet tenni önmagában a lelki betegségek kezelésekor vagy meglétekor, inkább a választás joga működik azoknál, akik krízisben vagy bajban vannak, nem számít, hogy mennyire komoly a probléma, a választás lehetősége, ami nem az orvosi szemléletmód főárama a gyógyításról vagy az etikáról.??
Mikor a Burch ház elindult gyakorlatilag mindenkit fogadni akartunk, és valójában ezt is tettük. Felvettünk alkoholista, öngyilkos hajlamú, pszichotikus, nyugtalan, depressziós, manipulatív és borderline személyiségeket és mindenki mást is, aki nem volt ön-és közveszélyes. Néha két vagy három pszichotikus is volt a házban egyidőben. Ez egy olyan hely volt, ahol nyolc kliens és négy bentlakó alkalmazott élt, és az emberek hangulata és viselkedése egyik emberről a másikra terjedt, mint az elektromosság. Voltak olyan időszakok, amikor valakinek a házban sokféle tünete volt.
Még az induláskor felvettünk egy 18 éves asszonyt, akit egy a helyi elmegyógyintézetben dolgozó vészhelyzetekben hívható ügyeletes hozott el hozzánk. A dolgozó két lehetőséget mondott Sue-nak, vagy a Burch házba vagy a kórházba viszi őt. Sue pszichotikus volt, nagyon beszédes és ijedt. Olyan típusú pszichózisa volt, mintha folyamatosan LSD tripen lett volna és sose jött volna le róla. Többnyire, leszámítva rövidebb időszakokat, amikor meg volt rémülve, úgy tűnt, hogy nagyszerűen érzi magát a szobája falát festve, látszólag olyan dolgokat észrevéve és megértve az életében, amiket addig soha. Szükséges volt, hogy vele legyünk a pszichózisában a nap mind a 24 órájában.
Gyakran volt olyan helyzet, amikor azt akarta, hogy a szobájában tartsuk, míg ő azért harcol, hogy kiszabaduljon. Ezeket a küzdelmes és harcos időszakokat nyugodt periódusok követték. Éreztem, hogy szimbolikusan azért küzd, hogy keresztülmenjen, vagy kikerüljön a pszichotikus állapotban ragadásból. Ha betartottuk volna azt, hogy a szobában tartjuk őt elzárva, akkor a harc belsővé vált volna, mígnem ki nem fut a szobából, megengedtük volna neki, hogy elmeneküljön a belső küzdelem elől.?? Sue kevesebb mint két hét alatt feltisztult a pszichózisából.
Megállapítottuk, hogy Sue pszichózisát amfetamin túladagolás okozta, amit gyakran használt marihuánával és alkohollal együtt. Sue-nak már két évvel ezelőtt volt egy nagyon komoly túladagolása, ami majdnem megölte őt. Nemrég elhagyta tíz hónapos gyerekét, mert túl nagy felelősséggel járt gondoskodni róla és félt attól, hogy ő már túlságosan függő. A Burch házban töltött évek alatt kiderült, hogy az apja szexuálisan zaklatta, és ezenkívül nagyon komoly alkoholfüggősége is volt. Majdnem négy év intenzív munkába telt, hogy Sue elég stabilnak érezze magát ahhoz, hogy sikeresen tudjon működni a világban. Most ezt csinálja. Stabil házasságban él, van egy kisgyermeke, és a személyzet tagja a csoportházban.
Ez egy példa volt a többféle vagy összetett diagnózisra, mert az alkohol és amfetamin függőség párosult a pszichózissal és a bántalmazásokkal. Most már nem fogadunk olyan embert, aki alkoholista vagy komoly drogfüggősége van, megtanultuk, hogy milyen kemény út ez, milyen bonyolult az ellenőrzési folyamata ezeknek a dolgoknak egy nyitott környezetben, mint amilyen a Burch ház is. Jóllehet az nyilvánvaló, hogy a függőség a probléma egész összetettségéhez szorosan kapcsolódik, az elengedhetetlen, hogy tiszta legyen valaki, mielőtt az érzelmi munkának komolyan nekikezdenénk. Régebben nem ez volt a véleményem, de miután több alkalommal is megpróbáltam azokkal dolgozni, akik harcoltak a függőségük ellen vagy függők voltak, rájöttem, hogy ez elvesztegetett idő.
Csak két történetet írtam le a Burch házról, amivel bemutattam, hogy kik vagyunk. Tekintet nélkül az idézett esetekre, mi nagyon kis százalékban dolgozunk pszichotikus egyénekkel. Nagyon sok olyan lakónk volt, akik különböző krízishelyzeteken mentek keresztül, és különböző folyamatokon küzdötték át magukat. Több mint száz kliens fordult meg a házban, mióta megkezdtük a működésünket. 25%-nak volt bizonyos fajta pszichotikus epizódja a Burch házban vagy mielőtt ide került volna. Sokan depressziósak voltak, mikor ide jöttek, rettentően szorongtak, vagy fiatalkorukban szexuális zaklatás áldozataivá váltak. Nehéz eldönteni, hogy melyik típusú klienst tudta a legjobban ellátni a Burch ház, de úgy érzem, hogy ez a fajta módszer azoknak az embereknek jó, akik még nem hospitalizálódtak, és nem gyógyszerelték őket.
Klienseink közül csak ötven százalék, aki valaha gyógyszeres kezelésben részesült. Voltak olyanok is a házban, akik hiába próbálták, nem tudták abbahagyni a gyógyszerszedést. Sokan voltak, akik soha nem is gondolkoztak azon, hogy lejöjjenek a gyógyszerekről. Egy érdekes megjegyzés, hogy soha nem volt olyan eset, hogy valaki úgy jött hozzánk, hogy nem szedett gyógyszert és a Burch házban kezdett volna el gyógyszert használni.
Kevés olyan kliensünk volt, akinek nem feleltünk meg és nekünk sem ő. Jóllehet mi úgy érezzük, hogy több mint a kliensek felének, aki valaha megfordult a Burch házban, a javára vált ez a fajta bánásmód, vannak néhányan, akiknek csak nagyon keveset használt, és vannak páran, akik rejtett dühöt éreznek irántunk. Képzelem, hogy ez mekkora könnyebbség lehet számukra.
Nagyon sok olyan ember van, aki azt hiszi, hogy valaki meggyógyítja vagy ápolni fogja őt. Én nem hiszek abban, hogy a pszichológia területén vannak megmentők, és azt gondolom, hogy ezzel csak magyarázatokat és hierarchiákat alkotnak, amik nem valóságosak, sőt károsak lehetnek. A terapeuták, akárcsak a kliensek, hétköznapi emberek, akiknek megvannak a saját problémáik és viszonylagos érettségi szintjük. Úgy érzem, hogy a legjobbat kell nyújtanunk, őszintének és tisztességesnek kell lennünk, és ez ugyanúgy vonatkozik a kliensre és a terapeutára is.
Nagyon egyszerű folyamat, ha valaki a Burch ház lakója szeretne lenni, írni vagy telefonálni kell, és szervezünk egy interjút. Először a lehetséges kliens egyik délután egy vagy két órás látogatást tesz, és annyi emberrel találkozik a közösségből, amennyivel csak lehetséges. Általában van egy csoporttalálkozó a jövendőbeli klienssel és aztán következik a ház megmutatása. Legkésőbb néhány nap elmúltával a leendő klienst visszahívjuk mint a ház vendégét egy háromnapos látogatásra. Ez alatt a három nap alatt van általában egy másik csoportgyűlés is. Remélhetőleg a Burch ház lényegét mindez közvetíti, és mindannyiunknak jó érzései lesznek a másikról, és így hozhatja meg mindenki a döntését. Néha a klienseink nagyon messziről jönnek, és ilyenkor eltekintünk az első lépéstől, az interjútól, és egyből a három napos látogatással kezdünk. Mindkét esetben megkérjük a jövendőbeli klienst, hogy hagyja el a Burch házat az interjú (látogatás) után legalább egy napra, amíg a mi részünkről meghozzuk a döntést.
A Burch ház mindig is büszke volt arra, hogy valószínűleg a legalacsonyabb áron kínálja az országban a magán pszichiátriai bentlakás lehetőségét. Jelenleg 85 dollár egy nap és nincsenek extra költségek, kivéve a távolsági hívásokat. A sok kicsi rejtett pluszok benne vannak az árban, mint például a csoportos moziba, showra vagy koncertre járás. Mi nem vagyunk támogatásra jogosultak, ezért a hozzánk fordulóknak kell megfizetniük az általunk szabott díjat. Bár sok jótékonysági rendezvényen vettünk részt, az utóbbi időben egyre nehezebb külső forrásra szert tenni, ezért egyre fontosabb, hogy a nálunk lakók fizessenek az általunk nyújtott szolgáltatásért.
Számunkra nem létezik ideális kliens, mikor arról döntünk, hogy valakit fölveszünk-e a házba. Az alapvető szempont, hogy az egyén jönni akar-e, illetve szándékában áll-e részt venni a tevékenységünkben és a házimunkában. Mindenféle ember számára van hely a Burch házban a legkülönbözőbb értékekkel és megoldásokkal. A Burch házban az emberek általában meglehetősen nyitottak és elfogadóak a másik ember irányába. Nem vagyunk homofóbok, és érzékenyek vagyunk a női témákra is, akárcsak arra, hogyan lehet férfinak lenni a mai társadalomban. Nem hisszük, hogy tudjuk a válaszokat az élet kérdéseire, és hogy egy jó út van, amit valaki előírhat a másik számára. Egy dolog van, amit tehetünk egymásért, hogy segítünk megtalálni azokat a lehetőségeket, hogy kik vagyunk és kik lehetnénk.
A Burch ház egy lakóhely, egy háztartás, pihenő vagy kutató, békében vagy akár komoly bajban lévő emberek közössége. A terápiás közösség szépsége, hogy biztosítja a változást valaki jelenlétében élve az életünket, aki inkább résztvevő mint szemlélő. A terápia nem olyan valami, amit a beteggel csinálnak, hanem egy dialógus, ami újradefiniálja azt a negatív képet, ami mellett kitartunk, egy olyan dolog, ami változásokhoz vezet, ami engedi a fejlődést, a lehetőséget és előrevisz az életben. Az emberek valós időt töltenek egymással, és teret adnak szívük, lelkük, szellemük és tudatuk igazi érzéseinek, kifejezésének.
A Burch ház mint adottság és mint eszme egy fejlődési folyamat, ami messze van a késztől. A Burch házban lévő emberek az úttörői a gyakorlati pszichoterápiás megközelítésnek, ami viszonylag ismeretlen ebben az országban. Nagyon kevés olyan példa volt, amire támaszkodhattunk volna. Ebben a 14 évben rengeteg élményt szereztünk a próbálkozásokon és a hibákon keresztül. Azt gondolom, hogy az élményeink sokkal inkább arra tanítottak meg, hogy mit ne csináljunk, mint arra, hogy mit kellene tennünk. De az igazán fontos az, hogy a bajban lévő embereknek választást biztosítunk.
A kezdeteknél abban a hitben voltam, hogy máshogy is tudunk segíteni az embereken, nemcsak résztvevőként egy emberi folyamatban viszonylag nyílt, őszinte környezetben. Rengeteg bonyolult és gyakran fájdalmas leckét kaptunk, míg felismertük, hogy nem tehetünk semmit a másikért, hogy jobban legyen, az embereknek meg kell tanulniuk segíteni magukon. Valójában én azt érzem, hogy a nézeteik támogatása, hogy valaki megerősíti, és így a másik fenntartja az illúzióját vagy fantáziáját, bajt okozhat.
Nekünk akik pszichoterápiát végzünk ebben az országban, olyan légkörben kell tevékenykednünk, ami a pszichoterápiát végzőket teszi felelőssé a klienseik tetteiért és manipulációiért. Ez megszűnteti az egyéni felelősséget a cselekedetekért, és azt eredményezi, hogy úgy szemléljék a terapeutát, mint valakit, aki az emberi gyarlóság fölött áll. Továbbá a szakmánkat gyakran irányítja a biztosítási üzletág, ami az üzletasszonyok és emberek értékeit és érdekeit tükrözi, és nem a rendszer alkalmazóiét és fogyasztóiét.
Mindannyiunkat befolyásol a saját értékrendszerünk, és ritka, hogy ezeket a hatásokat működés közben láthatjuk. A szakértők a mi világunkban nagyon fontosak, ők képesek átadni a legtöbb segítő ismeretet. Ennek ellenére törődni kell azzal, hogy a döntéseket ne mások hozzák, a saját, a szaktudás nevében kialakított értékeinket alapul véve, különben egy elit osztály teremtődik.?? Pontosan ez az, ami ellen R.D. Laing küzdött, és innen származik az antipszichiátria elnevezés is. Amiben Laing bízott az az igazi pszichiátriai eljárás, ami nem tartalmazza az értékterhelt rendszerben rejlő veszélyeket, ami káros lehet az embereknek. Most nem a gyógyszeres kezelés kérdéséről beszélek. Laing mondta nekem, hogy ő soha nem szállt szembe az orvos-biológusokkal, sokkal inkább a pszichoanalitikusokkal, akik az embereket diagnosztikai kategóriákba zárják szubjektív előítéleteik alapján.
Bonyolult feladat számomra erről a munkáról írni az egymással való küzdelmekkel kapcsolatos érzések nélkül. Gyötrelem és komoly szenvedés bárhol, bármikor, bárkivel megeshet. A Burch ház fejlődésének az emberség, részvét, erkölcs elvei és az a meghatározó érzés szab irányt, amit én kívánnék magamnak, vagy annak, akit szeretek, ha bajban lenne.
A fogyasztók akárcsak az alkalmazók, a külső befizetők és a törvényhozók, mindannyian az elvárásoknak, a szakértelemnek és a problémák gyors megoldásának ugyanabban a rendszerében vagyunk, amihez időre, helyre és szívből jövő bölcsességre van szükség. De a jó hír, amit a kollégákkal folytatott beszélgetésekből és a mostanában olvasottakból nyertem, az, hogy úgy érzem, hogy a szakma is elkezdte ezt látni. Változások történtek, ami új irányt adhat a humán tudományoknak. Az idő megfelelő arra, hogy olyan vállalkozások, mint a Burch ház, maguktól beinduljanak vagy együttműködésben a már működő mentális egészségügyi rendszerrel, és alternatívát kínáljanak a jelenleg elérhető intézmények, kezelések mellett.
Rengeteg félelem és babona övezi a mentális betegségeket és az érzelmi problémákat. Vannak igaz történetek arról, hogy milyen szörnyű dolgokat tettek érzelmileg instabil emberek és emiatt fontos, hogy vannak kórházak. A legtöbb ember azonban aki elveszett, szenved vagy össze van zavarodva, megpróbál otthonra lelni. Az otthonos környezetnek sokkal pozitívabb hatása van a gyógyulási folyamatban, mint a bezárásnak egy épületbe messze egy meghitt, támogató környezettől. Ez az, amit a terápiás közösség biztosíthat, és ezt meg lehet valósítani könyörületesen, egyszerűen és költséghatékonyan is.
Mikor felkértek arra, hogy megírjam ezt a fejezetet, lehetőséget kaptam, hogy arról írjak, amit szeretek, valamiről, ami nagyon sokra tanított engem, és ami megváltoztatta az életemet. Ez a munka sokat megmutatott nekem az élet fájdalmaiból és örömeiből. Másokkal lenni és harcolni azért, hogy megtaláljuk magunkat és az életünk értelmét, segített nekem abban, hogy megtaláljam a saját életem értelmének teljességét a munkában, a családban, otthon, a barátokban, a kertészkedésben, a zenében, hiszen bárhol meg lehet találni az élet gazdagságát. Segített nekem, hogy felismerjem, sokkal fontosabb élni, mint az élet negatív eseményein töprengeni. Ezt a munkát nem lehet egyedül csinálni, csak emberi együttműködésben. Biztattam másokat is, hogy használják a terápiás közösséget, mint egy olyan eljárást, ahol bajban lévő emberekkel vannak együtt, mint ahogy itt is van, ahol az ember értelemre és bölcsességre lelhet.
Hivatkozások:
1, Barnes, M. and Berke, J. (1972). Mary Barnes: Two Accounts of a Journey Through Madness. New York: Harcourt race Jovanovich, Inc.
2. Cooper, R. and others. (1989). Thresholds Between Philosophy and Psychoanalysis: Papers from the Philadelphia Association. London: Free Association Books.
3. Schaef, A.W. (1992). Beyond Therapy, Beyond Science: A New Model for Healing the Whole Person. San Francisco: Harper
4. Laing, R.D. (1985): Wisdom, Madness & Folly: The Making of a Psychiatrist. London: MacMillan.
Laing, R.D. (1960): The Divided Self. New York: Pantheon
Laing, R.D. (1967): The Politics of Experience. New York: Pantheon
5. McNamee, S. and Gergen, K. (ed.) (1992). Therapy as Social Construction. London: Sage.
6. Schaef, A.W. (1992) see above
