Lótusz program

A Lótusz Program lezárása

2008-11-10T11:19:00.000-08:00

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt Feldmár András és Bugarszki Zsolt felhívására indult el a Lótusz Program. Az egy év alatt, több mint 100 ember jelentkezett a program önkéntesei sorába, s kialakult egy 20-30 fős lelkes, kitartó csapat, akik többsége végig velünk volt. Rengeteg munka és élmény van mögöttünk, a Lótusz egy igazi közösségé szerveződött annak minden erényével és sikerével, valamint hibájával és kudarcával együtt.

Az eredeti célkitűzések szerint a Feldmár Intézet keretei között, az üzleti modell és a non-profit kezdeményezés együttműködésével valósult volna meg a program. Nagy lelkesedéssel vágtuk bele magunkat az együttműködésbe.

Egy ponton túl azonban úgy éreztük, hogy nem megfelelő a Lótusz helye ebben a konstrukcióban s a Lótusz a legutóbbi időben a Feldmár Intézettől függetlenül folytatta munkáját. Az elválás és annak körülményei azonban nem hatottak jól a közösség Feldmár Andrással való viszonyára sem.

Mára világossá vált, hogy a program az eredeti elképzelések szerint nem valósulhat meg, az alapítók útjai elváltak egymástól s ilyen körülmények között az nem folytatható tovább.

A Lótusz körül kialakult egy erős, összetartó közösség rengeteg energiával. Lótusz Programként már nem, de talán saját álmok és elképzelések mentén még messzire juthat ez a csapat.

Ezzel a bejegyzéssel ez a blog is bezárul. Köszönjük a sok támogatást és az eddigi érdeklődést a Lótusz program iránt. Egy újabb keretben talán még hallani fogtok felőlünk.

Az új lak

2008-08-27T09:24:00.000-07:00

Fontos fordulópontjához érkezett a Lótusz Program. Ma megkezdtük a ház helyszínéül szolgáló ingatlan felújítását és berendezését. Habár úgy döntöttünk, hogy a nyugalom érdekében a Ház helyszíne nem lesz publikus, pár fotót, amelyen a pontos helyszín nem azonosítható, közzéteszek.

Zotya, Ági, Bazsi, Norci.

Most még javában folyik a bútorok beszerzése. Minden felajánlást bútorokról, egy ház körül szükséges eszközökről, örömmel fogadunk!

Bazsi a nappaliban.

Norci Bazsi és Zsolt után.

Zotya az étkezőben.

Az étkező.

A Lótusz önkéntesek felkészítésének programterve

2008-07-09T00:11:00.000-07:00

Ahogy az előző bejegyzésből is kiderült, elindult a Lótusz önkéntesek felkészítése. Ez a felkészítés immár a második hullám, az első csapat 2007 októberétől vett részt egy időben sokkal inkább elnyúló felkészítésben.

A mostani jelentkezőknek annyival könnyebb dolguk van, hogy az előző csapat egyrészt kialakította a Lótusz ház működésének alapvető kereteit, másrészt erős közösségi kovácsolódott. Most már bátran mondhatjuk, hogy nem egy ötlethez, elképzeléshez hanem egy meglévő őszre élesben is induló programhoz lehet csatlakozni. A lotusz@feldmarinstitute.hu címen.

A most folyó felkészítés programja:

2008. július 01 - felkészítő workshop: motiváció (Linzenbold Ildikó)
2008. július 02 - bemutatkozó workshop
2008. július 08 - felkészítő workshop: a kísérésről (Fekete Nóra)
2008 július 09 - bemutatkozó workshop
2008 Július 17 - felkészítő workshop: saját bolondságunk (Linzenbold Ildikó)
2008. Július 16 - bemutatkozó workshop
2008 Július 30 - felkészítő workshop: a saját bolondságunk (Linzenbold Ildikó)
2008 Július 31 - bemutatkozó workshop
2008 Augusztus 06 - felkészítő workshop: elméleti felkészítés, a mentális problémák megközelítései (Bugarszki Zsolt- Pelikán Anett)
2008 Augusztus 07 - bemutatkozó workshop
2008 Augusztus 16 - kirándulás
2008 Augusztus 21 -felkészítő workshop: mi van a pszichiátrián? (Linzenbold Ildikó)
2008 Augusztus 28 - felkészítő workshop: elméleti felkészítés, a terápiás lakóközösségek (Bugarszki Zsolt)
2008 Szeptember 06 - kirándulás
2008 Szeptember 14 - felkészítő workshop: elméleti felkészítés, a Lótusz program keretei, működése (Bugarszki Zsolt)
2008 Szeptember 17 - felkészítő workshop: együttélés a Lótusz házban (Fekete Nóra)
2008 Szeptember 27-28 - születés tréning: Csom Éva (azoknak, akik az eddigi felkészítés alapján úgy döntenek csatlakoznának a Lótusz önkénteseinek és erre őket alkalmasnak is tartjuk)

2008 október 02: a felkészítés lezárása a jelentkezők Lótusz taggá avatása. Ennek keretén belül a jelentkezők aláírják az önkéntes megállapodást, csatlakozhatnak a Lótusz Program Egyesülethez, kapnak egy Lótusz jelvényt, és a kísérés első három hónapjára egy tapasztaltabb Lótusz tag mentorálása mellett elkezdhetik a munkát a Lótusz Házban.

Az egyes programpontokban, az időpontokban még lehetnek apróbb változások! Mint a menetrendből látható az először érkezőknek bemutatkozó workshopot augusztus elejéig tartunk. Ahhoz, hogy valaki sikeresen elvégezze a felkészítést nem kell az összes workshopon részt vennie, ezek a későbbiek során is pótolhatóak lesznek mivel hasonló workshopokat a Lótusz folyamatosan tervez.

Lótusz tagok azokból lehetnek, akik a felkészítést követően kedvet éreznek a csatlakozásra, elegendő szabaidejük van a kísérésben való részvételre és a Lótusz Házban dolgozók beosztásáért felelős vezetők (Fekete Nóra, Soltész Ágnes, Bugarszki Zsolt) alkalmasnak találják őket, hogy egy mentor segítségével részt vegyenek a közvetlen kísérésben.

A felkészítés első workshopja 2008. július 01 - a motiváció

2008-07-02T01:36:00.000-07:00

Miután meghirdettük a Lótusz önkéntes toborzásának második hullámát legnagyobb örömünkre sorra érkeznek a jelentkezések. Folyamatosan zajlik a jelentkezők bevonása, ún. bemutatkozó találkozók formájában. Ezekre augusztus közepéig jobbára hetente kerül sor, a pontos időpontokról a lotusz@feldmarinstitute.hu oldalon lehet érdeklődni.

Azok számára, kik részt vettek már a bemutatkozó találkozók egyikén és továbbra is érdekli őket a program ún. felkészítő workshopokat szervezünk. Szeptember végéig (amikor a mostani felkészítés véget ér) kb. 10 workshopot szervezünk jobbára heti rendszerességgel. Ezek témái:

- az önkéntesek motivációja,
- a segítésről, kísérésről,
- saját bolondságunk (2 alkalom)
- a mentális problémák különböző megközelítései
- kórházi kezelés, mi történik egy pszichiátrián?
- terápiás lakóközösségek világszerte
- a Lótusz program keretei, működése
- az élet a Lótusz Házban
- születés tréning

A fenti témák között még lehet változás az érkező visszajelzések és a jelentkezők igényei alapján. A workshopokat rendszerint a Lótusz Program tapasztaltabb tagjai vagy felkért külső szakértők tartják.

Az első workshopra Linzenbold Ildikó pszichológus szervezésében került sor július 1-én. A téma a motiváció volt. Mindegyikünknek van valami motivációja arra, hogy miért jelentkezik egy önkéntes programba. Ezekről érdemes beszélnünk, érdemes a motivációkat világossá tenni, már a jelentkezés pillanatában.

A találkozón 16-an voltunk, ami még éppen optimális létszám egy csoporthoz. Azok, akik mostanában csatlakoznak a programhoz a későbbiek során még részt vehetnek hasonló workshopokon.

A Lótusz Tihanyban

2008-06-29T12:32:00.000-07:00

Zsófi meghívására a Lótusz önkéntesei Tihanyban töltötték a hétvégét. Hát már nagyon kellett, húzós időszak volt mögöttünk és jobb lazítást el se tudtam volna képzelni. Volt csoki-zizi-madártej, babgulyás és strand. Néhány fotó:

Norci ha baltát kap a kezébe.....

Nóri meg ha kést....

Marci, Jodee, Nóri, Judit, Ági a háttérben távolodik, Zotya háttal Anett takarásban, és Norci meg éppen belép a képbe. Ja és Jodee lábánál az a fekete folt Momo.

Judit, Dimi, Anett, és Norci elveszítette a fejét.

Bea és János.

A boldog házigazda...Zsófi.:)

Felhívás önkéntesek jelentkezésére a Lótusz Programba

2008-06-09T00:21:00.000-07:00

8 hónappal a Lótusz program indulása után elindítjuk az önkéntesek toborzásának második körét. Habár a program hosszabb távon egy fizetett alapstábra fog épülni, mindig szükségünk lesz lelkes, elkötelezett önkéntesekre a Lótusz közösségében.

A felhívás szövege a következő:

"Kell egy ház, ahol nincs 'kell'.
Lesz egy ház, ahol önmagad lehetsz.
Van egy ház, ahol ott vagyunk."

A Lótusz Program önkéntes közössége arra vállalkozik, hogy egy speciális lakhatási program keretében, az ún. Lótusz Házban "kísérjen" bajban lévő embereket, akik zavartak és zavaróak, és akik problémáik miatt rendszerint kórházak pszichiátriai osztályaira kerülnek.

Ha jól figyelünk rájuk és magunkra, akár tanulhatunk is egymástól!

Ha önkéntesként vagy pártolóként szívesen részt vennél kezdeményezésünkben, küldj egy levelet a lotusz@feldmarinstitute.hu e-mail címre.

A jelentkező önkéntesek 3 hónapos felkészítésen vesznek fel s annak sikeres lezárásával részt vehetnek a 2008 őszén elinduló Lótusz Ház működtetésében. A felkészülést a Lótusz Ház hivatalos megnyitója zárja le Feldmár András részvételével.

Ahogy a Lótusz programban beszélünk

2008-06-05T02:42:00.000-07:00

A szavak jelentenek valamit. Sokszor többet is, mint a puszta tartalom, amit leírnak. Viszonyulást fejeznek ki, elhelyeznek jelenségeket egy szélesebb kontextusban.

A Lótusz program kapcsán egyre aktívabb kommunikáció folyik. Szerencsére sok interjú, újságcikk jelenik meg rólunk, beszélünk egymás között, kommunikálunk a jelentkező családokkal, érintettekkel vagy éppen potenciális támogatóinkkal. Az alábbiakban egy kis útmutatót szeretnénk adni a Lótusz szóhasználatához (magyarul és angolul).

A Lótusz ház leírásakor használt kifejezések:

lakhatási program (residential program)
védett lakhatási program (residential home)

A Lótusz ház leírásakor kerülendő kifejezések:

pszichiátriai intézmény (psychiatric hospital, mental health hospital, institution)
magánkórház (private hospital)
szanatórium, magánszanatórium
lakóotthon (group home)
átmeneti intézmény (halfway house)

A Lótusz Ház nem medikális vagy szociális szolgáltatás ezért kerülünk minden olyan kifejezést, ami engedélyhez kötött tevékenységet/intézményt ír le és amelyben meghatározott szabályok, protokollok mentén zajló kezelés/ellátás folyik.

A szellemiséget tekintve használhatnánk a terápiás közösség vagy a krízis ház megnevezéseket is, egyelőre mégsem tesszük.

A terápiás közösség egy terápiás tevékenységet takar, amiben a gyógyítás mint ambíció, mint elérendő cél megjelenik. A Lótusznak nincs ilyen célja. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a terápia szó eredeti jelentése "odafigyelés". Ebben az értelemben a Lótusz nagyon is terápiás. Viszont a kommunikáció során ezt folyton hosszasan magyarázni kellene, a szó hétköznapi jelentése pszichiátriai vagy pszichoterápiás tevékenységre utal, s ilyen nem folyik a Lótusz Házban.

Hasonló a helyzet a krízisház kifejezéssel. A krízis szó ebben a szövegkörnyezetben az akut pszichotikus állapotra utal, miközben elengedve az orvosi nyelvet felfogható úgy is, hogy „egy egzisztenciális állapot, egy élethelyzet, mely ha fennmarad igen súlyos, akár végzetes következményekkel is járhat az érintettre nézve”.
Krízisintervenció címén a Lótusz egy ilyen helyzetben annyit tesz, hogy az egyén helyett annak környezetét változtatja meg. Ez egy elfogadható változata lehet kízis, kríziskezelés, krízisház szavak használatának, de megintcsak az a baj, hogy ha nincs másfél óránk egy TV interjúban, hogy ezt kifejtsük akkor a krízisből félő, hogy az akut pszichotikus krízis verzió marad meg.

A Lótusz Házban lakók megnevezésére használt kifejezések:

Lakó, bentlakó (resident, dweller)

A Lótusz egy lakhatási program. Fedelet nyújt, menedékhelyet. A szolgáltatás igénybevevőit is ennek mentén érdemes megragadni.

A Lótusz Házan lakókkal kapcsolatban mindenképpen kerülendő kifejezések:

beteg (ill or sick person)
páciens (patient)
kliens (client)
használó, felhasználó (user)

A fenti kifejezések mindegyike valamelyik segítő foglalkozás célcsoportjára utal. A beteg, páciens szavak a medikális ellátásban résztvevőkre, míg a kliens, használó szavak a szociális ellátórendszer igénybevevőire. Tekintve, hogy a Lótusz nem nyújt professzionális segítő szolgáltatást - ez egy önkéntes program, javarészt laikus résztvevőkkel – a Házban élő emberekre sem helyes ezeket a kifejezéseket használni, annak ellenére, hogy életük más területein természetesen elképzelhető, hogy betegként vagy kliensként tartják őket számon.

A Lótusz Házban folyó tevékenység leírására használt kifejezések:

kísérés (being with, keeping company, sitting with)
együttlét (being with)

A kísérés, együttlét nem professzionális kifejezések, és ami még fontosabb, nem védett, meghatározott, engedélyhez kötött tevékenységet leíró szavak. Ami a Lótuszban történik, azt bármilyik szabad ember, bármikor, bárhol csinálhatja.

A Lótusz Házban folyó tevékenység leírásakor kerülendő kifejezések:

gyógyítás (cure, healing)
kezelés (treatment)
ellátás (care)
terápia (therapy)

A fenti kifejezések professzionális medikális vagy szociális segítő beavatkozásokra utalnak. Ilyen a Lótuszban nem folyik.

A Lótusz Házban dolgozó emberek megnevezésekor használt kifejezések:

kísérő
önkéntes (volunteer)
stábtag (staff member)
Lótusz tag (member of Lótusz House)

A Lótusz egy önkéntes program, tagjai a legkülönbözőbb végzettséggel, élettörténettel érkező önkéntesek, akik kísérőként dolgoznak a Lótusz Ház stábjában.

A Lótusz Házban dolgozó emberek megnevezésekor kerülendő kifejezések:

Szakember (professional)
Segítő (helper)
Kezelő (care giver)
bármelyik segítő szakma neve (pszichológus, orvos, szociális munkás, terapeuta stb).(psychologist, doctor, social worker, therapist, etc.)

A Lótusz Házban tevékenykedőket elsősorban az ott végzett tevékenységük mentén nevezzük meg, tekintet nélkül arra, hogy élete más területén milyen végzettséggel milyen tevékenységet végez.

A Lótusz Házban lakók problémáinak leírásakor használt kifejezések:

mentális probléma (mental health problem, problems in living)

Adott szövegkörnyezetben sokszor inkább körbeírni érdemes a jelenséget mintsem valamelyik paradigma mellett állást foglalva magunk definiálnánk azt. Ebből a szempontból már a mentális probléma is egy állásfoglalás leginkább a társadalomtudományi megközelítések mellett. Fontos hangsúlyozni, hogy a Lótusz olyan program, amelyben a lakók maguk definiálhatják saját élethelyzetüket.

A Lótusz Házban lakók problémáinak leírásakor kerülendő kifejezések:

elmebetegség (mental illnes)
pszichiátriai betegség (psychiatric illnes)

Ezek a kifejezések egyértelműen a medikális paradigma mentén definiálják a lakók problémáit, és ennek a tudományterületnek a kifejezéseivel írják le azokat.

A Lótusz Házban élőkkel történtek leírásakor használt kifejezések:

megerősödés esetleg visszatérés, vagy magához térés (recovery)

Itt az angol verzió a kifejezőbb. Az angol recovery szó azért kiváló mert egy olyan folyamatra utal, mely az érintettben zajlik, az érintett maga csinálja azt, amit más legfeljebb kísérni, biztosítani tud. Magyarul fordíthatnánk felépülésnek, de az túlságosan kötődik a betegségből történő felépülés kifejezéshez, medikális hangulata van a szónak. A megerősödést azért használhatjuk, mert az is inkább egy belső folyamatot ír le és nem számít szakkifejezésnek. Ráadásul szoktuk úgy használni a kifejezést, hogy korábbi problémából, nehézségből kerül ki valaki megerősödve.

A Lótusz Házban élőkkel történtek leírásakor kerülendő kifejezések:

gyógyulás (healing)
felépülés

A Lótusz nem gyógyító program, még akkor sem érdemes ezt a kifejezést használni, ha a Lótusz által teremtett közegnek esetleg gyógyító hatása lehet.

Riport a Lótuszról a Tilos Rádióban

2008-05-28T23:33:00.000-07:00

Eszter, Emese és Bazsi interjút adtak a Tilos Rádióban a Lótusz Programról. A riport meghallgatható több részletben az interneten (az első részlet elején sokáig csak zene van):

1.

2.

3.

4.

Lótusz "próbaüzem"

2008-05-06T02:36:00.000-07:00

A Lótusz ház működtetésére való felkészülés következő lépcsőjeként 2008 május 1-től egy budapesti lakásban elindult a Lótusz "próbaüzeme". Az elkövetkező 4 hónapban, a közösség önkéntesei egymást kísérik előre elfogadott beosztás alapján. Habár a kísérés így nem éles körülmények között zajlik, számos helyzet modellálására van lehetőség.

Legelsősorban a Ház majdani dolgozói átélhetik pontosan azt, amit később ők fognak nyújtani. Másrészt a próbaüzem lehetőséget biztosít a kísérés mint "módszer" elsajátítására.

A próbaüzem még a felkészülés része, nem fogadunk lakókat, de továbbra is lehetőséget biztosítunk arra, hogy akik a ház szolgáltatásai iránt érdeklődnek részt vegyenek találkozóinkon, közelebbről megismerjenek bennünket.

E-mail címünk: lotusz@feldmarinstitute.hu

A Lótusz Program felhívása pártoló tagok toborzására

2008-05-04T06:15:00.000-07:00

Megkértük Feldmár Andrást, hogy mondjon pár szót arról, miért érdemes támogatni a Lótusz Programot.
Kísérletezgettünk is előtte, meg Norci felvett más pillanatokat is, és az összesből összevágtam egy kis videót:

Lótusz Pártolói Tagság

A Lótusz Program pártoló tagokat keres induló lakóközössége megvalósításához!

A Lótusz Program 2007 októberében indult útjára Magyarországon a Feldmár Intézet kezdeményezésére.

A Lótusz-közösség célja, hogy hazánkban egyedülálló lakhatási programot hozzon létre olyan emberek számára, akik problémáik miatt rendszerint kórházak pszichiátriai osztályaira kerülnek.

„1974-ben, Londonban láttam először, hogy hogyan lehet emberi módon bánni azokkal, akik valami félelmetessel küszködnek, félnek, és megijesztenek másokat is. R. D. Laing a Philadelphia Association keretein belül 7 olyan házat inspirált, ahol megzavart és zavaró emberek együtt élhettek, és segítséget kaphattak úgy, ahogy ők akarták, nem úgy, ahogy valaki elképzelte, hogy az nekik jó lenne.

Mindig az járt az eszemben, hogy hol szeretnék én lenni, ha valami nagy bajban lennék? Vagy hová vinném a fiamat, lányomat, vagy a feleségemet?

Most reménykedem, hogy nemsokára azt mondhatnám teljes meggyőződéssel: A Lótusz Házba!”
(Feldmár András)

Hogy ez megvalósulhasson, mára több mint 70 önkéntes gyűlt össze a Lótusz Programban, s azok száma, akik konkrétan készek a házban folyó munkára eléri a 25 főt. Az ő önkéntes hozzájárulásuk adja a Lótusz Program egyik alapját.

Pártoló tagjaink abban tudnak segítséget nyújtani, hogy hozzájárulnak a program költségeinek fedezéséhez. A Lótusz Ház céljaira Budapesten egy ház/lakás bérlését tervezzük, s ehhez évi mintegy 2 millió Ft támogatásra van szükségünk.

A Lótusz Program pártoló tagja lehet minden olyan természetes vagy jogi személy, aki legalább évi 20.000 Ft-tal (havi kb. 1.700 Ft) támogatja kezdeményezésünket.

A Lótusz pártoló tagjai sorába jelentkezni lehet a lotusz@feldmarinstitute.hu e-mail címen.

Mit nyújtunk Pártoló Tagjainknak?:

- Tagjai lehetnek, egy Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek

- Készül egy Lótusz kitűző, vagy ehhez hasonló személyes ajándék, melyet minden Pártoló Tag megkap

- A Lótusz Pártoló Tagjai vásárláskor 20% kedvezményt kapnak a Jaffa Kiadó által kiadott Feldmár András könyvek árából.

Köszönjük az eddig jelentkezett Pártoló Tagok hozzájárulát a Lótusz Program sikeréhez. Jelenlegi pártoló tagjaink a jelentkezés sorrendjében:

1. Büky Dorottya
2. Bugarszki Zsolt
3. Feldmár András
4. Zentai Flóra
5. Szlávics Noémi
6. Virágos Norbert
7. Sárosi Anita
8. Kiss Ágnes
9. Bernát Orsolya
10. Fehér Miklós
11. Rados Richárd
12. Pacziga Mónika
13. Fekete Nóra
14. Mák Eszter
15. Szántó Gábor
16. Nagy Gabriella
17. Zágor Judit Petra
18. Liszka Zsuzsa
19. Darvas-Tanácsné Novák Eszter

Az eddig jelentkezett pártoló tagok hozzájárulásai a szükséges 2 millió forint forrás 23%-át, (463.600 Ft) biztosítják.

Támogathatod a Lótusz programot a PAYPAL rendszeren keresztül is. Amennyiben rendelkezel paypal regisztrációval az alábbi gomb megnyomásával küldhetsz támogatást kezdeményezésünk megvalósítására:

Jelenetek a Soteria Bern életéből

2008-05-02T23:38:00.000-07:00

Kik és hogyan vették igénybe a Soteriát
(fordította: Fejér Mariann)

Áttekintés hat történeten keresztül

A Soteria fennállásának nyolc éve alatt, 1984 májusától 1992 májusáig 101 pszichotikus személyt vettünk fel terápiás lakóközösségünkbe rövidebb vagy hosszabb időre, egyszer vagy többször. Elsősorban hozzátartozók, munkaadók, orvosok vagy a segélyszolgálat nyomására jöttek hozzánk, ha pedig már ismertek minket, akkor maguktól. Többé-kevésbé mindannyian megfeleltek a felvételi kritériumoknak:

Egy évnél nem régebben tartó pszichiátriai megbetegedés, akut skizofrén pszichózis a legutolsó hónapban (az alábbi hat szimptómából kettő megléte: téveszme, hallucinációk, gondolkodási zavarok, katatónia, skizofrén érzelmi-indulati zavar, súlyos szociális magatartászavar), 17-35 év közötti életkor, kizárható drog- vagy alkoholfüggőség, pszichoorganikus zavarra nem utaló jel, a kezelésbe való beleegyezés.

Azért mondjuk, hogy többé-kevésbé, mert sokszor csak később derült ki, hogy a megbetegedés kezdete mégiscsak több mint egy évvel korábbra esik, hogy nagyvonalúan bántak a hasissal vagy a marihuánával és, hogy a kezelésbe való beleegyezés – legalábbis egy darabig – a legtöbbjüknél nem volt teljesen nyilvánvaló. Ezenfelül általában mindenkit újra felveszünk, aki már volt a Sotériában. Így aztán távolról sem csak első megbetegedéssel idekerült lakóink vannak, néhányuknál a betegség kezdete jó pár évvel korábbra esik. Egészen pontosan azt is mondhatnánk, hogy alapvetően minden skizofrén beteget felvettünk a 35. életévig bezárólag, amennyiben odafordulásra volt szüksége, és éppenséggel nem szaladt el előlünk. Különböző személyiségű, származású és élettapasztalattal rendelkező emberek voltak. Az egyetlen, ami összekötötte őket, az a tény volt, hogy röviddel korábban mindannyian átéltek egy akut pszichotikus epizódot.

Egy kivétel mindenesetre van, méghozzá az, hogy nem végzünk törvényileg elrendelt kényszerkezelést. Ez annak a megfigyelésnek az eredménye, hogy az emberek inkább készek szabad akaratukból belépni egy terápiás lakóközösségbe, mint hogy beutaltassák magukat egy klinikára, illetve, hogy a törvényileg elrendelt klinikai kényszerbeutalás után a páciensek nálunk „szabad akaratukból” továbbkezeltethetik magukat.

Ha így tekintjük, a Soteria-lakók közt elvileg a skizofrén formakör pszichotikus megbetegedéseinek minden fajtája megtalálható az annak megfelelő manifesztációval.

Mostanáig (1992.04.30.) 101, 17 és 35 év közötti (átlagosan 25 éves) személy volt egy vagy több alkalommal a Soteriában: 46 férfi és 55 nő. 91 személy nőtlen vagy hajadon, 5 házas és 5 elvált. A felvett 101 személy iskolai végzettség tekintetében erősen különbözik egymástól: 47-nek nincs végzettsége, ill. megszakította a szakmai tanulmányait, 39 személy megszerzett szakmával rendelkezik, 9 személy szakmunkásképző iskolába jár, 6 pedig elkezdte az egyetemi tanulmányait.

Feltűnően nagyok a különbségek a tartózkodás gyakorisága és időtartama tekintetében. A gyakoriság 77 személy egyszeri tartózkodásától 16 személy kétszeri, 6 személy háromszori, egy-egy személy négy-, öt- és hatszori tartózkodásán át egészen tizenkétszeri tartózkodásig váltakozik, ami egyetlen egy nőnél fordult elő.

A tartózkodások időtartama jelentősen váltakozik egy naptól egészen 763 napig, egy 61 napos középértékkel (ez azt jelenti, hogy az emberek egyik fele több, a másik fele kevesebb, mint 61 napot töltött a Soteriában).

Ez a különböző tartózkodási idő azt sejteti, hogy a Soteriában való tartózkodás különböző dolgokat is jelenthet. Ahhoz, hogy betekintést nyújthassunk, megpróbáltuk a különböző tartózkodásokat tipizálni, melynek során az érdekelt minket, hogy milyen módon használták a Soteriát és, hogy a tartózkodás sikeres volt vagy nem. A beosztás tartalmilag a kíséret és szociális támogatás koncepcióján alapszik, formálisan pedig a betegségpénztár azon szolgáltatásán, mely 180 napos tartózkodásig akut kezeléshez való hozzájárulást, a 181. naptól pedig már csak az alacsonyabb krónikus tarifát fizeti.

Sikeresnek akkor számít a tartózkodás, ha az illető ember utána (vagyis a Soteria elhagyása után) abban a helyzetben van, hogy pszichotikus élmények vagy kifejezésmódok nélkül ismét felvegye a megszokott életét. Nem sikeresnek először is akkor számít a tartózkodás, ha nem sikerül pozitív, teherbíró kapcsolatot felépíteni, és a tartózkodás ezért idő előtt megszakad, másodszor pedig akkor, ha hosszú ideig élnek a Soteria ajánlatával és mégsem következik be olyan stabilizálódás, amely egy önálló, kinti életet lehetővé tesz; ilyenkor általában áthelyezésre kerül sor egy másik bentlakásos intézménybe.

Ezek a kritériumok három különböző tartózkodási típust eredményeznek, amelybe csoportosítva a 101 személy vagy 154 belépés (26 személy többször jött) a következőképpen oszlik meg:

Kísérés az akut pszichózis alatt max. 180 napig
Ez azt jelenti, hogy valaki akut pszichotikus epizód alatt egyszer vagy többször belép, 180 napon belül ismét felépül és visszatér a megszokott hétköznapjaiba: 53-szor sikeres és 44-szer nem sikeres (ezek között van két szuicid, az egyik a hétvégi szabadságról visszatérő, a másik a munkába vezető úton).
Kísérés az akut pszichózis alatt több mint 180 napig
Ez azt jelenti, hogy valaki akut pszichotikus állapotban belép, és az akut fázis lecsengése után több mint 180 napra van szüksége ahhoz, hogy vagy megtegye a lépést a megszokott hétköznapok felé, vagy új szakmai vagy szociális élethelyzetet válasszon: 15-ször sikeres és 5-ször nem sikeres.
Szociális támogatás az akut pszichózis után
Ez azt jelenti, hogy valaki az akut pszichotikus epizód után, melyet otthon, egy klinikán vagy nálunk kezeltek, a Soteriát átmenetként használja a megszokott hétköznapokba vagy egy új munka- vagy lakhatási lehetőség felé való lépéshez: 30-szor sikeres és 1-szer nem sikeres (átlagosan három hónapig tartó tartózkodási idő alatt).

E szerint az értékelés szerint (gondozói szempontból) a tartózkodás 98 esetben vagy 66%-ban volt sikeres és 50 esetben vagy 34%-ban nem sikeres, ami azt jelenti, hogy a tartózkodást meg kellett szakítani vagy egy másik bentlakásos intézményben kellett folytatni. Jelen idő szerint még hat személy tartózkodik a Soteriában.

Az akut pszichózis 180 napon belül történő kísérete során csak kicsivel több a sikeres mint a nem sikeres kimenet. Ezzel szemben azok a tartózkodások, melyek több időt (több mint 180 napot) igényeltek, inkább sikeresek. Egészen érthetően kiviláglik azonban az, hogy az akut pszichózis utáni szociális támogatás értelmében vett terápiás kíséret egy kivétellel minden esetben sikeresen zajlott.

A számok arra utalnak, hogy túlnyomórészt azok az emberek profitálnak a Soteria terápiás ajánlatából, akiknek a specifikus rész az ajánlatban megfelel, nevezetesen elegendő időt szánnak rá, találkoznak hasonló korúakkal, megpróbálják legyőzni a hétköznapi feladatokat (bevásárlás, főzés, mosás, pályázatírás, látogatás hivatalokban, stb.). Ez az eredmény számunkra nagyon elfogadhatónak látszik, ha a terápiás célt a következőképpen határozzuk meg: A Soteriának egy olyan helynek kell lennie, ahol egy embernek ideje jut arra, hogy egy pszichotikus epizódot egy saját maga által erre kiválasztott kísérő támogatásával átéljen, hogy aztán egy hasonló korú csoporttal közösen a gyakorlati életre vonatkozó követelmények segítségével fontos fejlődési lépést tegyen a személyes önállóság felé.

Az áttekintés jobb szemléltetése érdekében a három tartózkodási formát példákkal tűzdelt, kommentált történeteken keresztül szeretnénk bemutatni. Sikeres és nem sikeres kimenetelű eseteket egyaránt bemutatunk. (Az egyes szám első személyben folytatott elbeszélések Thomas DERUNGS-tól származnak.)

Példa egy sikeres kísérésre az akut pszichózis alatt (52 nap alatt)

O-t a nővére hozta hozzánk. Bűntudatérzésekkel küzd, melyek a teljes múltjára vonatkoznak. Félősen és nagyon feszülten találkozik velünk. Majdnem 20 éves és asztalosnak tanul. Mióta kapcsolatba lépett egy vallásos szektával, a bűn kérdése foglalkoztatja. Megpróbálták belőle „kiimádkozni a természetellenes nevetését” és kiűzni belőle az ördögöt. A szektatagok állapotát egy „megvilágosodotténak” titulálták, érthetetlen közléseit pedig „nyelveken való beszédként” értelmezték. Egy héttel ezelőtt O. nem kelt fel az ágyából, mint akit meghipnotizáltak, és nem ment többé munkába. Mivel a hozzátartozók már nem tudtak szót érteni vele és az állapota megijesztette őket, elvitték egy orvoshoz, aki O-t beutalta a Soteriába.

A Soteriában kezdetben még eltartott egy darabig a bizonytalansága (a koporsóba szögezve érezte magát, a gondozókban halottakat látott, akik újra feltámadtak), a gyengéd szobában azonban egyre növekvő bizalmat mutatott irántunk. A gyengéd szobában uralkodó nyugalom jót tesz neki. A beszélgetések vallásos élményeiről, életút-kereséséről és szakmai jövőjéről folynak. Néhány napon belül feloldódik a feszültség, a Soteria legrövidebb idejű elhagyása azonban már veszélyeztetni látszik ezt az állapotot. Egy hónap múlva aztán O. olyan jól érzi magát, hogy kiköltözhet a gyengéd szobából. Karácsonyra hazamegy, majd visszatér a Soteriába, innen jár dolgozni, szembesül a vallásos szektájával (amelyet aztán végül elhagy), és alig két hónap múlva gyógyultan távozik a Soteriából. O. ma – hat évvel a Soteriában való tartózkodását követően – képzett asztalosként dolgozik, nős és van egy gyereke.

Ez a történet példa egy súlyos krízisre a felnőtté válás során, melyet az érzékeny fiatalember sem egyedül, sem nyugtalankodó hozzátartozói segítségével nem tudott volna átvészelni. Önálló identitásának keresése során egy extrém szekta befolyása alá kerül, mely az ördögűzésekkel még jobban összezavarja őt. A Soteriában nyugodt, kétségeket eloszlató támogatást kap, mellyel ismét biztos talaj kerül a lába alá. Habár a Soteriába való belépéskor egyértelmű pszichotikus szimptomatika mutatkozik, nincs szükség gyógyszerek igénybevételére. O-nak meg van engedve, hogy olyan legyen, amilyen. Egy tartást adó kíséret ebben a környezetben feszültségoldóan hat. Kezdetben a személyesen kialakított tér elhagyása, azaz az újjal, idegennel, a külső realitással való szembesülés még némi zavart kelt, nemsokára azonban ez is megszűnik az óvatos, lépésenkénti előrehaladás során. A pszichotikus epizód súlyos krízisként marad meg az emlékezetben. Nem jön
létre stigmatizáció, amely a pszichiátriai klinikán való tartózkodásnak általában velejárója.

Példa egy sikertelen kísérésre az akut pszichózis alatt (9 nap után félbeszakad)

M. kilenc napja van nálunk a gyengéd szobában. Az apja hozta. M. nagyon szigorúan él, az ádventisták tagja és vegetáriánus. Gondolatai szakadatlanul vallásos dolgok körül forognak, igazság és igazságtalanság körül. Beszélgetés közben mások véleményével szemben kényszeresnek és intoleránsnak hat. Úgy érzi, egy gép manipulálja és idegen gondolatok vezérlik. Valamennyiünkkel szemben nagyon arrogáns, gyakran lesz dühös, és mindennel dobálózik maga körül, ami csak a keze ügyébe kerül. Az anyja vegetáriánus dobozos élelmiszert küld, hogy azt készítsük el neki. Egyáltalán nem tetszik neki a Soteria: túl piszkos nálunk. Helytelenül táplálkozunk és nem jó a gondolkodásmódunk. Egy közös beszélgetés után anya hazaviszi a fiát.

M. azok közé a lakók közé tartozik, akik azért nem tudtak beilleszkedni nálunk, mert az egyik vagy mindkét szülőnek nem felelt meg a Soteria. A hozzátartozók részéről gyakran nagy nyomás tapasztalható, változást sürgetnek. Túlterheltnek érzik magukat és elvárják, hogy végre valami történjen. Egy klinika azt az illúziót ébreszti, hogy lehetséges a kezelés és a gyógyítás. A soteriás kíséret, melynek időre van szüksége ahhoz, hogy valami kifejlődhessen, gyakran csak felerősíti a hozzátartozók félelmeit, hogy semmi sem történik és minden marad a régiben.

M.-t később beutalták egy klinikára.

Példa többszöri sikeres kísérésre az akut pszichózis alatt (222, 171 és 85 nap alatt)

Mikor első alkalommal megpillantom R.-t, némán és elveszetten ül a gyengéd szobában. Nem beszél. Alig mozog, aztán pedig minden bevezető nélkül hirtelen odarohan az ajtóhoz és el akarja hagyni a gyengéd szobát. Többször is erőszakkal tartjuk vissza. Néhány alkalommal azonban sikerül elhagynia a gyengéd szobát és a Soteriát is. Ilyenkor aztán mindig elbújik valahol. Egyszer a szomszéd ház pincéjéből kell visszahoznunk. (Később aztán kiderült, hogy azért menekült, mert félt, hogy megölik. Valahol mindig ólálkodott egy üldöző.) Mozgásának egy másik formája egy teljesen merev, görcsös önmaga körül való forgás. Eközben minden izma megfeszül, fújtatva lélegzik, a karjai pedig be vannak hajlítva. Hirtelen aztán teljesen kimerülten összeesik a földre. (Később, mikor újra beszélni tud, elmeséli nekünk, mit jelent ez a mozgás: A gyengéd szobában akkoriban még volt középen egy mintás szőnyeg egy kék körrel a közepén. R. azt gondolta, ez az életet adó víz. Ha el tudná érni ezt a vizet, túlélhetné.)

Hallucinációk gyötrik. R. régóta nem tud dönteni semmiről, nem tud választani két lehetőség között. Így étkezéskor rendszerint csak egy ételt rakunk elé. Gyakran még így is nehézségei vannak, így aztán olykor meg is etetjük. R.-t gyakran úgy visszük ki a fürdőbe és a WC-re. Az összes mozgás a kezdeti kiindulóponton marad. A küszöbön már nem sikerül neki átlépni vagy az asztalhoz odamenni. Beszélgetni nem lehet vele. Hagyja, hogy úgy bánjanak vele, mint egy kisgyerekkel. Hosszú idő után aztán R. elkezd részt venni a ház szokásos történéseiben. Egyelőre azonban még nagyon elbizonytalanítja mindez. A házban folyó felújítási munkálatok félelmet ébresztenek benne, és több alkalommal megkísérli a többieket is visszatartani. Idővel aztán, kb. három hónap elteltével és az irántunk kialakult növekvő bizalommal elkezd segédkezni a házban és a kertben folyó munkákban, mindenesetre egy kissé sajátos ötletekkel. Így például egyik alkalommal átülteti a már egyszer elültetett salátapalántákat, szépen elosztva őket a gyepen.

R.-nek még mindig nagy fáradságára esik a beszéd és testileg is még nagyon merev. Evés közben egyszer mesél valaki valami vicceset, mindenki nevet; R. félig együttnevet és üti hozzá kezével az asztalt. Eközben eltalálja az egyik tányért és mély vágási sérüléseket szerez. Azonnal orvosi ellátást kér. Egy gondozó elkíséri a kórházba, ahol bevarrják a különböző sebeit. R. most a kezével törődik. A kézápolás ürügyén úgy tűnik, beszélgetésbe lehet elegyedni R.-rel. Ez egy jelentős javulás kezdete. R. két hónapos tartózkodás után (melyből hármat a gyengéd szobában töltött) visszatér saját lakásába és munkahelyére.

Egy év múlva R. ismét pszichotikus és visszatér a Soteriába a gyengéd szobába. Ezúttal egészen más: már nem néma és merev, hanem szakadatlanul beszél, részben teljesen zavartan, majd újra kikövetkeztethetően a családjával, nőkkel és szexualitással kapcsolatos problémáiról. Félelme érezhető, könnyekben és kétségekben fejeződik ki. Kb. egy hónapig marad a gyengéd szobában, 10 nappal később már a Sotériából jár dolgozni, fél év múlva pedig elhagyja a közösséget.

Jó két év múlva R. harmadik alkalommal is megjelenik. Egyik reggel ott áll a konyhában, teljes pszichózisban. Felvesszük annak dacára, hogy a gyengéd szoba foglalt. Állapota hasonló, mint a második alkalommal. Nagyon nyugtalan, szünet nélkül beszél, és csak fáradsággal lehet a házban tartani. Főleg éjszaka rohangál körbe-körbe az egész házban. Adunk neki gyógyszereket abban a reményben, hogy ő is, mi is kicsit megnyugodjunk. A gyógyszeres kezelés nem sokat segít. Majd csak akkor következik be javulás, amikor a barátnője beköltözik hozzá a Soteriába és a hét túlnyomó részét vele tölti. Három hónap múlva mindketten visszaköltözhetnek a saját lakásukba.

R. most már három éve él együtt a barátnőjével, 50%-osan dolgozik és rendszeresen jár pszichoterápiára.

R. azon lakók egyike, akik a leghosszabb időt töltötték a gyengéd szobában. Teljes körűen tudta használni az 1:1 gondozást, ideális Soteria-lakó. Az intenzív első időszak alatt jó kapcsolata alakult ki tulajdonképpen minden gondozóval. A második tartózkodás alkalmával (mikor még ugyanazzal a csoporttal találkozott) ez a kapcsolat csak még inkább elmélyedt, olyannyira, hogy a harmadik találkozáskor meg mertük kockáztatni azt, hogy gyengéd szoba nélkül is itt tartsuk. Mi ismertük őt, ő ismert minket. Dacára, hogy R. minden alkalommal súlyos pszichózisban volt és sok törődést igényelt, sikerült a kríziseit rövidebb tartózkodásokkal átvészelni.

Két példa sikertelen kísérésre az akut pszichózis alatt (636 és 447 nap)

H., fiatal nő majdnem két évet, N., fiatal férfi pedig több mint egy évet töltött a Soteriában. Mindkettőjüknek súlyos problémájuk volt a szülőktől való elszakadással. Mindkettő megszakította a tanulmányait. A pszichotikus epizód mindkettőjüknél drámaian nyilatkozott meg, miáltal a szülőkkel való konfliktus még inkább kicsúcsosodott. A Soteria mindkettőjük számára először is egy új, toleráns otthont jelentett, ahol nagyobb mozgástér nyílt számukra. A szülőkkel való konfliktust pedig átvették a gondozók: őket hibáztatták, hogy túl kevés ellenőrzést gyakorolnak. H.-nak is és N.-nek is sok időre és odafigyelésre volt szüksége, a Soteriában azonban olyan jól kipihenték magukat, hogy ismét folytathatták a tanulmányaikat. Ezután következett egy új pszichotikus epizód, melynek során az elszakadási probléma a Soteriában megismétlődött. Mivel az ezt megelőző hosszadalmas munka nagy reményekkel és elvárásokkal kecsegtetett, ez most csak még jobban megnehezítette a dolgunkat. A Soteriában eltöltött ilyen hosszú idő után „visszaesni”, illetve újra mindent elölről kezdeni, mindkét oldalon elbátortalanodást eredményezett. Mindkét esetben kölcsönös beleegyezéssel egy klinikán folytatódott a kezelés, egyik esetben egy bentlakásos csoportban, a másikban egy magatartásterápiával foglalkozó részlegben.

A Soteria gondozói ezt a lépést vereségként élték meg. Hozzá kell fűzni természetesen, hogy a Soteriában eltöltött idő mindkét ember számára szükséges volt, hogy a felnőtt életbe vezető első lépést egyáltalán meg merjék tenni. H. ma, majdnem nyolc év elteltével közösen él a barátjával egy saját lakásban és részmunkaidőben dolgozik. N. most, három év után egy lakóközösségben él hasonló korúakkal együtt, és van egy munkahelye, ahol életében először tetszik is neki.

Példa sikeres szociális támogatásra az akut pszichózist követően (25 nap)

Ezt a történetet két levél alapján szeretnénk illusztrálni:

Az anya:

„Egy rokonomtól értesültem a „Soteria Bern” fiatal skizofrének számára előirányzott miliőterápiás kezeléséről és olvastam az élménybeszámolót. Nagy bajban vagyunk, mert a fiam pszichikailag megbetegedett: pszichotikus epizódok a diagnózis. Felkeresett egy orvost, aki gyógyszeresen kezelte. Egy Semap-Depot-injekciót követően a barátnője bevitte a Pszichiátriai Klinikára, mert pszichotikus volt. A kezelés szokás szerint Haldol/Akineton-nal folyt, míg csak a mellékhatások olyannyira fel nem erősödtek, hogy mindkettőt abba kellett hagyni.

Hazajött, mert fel kellett mondania a lakását és egyedül nem tudott volna boldogulni. A pszichoterapeutája ismét gyógyszeresen kezelte – nagyon erős mellékhatásokkal. Folyton fáradtságról panaszkodott. Május vége óta most egy másik pszichiátriai részlegen van. A fáradtsága nem javult, ott újra gyógyszeresen (Orap/Akineton) kezelik, és egy beszélgetés van egy héten. Nézetem szerint ez a miliő nem optimális: sok a páciens és nagyon is távolságtartó a gondozók és orvosok viselkedése. A fiunknak az a véleménye, hogy ez a kezelés nem viszi őt előbbre. Hosszú gondolkodás után férjem és én arra a meggyőződésre jutottunk, hogy az a típusú intim és szeretetteljes gondozás, melyről a beszámolójukban olvashattunk, pont a megfelelő és gyógyító lenne a fiunk számára.

Kérem, segítsenek nekünk! A fiunk a saját véleménye és a mi véleményünk szerint is túl sok gyógyszert kapott. Mindegyiknek részben nagyon erős mellékhatásai voltak. Lehetőség szerint szeretne tőlük minél hamarabb megszabadulni és a letargiáját átvészelni; ezzel a kezeléssel azonban nem megy neki. Kérem, segítsenek nekünk és válaszoljanak!...”

A fiú:

„Kedves Barátaim! (Tulajdonképpen a „barátok” szó egyáltalán nem stimmel, mert Titeket „csak” gondozóként ismertelek meg, de az érzéseim szerint mégiscsak stimmel.)

Végre megint van időm levelet írni. Az elmúlt hónapok jól teltek, csak egy kicsit stresszes volt; keveset voltam magamban, kevés időm volt magamra és sok dologra, melyek nekem fontosak és kedvesek. Mégiscsak jó időszak volt, mert jót tett nekem, hogy teljes erőmet és értelmemet latba kell vetni. Ez alatt az idő elvégeztem a második iskolai gyakorlatomat…

A Nálatok töltött időre, dacára, hogy ez még a szenvedő évekhez tartozott, még mindig nagyon szívesen emlékszem, jó érzéssel tölt el. A Nálatok töltött hónap nagyon fontos volt, akkor is, ha nem tudom pontosan felfogni, hogy mi volt ez, habár sok minden eszembe jut róla. Az egyik fontos pont mindenképpen az volt, hogy a Soteriában egyszerűen ember lehettem, nem a betegségem állt az előtérben, mint ahogy a klinikákon korábban, hanem én mint ember, és pontosan azok a részek belőlem, amelyek nem voltak megsebezve. Egyszerűen csak ott lenni, kipihenni, „take a rest”. És ezt nyugodtan felfoghatjátok bókként, mert ez a hangulat legnagyobb részben Rajtatok, embereken múlott, gondozók vagy ápolók, mindegy!”

Mindkét levél G. történetéhez kapcsolódik, aki egy hónapot töltött nálunk, hogy kipihenje magát a klinikából. Kezdetben mereven ácsorgott vagy ücsörgött és úgy viselkedett, mint egy tulajdonképpeni páciens. Lassan azonban észrevehetően feléledt és igazi lakótársa lett a hasonló korú csoportnak, hamarosan pedig kint is elkezdhette a saját életét élni.

Amit a Lótusz kínálni tud már a felkészülés időszakánan is

2008-04-24T09:49:00.000-07:00

A Lótusz Program önkénteseinek szervezése és felkészítése a 6. hónapjába lépett. Terveink szerint még a 2008-as évben elindulhat kezdeményezésünk (ehhez Te is hozzájárulhatsz ha jelentkezel pártoló tagjaink sorába), de már most sok megkeresést kapunk olyan emberektől, akik szivesen igénybe vennék a Lótusz Ház menedékét.

A felkészülés jelenlegi fázisában úgy döntöttünk, hogy habár lakhatási lehetőséget még nem tudunk nyújtani, találkozóinkra, a Lótusz közösség rendezvényeire szeretettel várunk mindenkit, aki azon gondolkodik később igénybe venné közösségünk szolgáltatásait, szivesen lakna a Lótusz Házban.

Amennyiben úgy érzed ez a program neked szól, felkeltette az érdeklődésedet, és lenne kedved közelebbről is megismerni bennünket, bátran jelentkezz a lotusz@feldmarinstitute.hu e-mail címen és értesítünk legközelebbi találkozónkról!

Nők iskolája videó a YOUTUBE-on

2008-04-18T23:13:00.000-07:00

A Feldmár Intézet keretei között működő Nők Iskolája rövid bemutatkozó videót készített, ami elérhető a YOUTUBE-on:

A Burch ház története - David B. Goldblatt

2008-04-08T03:37:00.000-07:00

fordította: Légmán Anna

A Burch Ház a pszichiátriai betegségek kezelésének alternatív lehetőségét nyújtja azok számára, akik egy közösség keretein belül szeretnének felelősséget vállalni saját gyógyulásuk folyamatában, másokkal együtt megpróbálva változni. Ez egy tizenkilenc szobás létesítmény 14 holdnyi területen Bethlehemben, New Hampshire-ben. Nyolc kliens és négy képzett személyzeti tag él itt, akik együtt tartják rendben a helyet és vigyáznak egymásra. Az ember itt biztonságosan és támogatva keresztülmehet azon, amin keresztül kell mennie.

12 hálószoba és jónéhány nagy közös szoba van a különböző foglalkozások számára, ahol lehet üléseket tartani, jógázni, meditálni, relaxálni, zenét hallgatni vagy akár zenélni is. A lehetőségek határtalanok. Van egy óriási, jól felszerelt konyha saját tűzhellyel és egy asztallal, ahol kényelmesen elfér tizenhat ember is. Meleg és meghitt légkör uralkodik itt, hívogató, fesztelen és megnyugtató. A legtöbb ember aki a Burch házba látogat, megjegyzi, hogy milyen szívélyes, kellemes és biztonságos érzést sugárzó hely ez.

Néhány közös szobában a fakályha vagy a kandalló is hozzájárul a barátságos hangulathoz. Van egy mosókonyha, ahol bárki kimoshatja és megszáríthatja a ruháját. Vannak könnyen hozzáférhető, szabályosan működő nem fizető telefonok, habár az elvárás, hogy a távolsági hívásokat mindenki kifizesse. A bentlakóknak saját hálószobájuk van, amit szabadon díszíthetnek; tiszteletben tartjuk az egyén magánéletét, és nem hatolunk be senkinek a magánszférájába, hacsak nincs komoly vészhelyzet.

A kliensek a legkülönbözőbb háttérrel érkeznek ide, mostani problémáik a diagnosztikai kategóriák széles spektrumát jelenítik meg. Vagy szakszerűen a család utalta be őket, vagy a barátok, vagy ők saját maguktól jöttek ide. Nálunk nincs diszkrimináció, bárki jöhet a házba, aki bizonyítja, hogy jelenleg nem ön-és közveszélyes és nem áll alkohol vagy drogok befolyása alatt. Ha a reménybeli lakó az előbb felsoroltak valamelyikében érintett, legalább hat hónapig mentesnek kell lennie, mielőtt a Burch házba jönne. A Burch ház egy átmeneti lehetőség és nem állandó lakhely.

A személyzet két teljes állású tagból áll, akik a házon kívül élnek, négy bentlakóból és egy félállású alkalmazottból, akinek az elsődleges feladata a pénzgyűjtés. A teljes állású, szenior dolgozó idejének egy részét adminisztratív munkával, másik részét a ház közösségében tölti, és egyenként is foglalkozik a kliensekkel. Nem mindenkinek volt hivatalos képzettsége, mikor a Burch házba jött dolgozni, ez változott az évek folyamán, az emberek egy részének volt egyetemi diplomája, vagy egyetemista volt, de akadt, akinek egyáltalán nem volt képzettsége. A bentlakó dolgozók a szenioroktól, alkalmanként külső forrásból, és a Burch házban élés és dolgozás élményéből szereznek gyakorlatot. Gyakran a szenior tag pozícióját egykori bentlakó dolgozók töltik be. Ez nem nagy változás számukra, hiszen már eddig is sok időt töltöttek velünk.

A Burch ház ötletét Catherine (Katy) Burch Symmes és jómagam találtam ki 1970 körül. Mind a ketten egy kicsi, újító, liberális egyetem, a Franconia bölcsészettudományi karára jártunk. Számtalan élményünk volt olyan diákokkal, akik komoly érzelmi válságba kerültek, és azt tapasztaltuk, hogy ezeknek az embereknek a kórházba küldése többnyire nem javít a helyzetükön. Katy és én olykor hazavittünk nehéz életperiódusban lévő diákokat rövid időszakokra, és általában azt érzékeltük, hogy ez sokat segített nekik. Úgy gondolom, hogy ennek a tucatnyi tanulónak sokat segített, hogy biztos menedékre találtak egy rövid időre.

Főiskolai és korábbi tanulmányaim során nagy hatással volt rám R. D. Laing munkássága és a londoni Kingsley Hall intézménye. A Kingsley Hall, amit két pszichiáter, R.D. Laing és Aaron Esterson alapított, egy brit alternatív pszichiátriai módszer volt, ahol a segítségre szorulók és a terapeuták együtt laktak és gyakorlatilag minden megengedett volt.

Londonban négy évet töltöttem gyakorlaton R.D. Laing-gel és a Philadelphiai Társasággal a terápiás közösségben dolgozva, amit ők alapítottak. Ez az a hely, ahol elkezdett kikristályosodni, hogy milyen is legyen a mi közösségünk. A Burch Házat alkotó legfontosabb elv, hogy az emberek számára menedékhelyet biztosítson, ahova bárki jöhet anélkül, hogy részletes diagnózist vagy kezelést kapna. Szerettünk volna meggyőződni arról, hogy a támogató kapcsolat és a biztonságos környezet elég ahhoz, hogy a pszichés probléma javuljon.

A Philadelphiai Társaságnál a gyakorlatom kezdetén egy közösségbe vittek, hogy együtt legyek egy asszonnyal, aki pszichotikussá vált. Együtt lenni valakivel ennek a munkának az egyik legfontosabb összetevőjére utal. Valaki azonnal rájön erre, míg mások évekig küzdenek próbálva elsajátítani, hogyan lehet valakivel együtt lenni anélkül, hogy előadjuk saját elképzeléseinket neki, vagy legalább ne akadályozzuk őt egy másik eljárással.

A szituáció, amivel szembe kellett néznem, egy meztelen nő volt a padlón, aki a végbélnyílásában turkált az ujjaival és kicsi ürülékdarabokat bányászott elő, amit aztán a hajára és arcára kent. Egy rövid ideig ültem vele, mindenféle elképzelés nélkül, hogy mi fog történni ezután vagy mit kellene tennem. Nem éreztem félelmet sem magam sem őmiatta. Jóllehet olyan dolgot csinált, aminek semmi értelme nem volt számomra, feltételeztem, hogy számára jelent ez valamit. Kicsit később megkérdeztem tőle, hogy megengedné-e nekem, hogy segítsek lemosakodnia a kádban. Meglepetésemre beleegyezett, sőt úgy tűnt, hogy szívesen veszi ezt a fajta figyelmet és törődést.

Szándékom az eset leírásával az volt, hogy érzékeltessem, hogy mennyire zavart vagy bizarr lehet egy ember viselkedése, és hogy egy egyszerű emberi érintkezéssel ez hogyan térhet vissza a másokkal való együttlét szilárd formájához. Ha az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy empatikus, törődő és könyörületes társaságban vészeljenek át egy krízist, ki fogják alakítani a szükséges erőt magukban, hogy szembenézzenek a nehézségekkel, az élet gyötrelmeivel és félelmeivel. Ez lehet, hogy azt jelenti, hogy egész éjszaka krízisben lévő emberekkel vagyunk inkább, minthogy felírjunk valamit, ami megnyugtatná az idegeiket, mégha a legrettegettebb démonaikkal néznek is szembe. Sok olyan helyzet van, amikor ez a módszer vagy megközelítésmód nem lehetséges, de többnyire alkalmazható. A krízisben lévő embereknek meg kellene adni a lehetőséget, hogy ha akarják, akkor ezt az utat válasszák.

Még nagyjából két hétig volt pszichotikus állapotban ez az asszony, gyakran egész éjszakákon át fennmaradt sűrűn beszélve látszólag képtelen dolgokat, gyakran hadakozott azokkal az emberekkel, akik vele voltak és alkalmanként megpróbált megszökni a házból. Azonban fokozatosan elkezdett kommunikálni azokkal, akik felváltva vele voltak és kezdett tisztulni a pszichózisából.

Londonban rengeteg embert láttam, aki sikeresen megtapasztalta a terápiás közösséget. Megadták nekik a teret és az időt, hogy azzá legyenek akik, még ha ez azt is jelentette először, hogy elveszettnek érezték magukat. Úgy haladhattak a gyógyulás útján ahogy akartak, illetve ahogy szükséges volt számukra, mindezt egy biztonságot nyújtó környezetben. Akkor nagyon izgatottan vártam, hogy Amerikában is el tudunk-e érni hasonló eredményeket. Loren Mosher és Alma Menn Sotériában és John Perry Diabasis-ban végzett munkáján kívül nem hallottam más alternatív lehetőségről Észak Amerikában. Ismerek néhány korszerűbb helyet és sok olyan közösséget, ami nem nyújt alternatívát.

Alapvetően mi egy biztonságos környezetet akartunk létrehozni azoknak az embereknek, akiknek végig kell csinálniuk vagy át kell élniük valamit, ami elengedhetetlen számukra. Ez egy természetes emberi hajlamnak tűnik, hogy segítünk vagy erősítünk valakit, ha bajban van. De ráébredtem arra, hogyha valaki elveszett, vagy azt mondja, elvesztem, azt az emberek nem úgy értik, hogy találj meg, segíts nekem. Mi egy biztonságos helyet akartunk létrehozni az embereknek, és nem egy kezelési formát. Megpróbálom elmagyarázni, hogyan csináltuk, és néhány dolgot bemutatni, amit tanultunk közben, annyit előrebocsátva, hogy kezdeti idealizmusunk és naivságunk nagy része átalakult. Visszatekintve látom, hogy könnyű volt naivnak lenni, mert jóformán semmi példa nem volt előttünk, amit megkísérelhettünk volna megvalósítani.

A Burch ház harminc percnyi sétára van egy kis új angliai város Littleton központjától New Hampshire-ben, ahol 750 fő lakik. Ez egy viszonylag békés város, ahol ritkán van bármi probléma, és ok arra, hogy az ember ne érezze magát biztonságban. A nappal és az éjszaka bármelyik percében el lehet menni sétálni. A tél többnyire hideg és hosszan elhúzódó, de nagyon szép. Négy különböző évszakot különböztethetünk meg itt, és mindegyiknek megvannak a saját szépségei. Ez a hétköznapi hely a New Hampshire-i Fehér Hegységben található, ahol sokféle szabadtéri tevékenység is végezhető.

A Burch ház fenntart egy nagy zöldségeskertet és egy kisebb virág és fűszerkertet is a ház körül. Minden takarítási munkát és a ház fenntartásához kapcsolódó kinti és benti munkákat is a Burch házban élő és dolgozó emberek végzik, és elvárjuk, hogy mindenki részt vegyen ezekben a tevékenységekben. Minimális munkarend van, amiben számtalan eltérés és igazítás lehet az egyéni igények szerint. Az egyedüli elvárás, hogy mindenki bevonódjon és része legyen a közösségnek.

Az emberek bevonódásának menete különböző lehet. Egyszer egy héten van a ház találkozó, ahol mindenkivel leszerződünk egy takarítási munkára a ház közös területein vagy a fürdőszobában vagy valami kinti munkára, mint például a fűnyírás, a tüzelőfa hordása vagy a kert gondozása. Ugyanígy megállapodunk abban is, hogy ki főz a héten vacsorát, és ki takarítja a konyhát egyszer egy héten. A főzésbe beletartozik a vásárlás és a vásárlandók listájának összeállítása is, ami természetesen tervezgetéssel jár.

Sokféle tevékenység végezhető a Burch házban és sokféle módon be lehet kapcsolódni ezekbe a tevékenységekbe. A bevonódás mértéke emberenként és időszakonként változó lehet. Nincsen szigorú ütemterv vagy speciális napi rutin, és rengeteg szabad ideje van az embernek arra, hogy megtervezze a napját, a hetét vagy a hónapját. A lakók szabadon mozoghatnak bármikor ki-be a Burch házban, jóllehet elvárjuk azoktól akik ide jönnek élni, hogy számos módon részt vegyenek a ház életében, segítsenek a munkában, egyfajta terápiában legyenek itt, bevonódjanak a közegbe és ne zárkózzanak el hosszabb időszakokra.

A tény, hogy mi egy közösség vagyunk rendkívül fontos, és mindenkitől elvárás, hogy része legyen ennek a közösségnek, máskülönben a Burch ház nem igazán lenne őértük. A működésnek ez a módja sokéves tapasztalat eredménye, amik megmutatták, hogy bizonyos helyzetek valójában a Burch ház mint terápiás közösség megfelelő működése, megléte ellen hatnak. Mindamellett van mozgástere és helye az egyénnek arra, hogy az legyen aki, és átélje mindazt, amire szüksége van saját magának a saját tempójában és módján, feltéve, hogy ez nem fenyegeti vagy rombolja le másvalaki vagy a közösség jólétét.

Ez olyannak tűnhet, mint egy hatóság által megalkotott szabálygyűjtemény, de nem az. Tulajdonképpen minden döntés a közösség döntése, ami azt jelenti, hogy a kliensek és a személyzet együtt döntenek. Nagyon kevés szabály van: a másik tekintetbe vétele és a másik életterének és jólétének tisztelete.

Egy hét alatt a ház találkozó mellett három másik közösségi találkozó is van. Ezek a találkozók használhatóak az emberek bevonására. Így előjöhetnek személyes és ház témák, sőt még filozófiai kérdések is. A legfontosabb dolog, hogy az emberek részt vegyenek benne. A kliensek járhatnak házon kívül is terápiára vagy egy-két személyzeti taggal együtt. Mi bátorítjuk a családi találkozókat is időközönként, ha ez a kliensnek is megfelel.

A Burch házban zajló gyógyszeres kezelésről annyit, hogy ezt egyfajta kapcsolatnak tekintjük a beteg és a kezelőorvosa között. A gyógyszeres kezelés mindig is kényes kérdésnek számított, és sok félreértés és rémhír terjedt el arról, hogy mi a valós álláspontunk a témában.

Alapvetően semmilyen esetben sem támogatjuk a túlzott és nem megfelelően alkalmazott gyógyszeres kezelést. Nincsen orvosi személyzet a Burch házban így nem írhatunk fel gyógyszereket és nem mondhatjuk meg hogyan szedjék őket. Sok éve foglalkozunk viszont szorongásos betegekkel, vagy olyanokkal, akik valamilyen módon zavartak vagy zavarodottak, és számtalan olyan esetet láttunk, amikor az érzelmi problémákat gyógyszerrel kezelték. Mi nem osztjuk azt a véleményt, hogy az érzelmi zavarok biológiai eredetűek lennének néhány esetet leszámítva, ezért a gyógyszeres kezelés csak kivételes esetekben segíthet az egyénnek problémái leküzdésében.

Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy vannak olyan esetek, amikor a gyógyszerek hosszabb vagy rövidebb időn keresztül segíthetnek és tapasztaljuk, hogy vannak olyan különleges körülmények, amikor a gyógyszerek hosszú távú vagy akár egy életen át tartó használata előnyös hatással lehet az egyén jólétére és a lélek békéjére.

De nem mindig ez a fajta „lelki béke” a legjobb megoldás, olykor a szenvedés vagy a gondok léte jelentik a gyógyuláshoz vezető utat. Elismerjük azonban, hogy néha ami sok az sok. Ezeket a döntéseket együtt hozzuk meg, mi senkinek nem mondjuk meg, hogyan kellene vagy nem kellene a Burch házban lennie, amíg nem veszélyezteti mások életét vagy nem zavarja elviselhetetlen mértékben a többieket. Ismét hangsúlyozom, hogy a gyógyszer fontos eszköz lehet valakinek abban, hogy egy nehéz perióduson átsegítse, különösen ha valaki saját maga van, és nem számíthat egy támogató hálózatra vagy egy 24 órás támaszra.

Felismertük azt, hogy nagyon különböző lehet a gyógyszer használata annál, aki évek óta komoly pszichés problémákban szenved, attól, aki nemrég omlott össze, vagy aki soha nem szedett gyógyszert. Saját tapasztalatom, hogy ha valaki soha nem használt gyógyszert és/vagy nem régóta vannak problémái annak sokkal valószínűbb, hogy gyógyszerek nélkül is visszaáll a lelki egyensúlya, mint annak, aki évekig gyógyszereket használt és most gyógyszerek nélkül próbálja meg visszanyerni lelki egyensúlyát. Ez valószínűleg nem egy világrengető felismerés, de a lényeg az, hogy miért kezdenek el egyből gyógyszert szedni az emberek, amikor gyógyszerek nélkül is megoldhatják a problémáikat, különösen ha figyelembe veszik, hogy általában a gyógyszereknek nagyon komoly hatásaik lehetnek.

Volt egyszer egy érdekes eset a gyógyszerekkel kapcsolatban a Burch házban. Befogadtunk egy embert, akinek már több pszichózisa is volt, és végül a V.A. kórházba került, ahol teljesen legyógyszerezték, és azt mondták, hogy élete végéig szednie kell a gyógyszereket. Ez az ember tengerész volt Vietnámban, és a pszichózisa poszttraumatikus reakcióként jelentkezett. Amikor először jött a Burch házba gyorsan abbahagyta a gyógyszerek szedését, amit öt hónapja folyamatosan kapott. Ezt megtehette, mert az orvosa megengedte neki, hogy ő állapítsa meg a saját gyógyszeradagját.

A gyógyszermegvonás jól működött, semmilyen tünete nem volt hat hónapig. Aztán belezuhant egy vad pszichózisba, katonává vált, aki a Burch házat védi az ellenségtől. A hasán csúszott körbe a házban, és kitartóan fennmaradt egész éjjel őrségben a betolakodók miatt. Erős ember volt, és néha hajlamos volt erélyesen irányítani az embereket és a helyzeteket maga körül. Jóllehet alkalmanként megszorított egy kart vagy átráncigált valakit magával a másik szobába vagy a díványra, soha nem bántott senkit. Mindvégig olyan normálisan folytak a dolgok körülötte a Burch házban, amennyire ez lehetséges volt az adott körülmények között.

Egy este öt nap és alvás nélküli éjszaka után megkérte a személyzet egyik tagját, hogy adjon neki egy „Haldol” tablettát, így el tudott aludni. Egy hosszú, pihentető éjszaka után ez az ember a pszichózisa nélkül ébredt fel. Rendszeres kapcsolatban vagyok vele, mióta hat éve elhagyta a Burch házat és az eset óta nem volt újabb idegösszeomlása és nem szedett több gyógyszert a hat évvel ezelőtti egy szem tabletta óta.

Ez a fajta gondolkodás a gyógyszerek használatáról egy olyan nézőpontot feltételez, hogy az idegösszeomlás vagy érzelmi zavar egy folyamat, aminek van eleje és vége. Feltételezi, hogy a krízisintervenció és/vagy a család vagy párterápia a súlyosabb betegségeket képesek megakadályozni. Feltételezi, hogy az elmebetegség sokkal inkább társadalmilag determinált, mint biológiailag meghatározott. Én nem hibáztatom a szülőket, a tanárokat vagy a társadalmat. Tudom, milyen nehéz lehet felnevelni a gyerekeket, különösen ha a gyerekek önmagukban is problémásak. Tudom, milyen nehéz lehet az élet, a megélhetés, a túlélés. Tudom, hogy az élet önmaga is gyakran fájdalmas és a szenvedés elviselhetetlennek tűnik, nem említve a haragot, a kapzsiságot és az élet igazságtalanságát, amivel szembe kell néznünk. Nem akarok senkit sem hibáztatni, csak megoldást szeretnék, olyat, ami senkinek sem káros. Néha a gyógyszerek és a kezelés túl sok kárt és túl kevés jót eredményeznek. Ezek azok a helyzetek, amiket szeretnék elkerülni. A lényeg az, hogy nagyon keveset lehet tenni önmagában a lelki betegségek kezelésekor vagy meglétekor, inkább a választás joga működik azoknál, akik krízisben vagy bajban vannak, nem számít, hogy mennyire komoly a probléma, a választás lehetősége, ami nem az orvosi szemléletmód főárama a gyógyításról vagy az etikáról.??

Mikor a Burch ház elindult gyakorlatilag mindenkit fogadni akartunk, és valójában ezt is tettük. Felvettünk alkoholista, öngyilkos hajlamú, pszichotikus, nyugtalan, depressziós, manipulatív és borderline személyiségeket és mindenki mást is, aki nem volt ön-és közveszélyes. Néha két vagy három pszichotikus is volt a házban egyidőben. Ez egy olyan hely volt, ahol nyolc kliens és négy bentlakó alkalmazott élt, és az emberek hangulata és viselkedése egyik emberről a másikra terjedt, mint az elektromosság. Voltak olyan időszakok, amikor valakinek a házban sokféle tünete volt.

Még az induláskor felvettünk egy 18 éves asszonyt, akit egy a helyi elmegyógyintézetben dolgozó vészhelyzetekben hívható ügyeletes hozott el hozzánk. A dolgozó két lehetőséget mondott Sue-nak, vagy a Burch házba vagy a kórházba viszi őt. Sue pszichotikus volt, nagyon beszédes és ijedt. Olyan típusú pszichózisa volt, mintha folyamatosan LSD tripen lett volna és sose jött volna le róla. Többnyire, leszámítva rövidebb időszakokat, amikor meg volt rémülve, úgy tűnt, hogy nagyszerűen érzi magát a szobája falát festve, látszólag olyan dolgokat észrevéve és megértve az életében, amiket addig soha. Szükséges volt, hogy vele legyünk a pszichózisában a nap mind a 24 órájában.

Gyakran volt olyan helyzet, amikor azt akarta, hogy a szobájában tartsuk, míg ő azért harcol, hogy kiszabaduljon. Ezeket a küzdelmes és harcos időszakokat nyugodt periódusok követték. Éreztem, hogy szimbolikusan azért küzd, hogy keresztülmenjen, vagy kikerüljön a pszichotikus állapotban ragadásból. Ha betartottuk volna azt, hogy a szobában tartjuk őt elzárva, akkor a harc belsővé vált volna, mígnem ki nem fut a szobából, megengedtük volna neki, hogy elmeneküljön a belső küzdelem elől.?? Sue kevesebb mint két hét alatt feltisztult a pszichózisából.

Megállapítottuk, hogy Sue pszichózisát amfetamin túladagolás okozta, amit gyakran használt marihuánával és alkohollal együtt. Sue-nak már két évvel ezelőtt volt egy nagyon komoly túladagolása, ami majdnem megölte őt. Nemrég elhagyta tíz hónapos gyerekét, mert túl nagy felelősséggel járt gondoskodni róla és félt attól, hogy ő már túlságosan függő. A Burch házban töltött évek alatt kiderült, hogy az apja szexuálisan zaklatta, és ezenkívül nagyon komoly alkoholfüggősége is volt. Majdnem négy év intenzív munkába telt, hogy Sue elég stabilnak érezze magát ahhoz, hogy sikeresen tudjon működni a világban. Most ezt csinálja. Stabil házasságban él, van egy kisgyermeke, és a személyzet tagja a csoportházban.

Ez egy példa volt a többféle vagy összetett diagnózisra, mert az alkohol és amfetamin függőség párosult a pszichózissal és a bántalmazásokkal. Most már nem fogadunk olyan embert, aki alkoholista vagy komoly drogfüggősége van, megtanultuk, hogy milyen kemény út ez, milyen bonyolult az ellenőrzési folyamata ezeknek a dolgoknak egy nyitott környezetben, mint amilyen a Burch ház is. Jóllehet az nyilvánvaló, hogy a függőség a probléma egész összetettségéhez szorosan kapcsolódik, az elengedhetetlen, hogy tiszta legyen valaki, mielőtt az érzelmi munkának komolyan nekikezdenénk. Régebben nem ez volt a véleményem, de miután több alkalommal is megpróbáltam azokkal dolgozni, akik harcoltak a függőségük ellen vagy függők voltak, rájöttem, hogy ez elvesztegetett idő.

Csak két történetet írtam le a Burch házról, amivel bemutattam, hogy kik vagyunk. Tekintet nélkül az idézett esetekre, mi nagyon kis százalékban dolgozunk pszichotikus egyénekkel. Nagyon sok olyan lakónk volt, akik különböző krízishelyzeteken mentek keresztül, és különböző folyamatokon küzdötték át magukat. Több mint száz kliens fordult meg a házban, mióta megkezdtük a működésünket. 25%-nak volt bizonyos fajta pszichotikus epizódja a Burch házban vagy mielőtt ide került volna. Sokan depressziósak voltak, mikor ide jöttek, rettentően szorongtak, vagy fiatalkorukban szexuális zaklatás áldozataivá váltak. Nehéz eldönteni, hogy melyik típusú klienst tudta a legjobban ellátni a Burch ház, de úgy érzem, hogy ez a fajta módszer azoknak az embereknek jó, akik még nem hospitalizálódtak, és nem gyógyszerelték őket.

Klienseink közül csak ötven százalék, aki valaha gyógyszeres kezelésben részesült. Voltak olyanok is a házban, akik hiába próbálták, nem tudták abbahagyni a gyógyszerszedést. Sokan voltak, akik soha nem is gondolkoztak azon, hogy lejöjjenek a gyógyszerekről. Egy érdekes megjegyzés, hogy soha nem volt olyan eset, hogy valaki úgy jött hozzánk, hogy nem szedett gyógyszert és a Burch házban kezdett volna el gyógyszert használni.

Kevés olyan kliensünk volt, akinek nem feleltünk meg és nekünk sem ő. Jóllehet mi úgy érezzük, hogy több mint a kliensek felének, aki valaha megfordult a Burch házban, a javára vált ez a fajta bánásmód, vannak néhányan, akiknek csak nagyon keveset használt, és vannak páran, akik rejtett dühöt éreznek irántunk. Képzelem, hogy ez mekkora könnyebbség lehet számukra.

Nagyon sok olyan ember van, aki azt hiszi, hogy valaki meggyógyítja vagy ápolni fogja őt. Én nem hiszek abban, hogy a pszichológia területén vannak megmentők, és azt gondolom, hogy ezzel csak magyarázatokat és hierarchiákat alkotnak, amik nem valóságosak, sőt károsak lehetnek. A terapeuták, akárcsak a kliensek, hétköznapi emberek, akiknek megvannak a saját problémáik és viszonylagos érettségi szintjük. Úgy érzem, hogy a legjobbat kell nyújtanunk, őszintének és tisztességesnek kell lennünk, és ez ugyanúgy vonatkozik a kliensre és a terapeutára is.

Nagyon egyszerű folyamat, ha valaki a Burch ház lakója szeretne lenni, írni vagy telefonálni kell, és szervezünk egy interjút. Először a lehetséges kliens egyik délután egy vagy két órás látogatást tesz, és annyi emberrel találkozik a közösségből, amennyivel csak lehetséges. Általában van egy csoporttalálkozó a jövendőbeli klienssel és aztán következik a ház megmutatása. Legkésőbb néhány nap elmúltával a leendő klienst visszahívjuk mint a ház vendégét egy háromnapos látogatásra. Ez alatt a három nap alatt van általában egy másik csoportgyűlés is. Remélhetőleg a Burch ház lényegét mindez közvetíti, és mindannyiunknak jó érzései lesznek a másikról, és így hozhatja meg mindenki a döntését. Néha a klienseink nagyon messziről jönnek, és ilyenkor eltekintünk az első lépéstől, az interjútól, és egyből a három napos látogatással kezdünk. Mindkét esetben megkérjük a jövendőbeli klienst, hogy hagyja el a Burch házat az interjú (látogatás) után legalább egy napra, amíg a mi részünkről meghozzuk a döntést.

A Burch ház mindig is büszke volt arra, hogy valószínűleg a legalacsonyabb áron kínálja az országban a magán pszichiátriai bentlakás lehetőségét. Jelenleg 85 dollár egy nap és nincsenek extra költségek, kivéve a távolsági hívásokat. A sok kicsi rejtett pluszok benne vannak az árban, mint például a csoportos moziba, showra vagy koncertre járás. Mi nem vagyunk támogatásra jogosultak, ezért a hozzánk fordulóknak kell megfizetniük az általunk szabott díjat. Bár sok jótékonysági rendezvényen vettünk részt, az utóbbi időben egyre nehezebb külső forrásra szert tenni, ezért egyre fontosabb, hogy a nálunk lakók fizessenek az általunk nyújtott szolgáltatásért.

Számunkra nem létezik ideális kliens, mikor arról döntünk, hogy valakit fölveszünk-e a házba. Az alapvető szempont, hogy az egyén jönni akar-e, illetve szándékában áll-e részt venni a tevékenységünkben és a házimunkában. Mindenféle ember számára van hely a Burch házban a legkülönbözőbb értékekkel és megoldásokkal. A Burch házban az emberek általában meglehetősen nyitottak és elfogadóak a másik ember irányába. Nem vagyunk homofóbok, és érzékenyek vagyunk a női témákra is, akárcsak arra, hogyan lehet férfinak lenni a mai társadalomban. Nem hisszük, hogy tudjuk a válaszokat az élet kérdéseire, és hogy egy jó út van, amit valaki előírhat a másik számára. Egy dolog van, amit tehetünk egymásért, hogy segítünk megtalálni azokat a lehetőségeket, hogy kik vagyunk és kik lehetnénk.

A Burch ház egy lakóhely, egy háztartás, pihenő vagy kutató, békében vagy akár komoly bajban lévő emberek közössége. A terápiás közösség szépsége, hogy biztosítja a változást valaki jelenlétében élve az életünket, aki inkább résztvevő mint szemlélő. A terápia nem olyan valami, amit a beteggel csinálnak, hanem egy dialógus, ami újradefiniálja azt a negatív képet, ami mellett kitartunk, egy olyan dolog, ami változásokhoz vezet, ami engedi a fejlődést, a lehetőséget és előrevisz az életben. Az emberek valós időt töltenek egymással, és teret adnak szívük, lelkük, szellemük és tudatuk igazi érzéseinek, kifejezésének.

A Burch ház mint adottság és mint eszme egy fejlődési folyamat, ami messze van a késztől. A Burch házban lévő emberek az úttörői a gyakorlati pszichoterápiás megközelítésnek, ami viszonylag ismeretlen ebben az országban. Nagyon kevés olyan példa volt, amire támaszkodhattunk volna. Ebben a 14 évben rengeteg élményt szereztünk a próbálkozásokon és a hibákon keresztül. Azt gondolom, hogy az élményeink sokkal inkább arra tanítottak meg, hogy mit ne csináljunk, mint arra, hogy mit kellene tennünk. De az igazán fontos az, hogy a bajban lévő embereknek választást biztosítunk.

A kezdeteknél abban a hitben voltam, hogy máshogy is tudunk segíteni az embereken, nemcsak résztvevőként egy emberi folyamatban viszonylag nyílt, őszinte környezetben. Rengeteg bonyolult és gyakran fájdalmas leckét kaptunk, míg felismertük, hogy nem tehetünk semmit a másikért, hogy jobban legyen, az embereknek meg kell tanulniuk segíteni magukon. Valójában én azt érzem, hogy a nézeteik támogatása, hogy valaki megerősíti, és így a másik fenntartja az illúzióját vagy fantáziáját, bajt okozhat.

Nekünk akik pszichoterápiát végzünk ebben az országban, olyan légkörben kell tevékenykednünk, ami a pszichoterápiát végzőket teszi felelőssé a klienseik tetteiért és manipulációiért. Ez megszűnteti az egyéni felelősséget a cselekedetekért, és azt eredményezi, hogy úgy szemléljék a terapeutát, mint valakit, aki az emberi gyarlóság fölött áll. Továbbá a szakmánkat gyakran irányítja a biztosítási üzletág, ami az üzletasszonyok és emberek értékeit és érdekeit tükrözi, és nem a rendszer alkalmazóiét és fogyasztóiét.

Mindannyiunkat befolyásol a saját értékrendszerünk, és ritka, hogy ezeket a hatásokat működés közben láthatjuk. A szakértők a mi világunkban nagyon fontosak, ők képesek átadni a legtöbb segítő ismeretet. Ennek ellenére törődni kell azzal, hogy a döntéseket ne mások hozzák, a saját, a szaktudás nevében kialakított értékeinket alapul véve, különben egy elit osztály teremtődik.?? Pontosan ez az, ami ellen R.D. Laing küzdött, és innen származik az antipszichiátria elnevezés is. Amiben Laing bízott az az igazi pszichiátriai eljárás, ami nem tartalmazza az értékterhelt rendszerben rejlő veszélyeket, ami káros lehet az embereknek. Most nem a gyógyszeres kezelés kérdéséről beszélek. Laing mondta nekem, hogy ő soha nem szállt szembe az orvos-biológusokkal, sokkal inkább a pszichoanalitikusokkal, akik az embereket diagnosztikai kategóriákba zárják szubjektív előítéleteik alapján.

Bonyolult feladat számomra erről a munkáról írni az egymással való küzdelmekkel kapcsolatos érzések nélkül. Gyötrelem és komoly szenvedés bárhol, bármikor, bárkivel megeshet. A Burch ház fejlődésének az emberség, részvét, erkölcs elvei és az a meghatározó érzés szab irányt, amit én kívánnék magamnak, vagy annak, akit szeretek, ha bajban lenne.

A fogyasztók akárcsak az alkalmazók, a külső befizetők és a törvényhozók, mindannyian az elvárásoknak, a szakértelemnek és a problémák gyors megoldásának ugyanabban a rendszerében vagyunk, amihez időre, helyre és szívből jövő bölcsességre van szükség. De a jó hír, amit a kollégákkal folytatott beszélgetésekből és a mostanában olvasottakból nyertem, az, hogy úgy érzem, hogy a szakma is elkezdte ezt látni. Változások történtek, ami új irányt adhat a humán tudományoknak. Az idő megfelelő arra, hogy olyan vállalkozások, mint a Burch ház, maguktól beinduljanak vagy együttműködésben a már működő mentális egészségügyi rendszerrel, és alternatívát kínáljanak a jelenleg elérhető intézmények, kezelések mellett.

Rengeteg félelem és babona övezi a mentális betegségeket és az érzelmi problémákat. Vannak igaz történetek arról, hogy milyen szörnyű dolgokat tettek érzelmileg instabil emberek és emiatt fontos, hogy vannak kórházak. A legtöbb ember azonban aki elveszett, szenved vagy össze van zavarodva, megpróbál otthonra lelni. Az otthonos környezetnek sokkal pozitívabb hatása van a gyógyulási folyamatban, mint a bezárásnak egy épületbe messze egy meghitt, támogató környezettől. Ez az, amit a terápiás közösség biztosíthat, és ezt meg lehet valósítani könyörületesen, egyszerűen és költséghatékonyan is.

Mikor felkértek arra, hogy megírjam ezt a fejezetet, lehetőséget kaptam, hogy arról írjak, amit szeretek, valamiről, ami nagyon sokra tanított engem, és ami megváltoztatta az életemet. Ez a munka sokat megmutatott nekem az élet fájdalmaiból és örömeiből. Másokkal lenni és harcolni azért, hogy megtaláljuk magunkat és az életünk értelmét, segített nekem abban, hogy megtaláljam a saját életem értelmének teljességét a munkában, a családban, otthon, a barátokban, a kertészkedésben, a zenében, hiszen bárhol meg lehet találni az élet gazdagságát. Segített nekem, hogy felismerjem, sokkal fontosabb élni, mint az élet negatív eseményein töprengeni. Ezt a munkát nem lehet egyedül csinálni, csak emberi együttműködésben. Biztattam másokat is, hogy használják a terápiás közösséget, mint egy olyan eljárást, ahol bajban lévő emberekkel vannak együtt, mint ahogy itt is van, ahol az ember értelemre és bölcsességre lelhet.

Hivatkozások:

1, Barnes, M. and Berke, J. (1972). Mary Barnes: Two Accounts of a Journey Through Madness. New York: Harcourt race Jovanovich, Inc.

2. Cooper, R. and others. (1989). Thresholds Between Philosophy and Psychoanalysis: Papers from the Philadelphia Association. London: Free Association Books.

3. Schaef, A.W. (1992). Beyond Therapy, Beyond Science: A New Model for Healing the Whole Person. San Francisco: Harper

4. Laing, R.D. (1985): Wisdom, Madness & Folly: The Making of a Psychiatrist. London: MacMillan.

Laing, R.D. (1960): The Divided Self. New York: Pantheon

Laing, R.D. (1967): The Politics of Experience. New York: Pantheon

5. McNamee, S. and Gergen, K. (ed.) (1992). Therapy as Social Construction. London: Sage.

6. Schaef, A.W. (1992) see above

Levinas-i találkozás

2008-04-01T10:47:00.000-07:00

Emmanuel Levinas a Másikkal való találkozást „eseménynek”, sőt „alapvető eseménynek” nevezi; ez a legjelentősebb tapasztalatunk, a legtávolabbra nyíló horizont. Levinas, mint tudjuk, a dialogikus filozófi a hirdetői közé tartozik – ide soroljuk még Martin Bubert, Ferdinand Ebnert vagy Gabriel Marcelt (később a lengyel Józef Tischner is csatlakozott hozzájuk) –, akik a Másik ideáját mint az egyetlen és megismételhetetlen létezés ideáját fejtették ki, többé vagy kevésbé közvetett módon szembehelyezkedve a XX. század két meghatározó jelenségével: az egyén sajátos jellemzőit leromboló tömegtársadalommal és a totalitarizmus pusztító ideológiájának expanziójával. Ezek a filozófusok arra törekedtek, hogy megmentsék az általuk legnagyobbnak tartott értéket – az emberi individuumot: engem, téged, a Másikat, a Többieket – a tömeg mindenféle emberi identitást nivelláló tevékenységével és a totalitarizmussal szemben.

A Másikhoz, a Többiekhez fűződő viszonyunkat illetően a dialogisták elvetették a mindig pusztításhoz vezető háborút, bírálták a közömbös magatartást, az elzárkózást, mindezek helyett a közeledés, a nyitottság és a jó szándék szükségességét, mi több: erkölcsi parancsát hirdették.

(forrás: Találkozás a másikkal - a XXI. század kihívása)

Köszönetnyilvánítás az eddig jelentkezett pártoló tagoknak

2008-03-30T14:09:00.000-07:00

A Lótusz Pártoló Tagságról szóló felhívásunkra folyamatosan érkeznek a felajánlások, levelek, kérdések. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy 100 pártoló tagot toborzunk, s ezzel mintegy 2 millió forint támogatást gyűjtünk össze.

A támogatás összegéből Budapesten vagy annak elérhető közelségében egy családi házat kívánunk bérelni, ahol elindulhat a Lótusz Ház.

2008 március végéig 15 pártoló tag csatlakozott kezdeményezésünkhöz:

1. Büky Dorottya
2. Bugarszki Zsolt
3. Feldmár András
4. Zentai Flóra
5. Szlávics Noémi
6. Virágos Norbert
7. Sárosi Anita
8. Kiss Ágnes
9. Bernát Orsolya
10. Fehér Miklós
11. Rados Richárd
12. Pacziga Mónika
13. Fekete Nóra
14. Mák Eszter
15. Szántó Gábor
16. Nagy Gabriella
17. Zágor Judit Petra
18. Liszka Zsuzsa
19. Darvas-Tanácsné Novák Eszter

Ezúton szeretnénk megköszönni az eddig jelentkezett pártoló tagoknak, hogy támogatják kezdeményezésünket!

Most már csak 81 lelkes pártoló tagra van szükségünk.:) A Lótusz Program ház csoportjába jelentkezett mintegy 25-30 tagja önkéntes munkáját ajánlotta fel a Lótusz Ház működéséhez. A Jaffa Kiadó, a Nők Iskolája a nemrég megalakult Feldmár Intézet Alapítványon keresztül eddig mintegy 700.000 Ft-tal támogatta kezdeményezésünket.

Ha ilyen szép ütemben haladnak a dolgok, és ennyi lelkes ember csatlakozik hozzánk önkéntesként vagy támogatóként, akkor még 2008 folyamán elindulhat kezdeményezésünk.

Ronald Laing: Tényleg szeretsz, Gubancok

2008-03-21T00:49:00.000-07:00

(Újra) megjelent Ronald D. Laing két verseskötete egy könyvbe szerkesztve a Könyvfakasztó kiadó kiadásában.

A 60-as évek antipszichiátriai mozgalmának tagjaként ismertté vált skót pszichiáter (ő maga sosem tartotta magát antipszichiáternek), Feldmár András tanítómestere versesköteteivel az irodalom terén is maradandót alkotott.

Magyarul tudomásom szerint három munkája érhető el:

Beszélgetések gyerekekkel
Tényleg szeretsz...?
Gubancok

Ez utóbbi kettő most ismét kiadásra került Tandori Dezső sziporkázó fordításaival. Nekem a Gubancok nagy kedvencem, kedvcsinálónak egy gyöngyszem a versekből:

"Valami biztosan nem stimmel vele
különben nem viselkedne úgy ahogy viselkedik
tehát azért viselkedik úgy ahogy viselkedik
mert valami nem stimmel vele

Nem hiszi, hogy valami nem stimmel vele
mert
többek között pont az
nem stimmel vele
hogy nem hiszi hogy valami
nem stimmel vele
tehát
segítenünk kell neki hogy megértse
az hogy nem hiszi hogy valami
nem stimmel vele
szintén olyasvalami
ami nem stimmel vele

nem stimmel vele valami
mert azt hiszi
hogy biztosan nem stimmel velünk valami
ha segíteni akarunk neki hogy megértse
hogy biztosan nem stimmel vele valami
ha azt hiszi hogy nem stimmel velünk valami
ha segíteni akarunk neki megérteni hogy
mi segítünk neki
megérteni hogy
mi nem üldözzük őt
ha segítünk neki
megérteni hogy nem üldözzük
ha segítünk neki
megérteni hogy
vonakodik megérteni
hogy nem stimmel vele valami
mivel nem érti meg hogy nem stimmel vele valami
ha nem hálás nekünk
hogy legalább segítünk neki
megérteni hogy nem stimmel vele valami
mert nem látja hogy biztosan nem stimmel vele valami
mert nem látja hogy biztosan nem stimmel vele valami
mert nem látja hogy nem stimmel vele valami
mert nem látja hogy nem stimmel vele valami

ha nem hálás azért

hogy mi sohasem akartuk arra kényszeríteni
hogy hálás legyen nekünk" (R. D. Laing)

Hajós utcai Lótusz találkozó

2008-03-20T13:56:00.000-07:00

Hosszú idő után először külön találkozót szerveztünk arra, hogy az új tagok bemutatkozhassanak, megismerhessenek bennünket és mi is őket. Magunktól már ritkán gyűlünk össze olyan szigorúan formális keretek között. A tréningek, az alakuló közgyűlés, egy-egy komoly megbeszélés ilyenek, de rendszerint a Castro-ban vagy más "beülős helyen" jövünk össze, esetleg a Rumbach-ban, de azt messze nem nevezném formálisnak.

Nehéz így csatlakozni hozzánk, van egy láthatóan összeszokott társaság, és beülni közénk új tagként egész nagy kihívás lehet. Hogy ezt megkönnyítsük, kifejezetten az új tagoknak szerveztünk újra körbeülős, beszélgetős, bemutatkozós találkozót. (ilyenek lesznek a jövőben is, az érkező jelentkezések függvényében).

Tormesz, aki szintén nem is olyan régóta Lótusz tag, felajánlotta Hajós utcai lakását mint helyszínt. Tuti hely, kicsit összemacskaszőröződtek a kölcsönkért meditációs ülőpárnák, meg a szőnyegre némi sör is került, de alapjában túlélte Tormesz lakása a Lótuszt.

Több új ember is eljött, Ági a pszichiáter, Éva, aki önsegítő csoportot vezet, Eszter és rendezvényszervező barátja, és igaz a végére beesett István is, meg szinte végig velünk volt Tormesz szomszédja tündéri kislányával, aki .....és itt tudnom kéne a szín nevét, de legyen lilás-rózsaszín ....pónilovát dobálta kiválasztott áldozataival, amíg el nem álmosodott.

Beszéltünk sokmindenről, rengeteg kérdés elhangzott a Lótuszról, kicsit mindenki bemutatkozott és második napirendi pontként átbeszéltük, kiértékeltük a Feldmár Intézetes rendezvényekhez kötődő Lótusz akciókat, a pártoló tag toborzó kampányunkat.

Sok érdeklődőnek nem volt jó a mostani időpont. Ezért két hét múlva egy hasonló találkozóval folytatjuk!

Nagyjából egyébként olyan 2 órát bírtuk a körbeülős, csoportozós beszélgetést, aztán zsizsegős, lazulós beszélgetős lett a hangulat...

Interjú Feldmár Andrással az M2 Záróra című műsorában

2008-03-19T02:15:00.000-07:00

Profi szívélyesség

2008-03-18T07:59:00.000-07:00

Bazsi tette fel ezt az idézetet a fórumra. Ismerem a könyvet, Danka Miklósék adták ki, annak idején nekem is adott egy példányt. Olvastam is annak idején és sokminden tetszett benne, de erre a részre nem emlékeztem:

"A segítségnyújtás néha csak úgy, a dolgok rendje szerint megtörténik, csupán a nyílt szív ösztönös válasza, nemigen gondolkodunk el rajta. Az egymással törődés reflex. Valaki elcsúszik, az ember keze utánanyúl. Egy autó az árokba csúszott, odamegyünk és mi is toljuk. Kollégánknak rossz napja van, éreztetjük vele, hogy látjuk, kicsit törődünk vele. Az egész olyan természetes és magától értetődő. Élünk, segítünk.

Segítő intézményeinkben azonban a legáltalánosabb startégia a szenvedés kezelésére a „profi szívélyesség”. Számos szakember a „kívül maradást” tartja helyénvalónak, ezért hűvösen célirányos és személytelenül barátságos. Jó esetben felszínesen ilyenek, rosszabb esetben még ez is csak képmutatás. A segítő szakemberekre persze mérhetelen terhet ró a tömérdek szenvedés amivel nap mint nap szembesülnek. A „profi szívélyesség” túlélési stratégia. Azonban nem ez a megoldás: szívünk fízeti meg az árát, segítőké és segítetteké egyaránt.

Amint meg merjük élni a szenvedést, törvényszerűen megjelenik az együttérzés. Pusztán a figyelem és a kinyílás már elég, hogy megérezzük, mi a természetes és a helyénvaló. A bezárult tudat és a mechanikus cselevés helyét belső nyitottság és leleményesség foglalja el. Az élő igazság segít.

Olyan helyzetekben, amikor valaki teljesen belegabalyodott a szenvedő tudat hálójába, és nem képes, vagy nem akarja elfogadni a helyzet átértékelését célzó segítséget, még mindig megnyugvást hozhatunk. Felajánlhatjuk empátiánkat, saját tapasztalatunkat arról, hogy milyen érzés szenvedni... A részvét kaluzol, hogy megtaláljuk a megfelelő gesztust, ami lehet az elszigeteltségen áthatoló egyszerű baráti szó, a feszültséget enyhítő gyengéd masszírozás, szeretetet sugárzó bensőséges ölelés, vagy érintés, a tekintetek találkozása egy pillanatra, kilépve mindenből.

...mindeközben tényleg túllépünk mindazon, ami azt mondja „másik” vagyok. Az elkülönültséget meghaladva tényleg egymásra találunk. Bármeddig is tart, az ilyen találkozás az, ami segít... a lét szintjén segít... maga a segítség. Közösen éljük át az egységet. Hazakísérjük egymást.
Nincs rá ok, hogy ezt ne vigyük bele az összes emberi viszonyba. Minden e szellemben végrehajtott cselekedet segítséget jelenthet.
Nem kell különleges helyzet ahhoz, hogy segíthessünk. Ott az alkalom a szolgálatra, ahol éppen vagyunk, abban amit éppen csinálunk. Csak tudatosságunkat, éber figyelmünket kell megőriznünk, és megadni mindazt, amit tudunk, annak, aki éppen ott van."
(Ram Dass és Paul Gorman könyvéből, a "Hogyan segítsek?"-ből)

Ez a "profi szivélyesség" fogalom valami olyasmi, ami hosszú évek óta foglalkoztat engem. Tulajdonképpen már az első pillanattól, amikor elkezdtem segítőként dolgozni. 1991-ben volt..úristen milyen régen. 19 éves voltam, otthagytam a katonai főiskolát és egy hónapig munkanélküliként tengettem az életem. Ez abból állt, hogy elmentem regisztrálni a munkaügyi központba és találkoztam egy ilyen profin szivélyes emberrel, aki még mielőtt az ajtótól az asztalához érhettem volna közölte, hogy nem tud munkát adni.

Egy újsághirdetésben találtam rá a családsegítő hirdetésére. Fogalmam sem volt mi az, de szerettem volna munkát, hát elmentem. 19 évesen azon kaptam magam, hogy életvezetési tanácsokat adok (ezt kellett beikszelni) 50-60 éves házaspároknak és bölcsességem mellé még egy nejlonzacskónyi élelmiszercsomagot is adok. Már ott megcsapott ennek a "profi szivélyességnek" a hangulata.

Van valami a mi kulturánkban, ami úgy meghatározza hogyan vagyunk egymással. Van az a hangulat, ahogy portások, hivatalnokok, ügyintézők, önkormányzati dolgozók, kórházi ápolók és szociális intézmények segítői beszélnek egymással. Ez a helyi kiskirálytól a kenetteljes ám távolságtartó odafordulásig terjed általában. Az első pár évben csupa ilyet láttam magam körül, talán a CSSK pszichológusa Gerber Kati volt egy sajátos kivétel, aki valahogy imádta azokat az embereket, akik hozzá jártak. Neki László volt az, kivirult arcall László, aki nekem XY Úr.

Pár év múlva, már főiskolás meg egyetemi éveim alatt találkoztam egy másik formájával a profi szívélyességnek. Magamban csak a keresztbetett lábú pszichológusosnak hívom. A segítő ebben a felállásban általában több jövedelmi kategóriával felette áll a segítettnek. A hajléktalan szálón ahol korábban dolgoztam sok esetben a lakók többet összeszedtek pár nap feketemunkával, mint amit nekem az önkormányzat fizetett. Én egy farmerdzsekis, rojtosfarmeros "fiatalúr" voltam. A keresztbetett lábú pszichológusos már más szinvonal. Jól öltözött. Előkelő mozdulatú nő, nagy gyöngysorral, impozáns karkötővel, fényes tiszta cipővel és olyan okos, előkelő tiszta ruhával. Kedves széles mosoly, az az amerikai "how are you" fajta. Férfiakkal magázódás, nőkkel esetleg tegeződés. Mintha a két világháború közötti évek köszönnének vissza halványan. Határozott kiállás, flörtnek, közvetlenségnek helye sincs. Olyan félelmetes, komolyan nőies az egész. A profi szívélyesség akkor bukik ki, amikor jön az a kicsit előrehajolt kedvesre maszkírozott odafordulás a csoporton...kicsit ellágyított hangon: "Mária maga, mit gondol erről? Nem akar csatlakozni?"

Amikor a képzésekbe jártam, hogy végre felszentelt szociális munkás legyek, akkor sokszor elhangzott a bevonódás veszélye. Később inkább a dependencia került elő, már inkább orvosok között. Hogy van a kliens....és az ő problémája...és vagyok én a segítő. És fel kell állítanunk egy problémamegoldó modellt.

Hiába telt el 17 év. Én nem kerültem ehhez közelebb. Egyszerűen nem ment le a torkomon. Az mentett meg, és talán azért nem váltottam megint, mert találkoztam sok emberrel, akik valami mást mutattak meg. Amikor szakmaiságról, szakemberekről beszélek én rájuk gondolok. Másnak mást jelentenek ezek a szavak így elbeszélünk egymás mellett, pedig ugyanazokat a szavakat mondjuk ki nagy egyetértésben:)

Interjú a Lótusz tagjaival a civil rádióban

2008-03-18T01:57:00.000-07:00

Zsófi és Marci remek interjút adtak a Lótusz programról a Civil Rádióban. Az interjú teljes anyaga két részletben meghallgatható itt:

http://www.civilradio.hu/archivum/2008_03_18_19_00_01.mp3

http://www.civilradio.hu/archivum/2008_03_18_19_30_01.mp3

Marci képei a Feldmár csoportról

2008-03-13T08:31:00.000-07:00

Szóban nem lehet, meg nem is illik átadni mi történik egy ilyen felkészítő csoporton. De Marci csinált néhány remek képet és ezek sokmindent kifejeznek:

Feldmár András és a Lótusz közösség tagjai (Ági, Judit, Vali, Zotya, Bazsi, Emese)

Linda, Emese, Bazsi

Éva, Csaba

Nori, Norci

Nóri, Szabi, Noémi, Zsolt

Megvilágosodik a Lótusz......blog

2008-03-12T14:22:00.000-07:00

Én még nem...szerintem pár életet lehúzok még itt. De a blog megvilágosodik. A fiúk már dolgoznak a Lótusz Program honlapján, ez a blog is szépen beolvad majd oda csendesen és valahogy jelezve a mérföldkövet kivilágosítottam a blogot.

De nem a honlap jelenti a mérföldkövet. Hanem az Andrással töltött nap...a Lótusz Ház stábjának tréningje. Nem lehet erről tudósítani, olyan mint a születés tréning. Mélyre megy...nem kirakható. De a színváltás talán utal a jelentőségére:)

Könyvbemutató a Libriben

2008-03-08T15:48:00.000-08:00

Feldmár András Szégyen és Szeretet című könyvének bemutatóján András Karafiáth Orsolyával és Szendi Gáborral beszélgetett a Mammut Libri könyvesboltban.

A mikrofon örökké recsegett, alig volt hely de azt mondják ez az ország könyvesboltja. Milyen lehet akkor a második?:)

De Orsolyától megtudtuk, hogy a nők lehetnek szégyenfüggők is, mindig olyan kapcsolatot találva, ahol megszégyenítik őket. András elmesélte erre, hogy volt egy férfi Bob Flanagan, aki születéstől kezdve egy nagyon fájdalmas betegségben, Cystic Fibrosis-ban szenvedet. Úgy tudott csak úrrá lenni fájdalmain, hogy megtanulta élvezni azokat. Ezt aztán tökélyre fejlesztette és egy alkalommal egy San Francisco-i múzeumban "szöget vert a faszába" (szó szerinti idézet Andrástól) és közben elélvezett.

A prognózisok szerint 14 éves kora körül meg kellett volna, hogy haljon, de ő 44 évet élt (1996-ban halt meg). András szerint azzal, hogy rátalált hogyan tudna együtt élni a fájdalommal, kijátszotta saját betegségét. Ezen a módon lehet valaki függő a szégyentől és a fájdalomtól. Ha nem lehet elkerülni, hát tanulj meg vele élni.

De minek ha nem muszáj?......én bevallom megvagyok szög nélkül is.....brrrrrrrrrrr:)

Vajon ki?

2008-03-08T01:47:00.000-08:00

Az ember talál gyöngyszemeket a youtube-on. Vajon melyik Lótusz tag koncertvideója ez?:) Ki tudja????:)

Feldmár András: közelség, távolság - az intimitás határai

2008-03-07T13:42:00.000-08:00

Végleges könyvjelzőminta

2008-03-05T13:25:00.000-08:00

A visszajelzések nyomán Borisz így véglegesítette a Lótusz könyvjelzőtervét. Ha a nyomda is úgy akarja, ennek segítségével toborzunk új Lótusz tagokat:

Lótusz hétvége Kóspallagon

2008-03-02T11:36:00.000-08:00

Sunny!

Nagyjából ennek jegyében telt a hétvége. Én bevallom Boney M-es voltam annak idején, de most némi kalapácsért kiáltó bizsergást érzek a tenyeremben amint meghallom ezt a számot. Pedig nagyon jó:)

Ahogy a régóta tervezett elvonulós Lótusz hétvége is az volt.

A képen látható körözött bűnözők balról jobbra:
Tormesz, Zita, Zotya, Zsófi, Zsolt, Enikő, Norci, Eszter, Linda.

De ez csak a krémje a társaságnak voltunk vagy 20-an fellendítve a helyi falusi turizmust.

Ami egyébként számomra még mindig meglepő és bíztató ebben a Lótusz közösségben, hogy miközben együttléteink 3/4 részben arról szólnak, hogy mi igen jól érezzük magunkat, halad a program gőzerővel előre. Ha nem sunny-ról, böjtről, paprikáskrumpliról, lerészegedésről és táncról akarok tudósítani akkor ilyenek jutnak eszembe:

- aláírtuk az alakuló ülés jegyzőknyveit, nyilatkozatait, most már semmi akadálya, hogy a bíróság is értesüljön rólunk
- vasárnap koradélután minden korábbi buli ellenére igen jót beszélgettünk az irodalmakról, amikből Noémi és Bazsi készült.
- meg a házról is, a tagságról, a támogatásokról, az önkéntes munkáról.

Valahogy azt érzem, még idén el fogunk indulni egy minimum verzióval valahol Budapesten.

Élet a halál előtt - Interjú Feldmár Andrással a Heti Válaszban

2008-02-29T05:14:00.000-08:00

Három oldalas nagy cikk jelent meg a Heti Válaszban Feldmár Andrásról, a Feldmár Intézetről, a Nők Iskolájáról és a Lótuszról. Rólunk a következő szerepel a cikkben:

- A magyar közönség önt Fliegauf Benedek Van élet a halál előtt? című filmjéből ismerte meg. Azóta van Feldmár Intézet, amely az ön nevét "márkaként" használva nyújt fizetős szolgáltatásokat. Ezek szerint "piacosodik"?

- Az intézet alapítói a barátaim és kollégáim. Az, hogy az intézet a nevemet viseli, egyszerre meghat és megmosolyogtat, de szerintem nem rossz a márka. Azzal a szociálterápiás formával, amit most Bugarszki Zsolt vezetésével a Lótusz Program Magyarországon végre meghonosít, legalább harminc éve foglalkozom. A Lótusz különleges lakhatási program mentális gondokkal küszködők számára, s a ház nonprofit módon működik. A Büky Dorottyával előkészített Nők Iskolája szintén sikeresen elindult. Szerintem érdemes tanulmányozni, hogy lehet a piaci és nonprofit szaktudással együtt igazi értéket létrehozni. Nem félek attól, hogy piacosodom, mert mindig is "piacos" voltam, az emberek nem kevés pénzt fizetnek, hogy járhassanak hozzám terápiába. A piac csak Magyarországon szitokszó. Elgondolkodhatnánk azon is, hogy a piachoz, a pénzhez való viszony Magyarországon miért olyan, amilyen, és ez mennyi félreértés, ellenségeskedés forrása.

Feldmár András előadása 2008 március

2008-02-28T05:09:00.000-08:00

Feldmár András:

Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki...

Feldmár András, a neves Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta őszi előadássorozatának sikere után újra Budapesten ad elő az Európa Rendezvény- és Konferenciahajón.
Időpont: 2008. 03.09., 18.00
Helyszín: Európa Rendezvény- és Konferenciahajó (a Szilágyi Dezső téri hajóállomásnál)
Jegyár: 3500 Ft (Helyfoglalás érkezési sorrendben)
Jegyek kaphatók:A Cultur-Comfort Központi Jegyirodában (Budapest, VI. Paulay Ede utca 31. Telefon: 322-0000, 322-0101, www.cultur-comfort.hu), az Interticket hálózatában (Telefon: 266-0000, www.interticket.hu), valamint az ismert jegyirodákban.
Az előadás a Jaffa Kiadó és a Feldmár Institute közös rendezvénye.

Borisz könyvjelzőmintája

2008-02-26T07:13:00.000-08:00

Borisz készített egy könyvjelzőtervet a Lótusznak. Az az ötlet merült fel ugyanis, hogy Feldmár András márciusi előadása, illetve a Nők Iskolájának nyílt napja alkalmával Lótuszos könyvjelzőket osztogathatnánk.

Növeljük az ismertségünket és új tagokat toborozhatunk.

Szerintem Borisz megint nagyot alkotott (a ronda fehér háttér csak a kontúrok láthatósága miatt van, a könyvjelző fekete ugyebár), még egy csatlakozásra bátorító mondat és az e-mail cím hiányzik nekem.

Valami ilyesmi:

Ha csatlakozni kívánsz a Lótusz Program közösségéhez jelentkezz a
lotusz@feldmarinstitute.hu címen.

Mit szóltok?

Nézd meg nagyobban itt.

Megalakult a Lótusz Program Egyesület

2008-02-25T10:37:00.000-08:00

2008 Február 21-én....ez egy kultikus holdfogyatkozásos, különleges nap volt...megalakult a Lótusz Program Egyesület hivatalosan is. Rövid névként a Lótusz Program nevet használjuk, melynek Egyesület a szervezeti formája.

Az Egyesület 23 taggal alakult meg, tehát jóval többen jelen voltunk, mint a kötelező 10 fő. A Lótusz ügyvéd végzettségű önkéntese dr. Lőrincz Éva nagyszerű munkát végzett. Elő volt készítve az összes aláírni való papír, az alapszabály tervezete és tulajdonképpen csak néhány részletkérdést kellett tisztázni.

Az alapdokumentum értelmében három féle tagság létezik a Lótusz Program Egyesületben:

rendes tag - szavazhat is, és tagdíjat fizet (2.000 Ft egy évben)
pártoló tag - csak tanácskozhat velünk, nem szavazhat, de tagdíjat fizet (20.000 Ft egy évben)
tiszteletbeli tag - meghívásra, csak tanácskozhat, de fizetnie nem kell.

Ha elég sokan csatlakoztok, és bárki csatlakozhat, akkor összejöhet annyi pénz a tagdíjakból is, hogy folyamatosan bérelni tudjunk egy helyet, ahol elindulhat végre a Lótusz ház!:) Aki dolgozni, önkénteskedni akar az jöjjön rendes tagnak, aki örülne, ha lenne ilyen hely végre Magyarországon is, az jöjjön pártoló tagnak!

Jelentkezni lehet: lotuszprogram@gmail.com

A bejegyzés utóélete:

2008 áprilisában a Fővárosi Bíróság egy hiánypótlást követően bejegyezte a Lótusz Program Egyesületet.

2008 júniusában a Fővárosi Ügyészség élve fellebbezési jogával megtámadta a bejegyzést.
2008 októberére született meg a másodfokú döntés a Fővárosi Itélőtáblán, mely új eljárásra kötelezi az elsőfokú Fővárosi Bíróságot. Ennek eredményeképpen hamarosan megismételt alakuló ülésre kerül sor, és új eljárásban próbálkozunk a Lótusz Program Egyesület bejegyzésével.

Nők Lapja Café interjú Feldmár Andrással

2008-02-20T13:15:00.000-08:00

A Soteria Alapítvány és most a Feldmár Intézet keretében tartasz előadásokat. Miért volt szükség erre az intézetre?

– A Feldmár Intézet nagyon fontos nekem. A barátaimmal, akik a magyarországi munkatársaim is egyben, már jó ideje beszélgetünk szervezett keretek között mindarról, ami érdekel bennünket. Ezek a beszélgetések sűrűsödtek össze témákká, és ezek a témák adják meg a Feldmár Intézet tematikáját. A Feldmár Intézet szervezi a magyarországi programjaimat. Vannak bevételt termelő tevékenységek, és van olyan, amit ezekből a bevételekből finanszírozunk. Nagyon izgalmas, korszerű modell, jó lenne, ha sokan követnék.
Bugarszki Zsolttal a Lótusz ház alapjait rakjuk le éppen mostanában. A Lótusz egy menedékhely mentálisan sérült (zavart és zavaró) emberek számára, egy olyan otthon és pszichológiai modell, amelyben én éveken keresztül dolgoztam mesterem, R. D. Laing mellett. A Laing Alapítvány sok ilyen házat hozott létre Angliában, most itt Magyarországon is beindítjuk. A mostani márciusi magyarországi utamon végre találkozom a Lótusz önkénteseivel, nagyon várom ezt a találkozást.

A teljes cikk itt olvasható

A Ház-csoport felkészülése

2008-02-06T09:56:00.000-08:00

Január végén ismét összeült a Lótusz Ház-csoportja. Mostanra már elég egyértelműen körvonalazódni látszik ez a csoport. Azok alkotják, akik arra készülnek, hogy a jövőben dolgozni fognak a Lótusz Házban/lakásban.

A mostani találkozó célja az volt, hogy megbeszéljük a felkészülés részleteit. Linda készített egy rövid összefoglalót:

"a prelótusz-tanyán, a rumbachban gyűlt össze a ház-csoport. összesen 24-en voltunk(?). házibuli szerűen kezdődött az este, aztán komolykodva körbe ültünk és...

1. arról brainstormingoltunk, hogy milyen módon készüljünk fel az együttlétre a ház lakóival, hogy milyen forrásokat használjunk az őrület szakmaibb megismerésére (pl. a DSMIV.-et erősen kontraindikáltnak tartottuk)

2. beszélgettünk kicsit a klubházas élményeinkről. azaz inkább csak a negatív élményekről. pl mi a helyzet ha számunkra idegesítő módon kommunikál egy másik segítő. meddig érhet el karunk a másik játszmáinak kibillentésében.

3. millió ötlet született, hogy milyen extrém vagy kevésbé extrém helyzetekben szeretnénk együtt lenni (tandem bangee jumping, rafting, barlangászás, evezés, éjszakai para-túrázás, kóspallag, kulcsosház, arckrémevés, szülés, születés)

4. megegyeztünk, hogy március első hétvégéjét (márc 1-2) lehetőleg nomád körülmények között lótusz körben töltjük, ennek bevállaltam a szervezését.

5. a közeljövőben megtartjuk az egyesületté válásunk alakuló gyűlését. erre zsolt hamarosan kijelöl egy hétköznap késődélutáni időpontot a bakátsban. aki szeretne tag, illetve pártoló tag lenni vagy csak úgy egyesülne, jöjjön.

6. akarunk-e tagdíjat fizetni vagy sem?

aztán lementünk a castroba eszterhez."

Jómagam annyival egészíteném ki Linda beszámolóját, hogy azóta körvonalazódni látszik a felkészülés intellektuális része is. Az extrém élmények mellett szervezünk olyan találkozókat, ahol filmeket, könyveket, cikkeket dolgozunk fel. A Lótuszban elég sok szakember van, ők a tananyag szerinti megközelítésekről tartanak kis ismertetőket és beszélgetéseket, de fel fogjuk dolgozni az alternatív megközelítéseket is. Igyekszünk megragadni minden megközelítést, amit meg lehet találni a témában.

Ezek szervezésében Nóri és Bazsi mocorognak leginkább.

2 nap a Soteriában

2008-02-01T08:38:00.000-08:00

Az alábbi részlet Elisabeth Aebi-Luc Ciompi és Hartwig Hansen "Soteria im Gespräch" című könyvéből való.
(Aebi E., Ciompi L, Hansen H. (1996) Soteria im Gespräch - Über eine alternative Schizophreniebehandlung, Psychiatrie Verlag)
Fordította: Fejér Mariann

Heidi Kronenberg, egykori gondozónő beszámolója

A Soteriába vezető úton átgondolom a legutolsó munkában töltött napomat. Öt nappal ezelőtt volt, és különösen nyugodt volt minden. Senki sem volt a gyengéd szobában, a lakók egész jól voltak. A legutóbbi szerdai csoportülés alkalmával egy fiatalemberről esett szó, aki esetleg beköltözhetne hozzánk…

Mindig hordok magamnál valami személyes holmit. Legtöbbször egy könyvet, és legtöbbször nem olvasok belőle.

Nyolc órakor érkezem a Soteriába. A ház nyugodt, és kávéillat terjeng. A folyosón rendetlenség. Ruhák, kávéscsészék és újságok hevernek szanaszéjjel. Egy fáradtnak látszó gondozó reggelit készít és elmeséli, hogy az éjszakát a gyengéd szobában töltötte. Tegnapelőtt állítólag felvettek egy 21 éves nőt. Bernadette fiatal eladónő, és ez az első pszichózisa. Miközben így egymással beszélgetünk, megjelenik Karl. Harmadik kezelési fázisban lévő Soteria-lakó, aki újra kifelé orientálódik. Két hete egy áruház raktárjában dolgozik. A kollégám csodálkozik, hogy itt látja. „Mit csinálsz te itt ilyenkor? Már régen a munkában kellene lenned.” „Még nem tudom, hogy megyek-e ma dolgozni. Tegnap kevés dolgunk volt. Ma valószínű, itt maradok.” Így Karl, ám nem így a kollégám. Odaül hozzá és a munkába menetelre ösztökéli. Elmagyarázza neki, hogy nem az a döntő, mennyi dolgunk volt tegnap, a munkahelyen akkor is várják. Ha valamilyen okból nem tud menni, telefonálnia kell és bejelenteni a távollétét (a Soteriában eltöltött kímélő időszak után a lakóknak gyakran nehéz újra hozzászokniuk a munka kemény világához). Így aztán végül Karl láthatóan nem szívesen, de munkába indul.

A reggeliző-asztalnál kollégám tájékoztat az előző nap fontos történéseiről. Jelen idő szerint hat személy tartózkodik nálunk. Négy nő és két férfi. Doris, 25 éves nő, tíz napja dolgozik egy újra-beilleszkedést elősegítő műhelyben a varrodában. Egészen jó hatással van rá. Gerhard hat héttel ezelőttig hosszabb időt töltött a gyengéd szobában. Most már jobban van. Pillanatnyilag még meg kell tanulnia megbirkóznia a hétköznapokkal (öltözködni, ápolni magát, segíteni a háztartásban, bevásárolni menni, alkalmanként egyedül utazni a tömegközlekedési eszközökkel). A gondozók számára ez annyit jelent, hogy folyamatosan rá kell beszélniük őt ezekre a dolgokra, és támogatniuk kell azokban. Ma főzni fogok vele.

Regina 29 éves fodrásznő, négy hónapja van a Sotériában, és három hete ismét teljes munkaidőben dolgozik. Ő nagyon jól van. Mihelyt talál egy alkalmas lakhatási lehetőséget, elhagyhatja a Sotériát. Regina soha nem volt a gyengéd szobában. Az ingerektől való tehermentesítés, melyre a Soteria legtöbb akut pszichózisban lévő lakójának szüksége van, nem segített neki. Nála másról volt szó. Magasfokú paranoiája volt. Minden dolgot, ami a környezetében történt, érte vagy ellene szólónak könyvelt el. Ha pl. azt mondtam, hogy én most megyek bevásárolni, az számára azt jelentette, hogy távoznia kell. Vagy ha például egy lakó bekapcsolta a rádiót, azt úgy értelmezte, hogy el kell hallgatnia. Mivel azonban verbálisan mindig világosan ki tudta fejezni magát, és paranoiája ellenére képes volt bizalmi viszonyt kialakítani a gondozókkal, az ilyen félreértéseket szerencsére lehetséges volt tisztázni. Jó érzés most őt látni. Sugárzik, tele van élettel, és mindenek előtt – az ő szóhasználatával élve – „zavartalannak érzi magát”. Időközben arra is hajlandó lett, hogy részt vegyen egy pszichoterápián, ahol hosszútávon fel tudja dolgozni a történteket.

Lisa, egy könyvesbolti eladónő, már hosszabb ideje nálunk lakik. Két hete el van bújva a szobájában. Nem szereti a társaságot, nem szeret dolgozni, nem szeret sétálni, alig beszél. A gyengéd szobában, ahol nemrég tartózkodott, még egészen más volt. Sokat beszélt, hol dühkitörései voltak, hol nevetőgörcsei. Én vagyok a bizalmi személye. Holnap jönnek a szülei egy beszélgetésre.

Miközben a kollégám mesél, hirtelen megjelenik Bernadette. A telefonhoz rohan. Mögötte a kolléganő, akinek ma van a második munkanapja. Bernadette sürgősen fel akarja hívni a szüleit, ugyanis haza akar menni. A kolléganőm meg akarja akadályozni a telefonálást. Bernadette túlságosan fel van zaklatva. Az édesanyját ez elbizonytalanítaná és túlságosan is nyugtalanítaná. A kolléganőm felszólítja, hogy térjen vissza a szobába. Őrjöngve visszamegy.

Kollégám elbúcsúzik. Bekopogok a gyengéd szobába, hogy Christine-t, a kolléganőmet leváltsam. Bernadette hevesen tiltakozik. Semmi esetre sem akar hozzájárulni ehhez a cseréhez. Christine maradjon nála. Engem nem ismer, én nem ide tartozom. Megértjük Bernadette reakcióját. Így egy darabig együtt maradunk a gyengéd szobában. Elmagyarázom Bernadette-nek, hogy most két napig én leszek itt és, hogy mindkettőnknek szükségünk van egy kis időre, hogy kölcsönösen megismerjük egymást. Bernadette erre azt mondja, hogy ő ma úgyis hazamegy. Most telefonálni akar, az apjának ma van a születésnapja. Christine megígéri neki, hogy még ma felhívhatja a szüleit. Haza nem mehet, ahhoz még nincs elég jól. Bernadette elkezd üvölteni. Azzal fenyeget, hogy ha nem engedjük ki, betöri az ajtókat.

Így nem szívesen kezdem a napokat. De nem is mindig így kezdődnek. Vannak teljesen nyugodt reggelek is, amikor a gondozóknak elegendő idejük van arra, hogy egymást kölcsönösen informálják. Ma ez másképp van. Ez a Sotériához tartozik. Itt nagyon nehéz élethelyzetben lévő emberek élnek. Itt nem lehet mindig nyugodt, rendezett és feszültségmentes a légkör.

Később Christine reggelit hoz Bernadette-nek. Tegnap semmit nem evett és inni is alig ivott. Christine csak annyit mond: „En Guete”, nekem pedig: „Jól vagy?” Szeretem a kolléganőmet. Koncentrált, figyelmes és gondosan bánik a lakókkal. Bernadette értésére adja, hogy semmit nem fog enni. Enni rossz, kenyeret enni pedig nagyon rossz. Az ablak irányába mozdul. „A szomszédok” mondja, „kapcsolják már le végre a villanyt.” „Igen, szerintem is. Nappal van”, mondom. „Nappal”, ahogyan azt is gondolom: „Nappal”. Bernadette kérdőn néz rám. „Nappal alatt azt értem, tíz óra van, hétfő, süt a nap, már nincs szükség villanyfényre. Én is azt gondolom, hogy lekapcsolhatnák a villanyt. Így gondolom, egész egyszerűen.” Bernadette most nagyon bizalmatlanul néz rám. Számára ez nem ilyen egyszerű, és én is tudom, hogy a „nappal” a pszichotikus emberek számára nem egyszerűen „nappal”. Nappal, éjszaka, nap, szomszédok, kenyér vagy születésnapok egészen különleges, számunkra nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető jelentést kaphatnak. Pillanatnyilag nem firtatom tovább. Ha jobban ismerném Bernadette-et, megkérdezhetném tőle, számára mit jelent a nappal. Még csak két órája ismerjük egymást. Több bizalomra van szükség a kapcsolatban ahhoz, hogy mélyebben belemenjünk a különböző témákba. Bernadette lefekszik az ágyba. Félig a fejére húzza a takarót és ezt mormolja maga elé: „Nap, születésnap, haza akarok menni, méghozzá nappal, apának születésnapja van. És ha ezek nem kapcsolják le a villanyt.”

Csend lesz a gyengéd szobában. Hallgatunk, ő az ágyban van, én a másikon.

Aztán cseng a telefon… Bernadette felriad, a zárt ajtóhoz rohan. (A gyengéd szoba ajtóit többnyire zárva tartom, hogy a lakók számára világos legyen, hová tartoznak az akut fázisban.) Bernadette úgy véli, ez az anyja, aki azért jött, hogy elvigye őt. Kopognak az ajtón. Engem keresnek telefonon. Lisa anyja az, tudni szeretné, hogy van a lánya. Aggódik, mert olyan zárkózott. Ezt az aggodalmat jól meg tudom érteni. Elmondom az anyjának, hogy gyakran előfordul a lakókkal, hogy az akut pszichózist követően egy bizonyos ideig inkább gondolataikba merülnek, nyugodtak és zárkózottak. El tudom képzelni, hogy Lisának egy ilyen mértékű intenzív időszak után egy bizonyos „belső pihenőidőre” van szüksége, és ezért szeretné egy kicsit elszigetelni magát a külvilágtól. Ez megnyugtatja az anyját. Holnap találkoznak a családi beszélgetésen. Ezt követően kapcsolom a telefonon a lányát.

Vissza a gyengéd szobába. Bernadette most fel akarja hívni a szüleit. Kevésbé ingerült, mint reggel. Christine, a kolléganőm felhívja az anyját és közli vele, hogy a lánya haza szeretne menni, mi azonban ezt nem támogatjuk, mert még nem nyugodott meg. Ezután Bernadette beszél az anyjával és megpróbálja meggyőzni, hogy jöjjön érte. Apának születésnapja van. Az apjának nincs születésnapja. Az anyja holnap rövid időre eljön meglátogatni Bernadette-et. Christine újra visszamegy Bernadette-tel a gyengéd szobába.

Közben már majdnem dél van. Keresem Gerhardot a házban, mivel megegyeztünk, hogy együtt főzünk. Gerhard már tudja is, mit szeretne főzni. Megírja a bevásárló-cédulát, aztán elmegy bevásárolni. Ez egy nagy előrelépés. Múlt héten még túl nagy feladat volt számára cédulát írni és egyedül bevásárolni menni.

Na, tartok egy kis szünetet, gondolom magamban, ám ekkor megérkezik a Soteria felelős orvosa, és tudni szeretné, hogy voltak a lakók a hétvégén, valamint, hogy ma mi újság? Mivel én csak ma kezdtem, hívom inkább Christine-t. Bernadette megpillantja az orvost és felismeri. Az orvos későb röviden beszélni akar vele, Bernadette azonban most akar vele beszélni.

Gerhard visszaérkezik. Főzünk. Lisa odaül hozzánk a konyhába. Örülök neki, mivel egyébként ritkán teremt magától kapcsolatot. Idővel elkezd segíteni.

Ritkán ilyen oldott a légkör főzés közben. A főzésfelelősök sokszor egyáltalán nem jelennek meg, vagy ha mégis, újból és újból elszaladgálnak. A második fázisban lévő lakók rendszerint nehéz időszakon esnek át. Többnyire még nincsenek elég jól, ugyanakkor már elvárásokkal kell szembesülniük. Elvárják tőlük, hogy tegyenek valamit magukért, részben pedig a környezetükért is, azaz vegyenek részt a felelősségvállalásban. Ebben a fázisban lévő lakókat motiválni fáradságos feladat számunkra. Nekem úgy tűnik, mintha még nem döntöttek volna teljesen arról, hogy éljenek, vagyis, hogy küzdjenek az életükért. A jövőperspektívájuk gyakran még nem tiszta. Ez természetesen mindent megnehezít. Ennek ellenére elkerülhetetlennek tűnik számomra, hogy ebben az időszakban megtanuljanak megbirkózni a hétköznapokkal, így később komolyabb követeléseknek is eleget tudnak majd tenni.

Evés után Lisa és én leülünk egy nyugodt szobába a ház első emeletén, hogy részletesen beszélgessünk egymással. Lisa először egy kicsit vonakodva, de aztán egyre inkább nyíltan arról kezd beszélni, hogy nagyon foglalkoztatja az a dolog, hogy mit kezd majd az egész krízisével, ha elkezd dolgozni. A főnöke már tudja. A szülei tájékoztatták róla, mi van Lisával. De a kollégái és kolléganői… meséljen nekik vajon a szörnyű tapasztalatairól? Vajon hogy állnának hozzá? És ha nem akarja elmesélni, mit mondjon, hol volt? Ezek nem egyszerű kérdések. Így dolgozzuk ki a beszélgetés során, mi lenne számára a lehető legjobb eljárás. Lisa úgy gondolja, mindenkinek semmi esetre sem mondaná el. Egy bizonyos nővel azonban mindig jó kapcsolata volt. Ez a nő valamivel idősebb Lisától. Vele megosztana valamennyit a tapasztalataiból. Úgy gondolja, segíthetne neki az, ha megbízna egy olyan személyben, aki kezdetben segíteni tudna valamit. Ez a döntés elég is mára. Jövő héten pedig megbeszéljük azt, hogy járjon el a többiekkel az üzletben. Lisa a jövő héten fel akarja hívni ezt a nőt, hogy még a munkába állás előtt találkozzon vele. Igaz, hogy még ettől is tart egy kicsit, de igazából örül annak, hogy végre elhatározta magát egy konkrét lépésre.

Az estét a nappaliban töltöm Reginával és Dorisszal. Doris szomorú. Magányosnak érzi magát. A barátnője már egy ideje nem jelentkezik. Egyszer eljött látogatni, mikor még a gyengéd szobában volt. A barátnő valószínű, megijedt az akkori állapotától. Most meg már hetek óta semmit nem hallott róla. Regina a maga spontán módján tanácsot ad neki. Ne várjon és közben eméssze magát. „Hívd csak fel és mondd meg neki, hogy ismét jól vagy. Örülni fog.” Doris nem tud ilyen gyorsan cselekedni. „Talán holnap…”

Az éjszaka nyugodtan telik. Bernadette hat órát alszik. Christine az éjszakát vele tölti a gyengéd szobában.

Minden reggel van személyzetváltás. Már itt van egy újabb kolléga. Bernadette ismeri őt az első napról. Így ő még eléggé képben van. Ez jó. Az akut pszichózisban lévő emberek számára mindig nehéz a váltás.

Szolgálati időm második napját túlnyomórészt a gyengéd szobában töltöm. Bernadette nincs jól. Megint az ablaknál áll. A szomszédok világítása foglalkoztatja újból csak. (Hetekkel később elmagyarázza, hogy akkoriban saját magát élte meg nappalként… „fény” volt.) Ma azonban még nem tud erről beszélni. Rám pillant. Úgy tűnik, nagyon messze van, és zavartan beszél, úgy, hogy nem tudok következtetni arra, mit mond. Kezdetben rákérdezek, hogy gondolja ezt vagy azt. Úgy tűnik, a kérdéseim még jobban összezavarják. Így hallgatok, de a közelében maradok. Később tudni akarja, hogy én a lánytestvére vagyok-e. És, hogy hol dolgozom. Nyilvánvalóan nem tudja megérteni, hogy itt dolgozom a Sotériában. A nap folyamán újból és újból elmagyarázom neki.

Megállapodásunkhoz híven anyja ma látogatni jön. Bernadette bizalmatlanul nézi. Tudni akarja, miért hoz neki ruhákat. Nincs szüksége rájuk, hiszen haza fog menni vele. Nem marad itt tovább. A szomszédok soha nem fogják lekapcsolni a villanyt, és neki el kell mennie az apjához, aki veszélyben van… Az anyjának nagyon nehéz látni, mennyire megváltozott a lánya. Miközben a kollégám még egy darabig beszél vele, Bernadette kiabál. Nagyon jól tudja, hogy az anyja azért hozta a ruhákat, hogy ezzel megértesse vele, hogy nem mehet többé haza. Bernadette nem hallgat rám, mikor mondom neki, hogy mihelyt ismét jól van, hazatérhet. Vele maradok és végighallgatom.

Lisa a jövő hét végén hazamegy a szüleihez. Nemsokára megint dolgozni szeretne. Fel fogjuk venni a kapcsolatot a munkaadójával. A könyvkereskedőnek megértőnek kell lennie. Lisa szüleit jól ismerem a hozzátartozók csoportjából, melyet párhuzamosan vezetek. Számukra segít az, ha olyan szülőkkel találkozhatnak, akik hasonló szituációban vannak.

18 óra 25. Karlnak főznie kellene, de még nincs itt. Körbenézek a konyhában. Öt perc múlva bezár a bolt, és még be kell vásárolni. Várjak Karlra, vagy bevásároljak én? Én megyek bevásárolni, nem utolsósorban azért, mert magam is enni szeretnék valamit. És mivel Karl még 19 órakor sincs itt, felvetődik a kérdés, hogy akar-e valaki más főzni. Lisa kész arra, hogy beugorjon. Karlnak így holnap kell főzni helyette. Lisa és én megpróbáljuk a többi lakót lebeszélni arról, hogy miközben mi főzünk nekik, ők joghurtot és kenyeret egyenek. Sok minden hasonlóan működik itt a Soteriában is, mint a szokványos háztartásokban, gondolom magamban.

Az asztalnál kevés szó esik. Regina hiányzik. A kijáratnál van.

22 óra körül kitöltöm a terhelési állapotra vonatkozó kérdőíveket a kutatás számára. Lisa jól viselte a családi beszélgetést, Doris jól és szívesen dolgozik a műhelyben, Gerhard probléma nélkül bevásárol. Bernadette külső követelésekkel együtt, ill. azok nélkül is erősen rögeszmés, Karl pedig nincs itt…

Bernadette újra nyugodtabb. A kollégám és én egy egészen röpke időre összeülünk, hogy igyunk valamit. Ma kevés idő volt a kölcsönös tapasztalatcserére. Feltűnik Karl. Rosszul néz ki. Kollégám gondoskodik róla.

Az éjszaka Bernadette-tel a gyengéd szobában jól telik. Meglepő módon kb. 23.00-6.00 alszik.

9 óra körül összecsomagolom a holmimat. Olvasni nem olvastam semmit. Intenzíven eltöltött 48 óra volt. A hazafelé vezető úton azon gondolkodom, újból és újból mekkora benyomást gyakorolnak rám a pszichózisban lévő emberek intenzív élményei. Bernadette számára a kenyér és saláta „élet”, ahogy ő mondta. Ezért nem tudja megérteni azt, hogy mi a kenyeret és a salátát egyszerűen felszabdaljuk. „Az életet szabdaljátok fel”, mondta…

A Sotériában olyan egzisztenciális kérdésekről van szó, mint élet, halál, születés, értelem, igazság. Filozófiák és vallások témái ezek, összekötve sok fájdalommal és félelemmel.

48 óra után valahogy mégiscsak boldog vagyok, hogy a „kenyér” egyszerűen megint csak kenyér lehet. Mielőtt hazamegyek, megiszom a kávézóban egy kávét és elolvasom az újságot. Ebben a kinti világban szemlátomást ugyanezekről a témákról van szó. Itt is élet, halál, kenyér és saláta. Csak ezek itt kint magabiztosabban adják elő magukat.

Ízlik a kávé és a zsemle.

A Kossuth Rádió riportműsora Feldmár Andrásról

2008-01-29T08:47:00.000-08:00

Remélem sikerült jól összeállítani ezt a lejátszó widgetet. Ha minden igaz az alábbi boxra kattintva letölthetitek azt a beszélgetést, amit Feldmár Andrással illetve Fliegauf Bencével és velem készített Bihari Ágnes a Kossuth Rádió riportere. A második fájl Bence filmjéből egy részlet.

A riport elérhető a Kossuth Rádió oldalán is itt.

Interjúk érintettekkel - Bálint

2008-01-26T06:03:00.000-08:00

Anna jóvoltából közzéteszek pár olyan interjúrészletet, melyet szociológiai kutatások alkalmával készítettek mentális problémával küzdő emberekkel. A személyes adatokat, információkat Anna megváltoztatta mielőtt elküldte nekem az interjúkat, így biztosítva az abban szereplők anonimitását.

Az elkövetkező napokban közölt interjúk a Lótusz Program Ház-csoportjában dolgozók felkészítéséhez járulnak hozzá.

Bálint (részletek)

Nekem addig míg csak ittam addig még palástolva volt, hogy beteg lennék. De a drog az felszínre hozta, az amfetamin főleg. Elkezdtem fejtegetni a családfámat bedrogozva és egyből találtam Keresztelő Szent Jánost meg mindenkit a családba, hogy ez egy szent család és ebbe őrültem bele, hogy hát én meg Jézus Krisztus vagyok csak nem vesz észre senki. Mert akkor derékig érő hosszú hajam volt és hát fiatal voltam. Helyes voltam ragadtak rám a csajok volt több mint ötszáz barátnőm. Egyébként a nagyapám az öngyilkos lett a nagybátyám is öngyilkos lett az unokaöcsém is öngyilkos lett és mindennek a szenvedésnek a hatására gondoltam, hogy itt a Földön éri atrocitás az embert. Szóval elég szép a fám az öngyilkossági listán a családomban. Elég közeliek lettek öngyilkosok. Majd én is kitalálok valamit magamnak azt utána már nem kell velem kínlódni.

Ilyen hitbe voltam tehát elszállva, hogy én vagyok Jézus Krisztus és hogy a macskák a Luciferek. Ez most így hogyhívják ez most így mókásan hangzik, de mókás is valójában csak hogyhívják csak átélni volt szörnyű. Hát nem tudtam megszabadulni az üldözőimtől olyan érzés volt mert mindenhol jöttek a macskák elő szekrényből mindenhonnan.

Később Ausztráliában én beleőrültem abba, hogy mindenki úgy ragaszkodik, és azt hittem, hogy meg akarnak erőszakolni. És emiatt kórházba kerültem, a kórházban agresszívan viselkedtem, szóval leköptem a doktornőt aki jött hozta az injekciót, Jane úgy hívták, és bezárt egy olyan helyre mint a Bárányok hallgatnakban, ilyen üvegbörtönbe, hogy egyszemélyes volt a zárka és ilyen üveg volt a fala neki. És ott jöttek óránként, adtak egy szál cigit meg a kaját, de akkor még nem voltam cukros nem kellett többször ennem. És ott voltam több mint három hónapot egy ilyen helyen ahol csak annyit mondtam az egyik hogyhívjáknak az egyik nővérnek, hogy szép melle van és hogyhívják és ezért be lettem zárva két napra különzárkába. És utána ahogy letelt a három hónap jött egy magyar tolmács és az tolmálcsolta azt, hogy mit gondolok, mer jöttek az oltással az orvosok, hogy én vagyok Jézus Krisztus és azt várjuk, hogy beteljesüljek. Ilyet vágtak így hozzám, hogy így teljesüljek be, így ezt híresztelték el, mer mikor kiengedtek bennünket tévét nézni, mer volt ilyen tévészoba és akkor megkérdezték a bolondok hogy te te vagy Jézus Krisztus You Jesus Crists? És hát egyből lemondtam a szerepemről így hogyhívják így nem tetszett a dolog hogy hogyhívják hogy engem Jézus Krisztusoznak. Mihelyst kimondták hogy Jézus Krisztus már egyből szembesültem azzal, hogy nem lehetek az, mert addig míg elméletbe volt addig működött, de ahogy kimondták szembesültem vele akkor egyből tudatosult bennem, hogy én nem lehetek az. Meg ahogy előadták, amilyen szóval mentalitással adták elő, hát az, lemondtam volna a saját nevemről is. És maradtam három hónapot, pedig a drogos elszállásomba benne volt az, hogy én valamilyen földi szóval nem egy egyszerű földi halandó vagyok. Szóval ott az intenzitása egybekötve, ahogy az agyam föl volt tuningolva úgy képzeltem magamról sokat és, dehát be is jöttek a dolgaim, szóval az is rátett, hogy be is jöttek a terveim, szóval nem levegőbe csináltam hanem meg is történtek azok a dolgok amiket képzeltem, és így önelégülten ültem a fenekemen, hogy na ugye, hogy minden úgy van, ahogy én elképzelem. Hát nagy embernek tartottam magam végig, hát kimentem Ausztráliába és bejártam a fél világot és szóval elég sűrűn éltem az életet, szóval nem voltam hétköznapi ember. Nem minden huszonéves járja meg az óceán túloldalát, tele pénzzel, semmi felelősséggel. Csak arra lenne jó rájönni, hogy hol rontottam el. Mer valahol elbasztam az biztos és ezér senyvedek itt, dehát hogyha fölülvizsgálom az összes tettemet amit megtettem életem folyamán akkor még nagyobb depresszióba esnék mint így amilyenbe vagyok. Szóval azon a vonalon nem lehet elindulni. Valami más kell. Valami ami átsegít a bajon. Már elfelejtettem beszélni is. Mer egy fölhangolt ember voltam és nem hagytam senkit szóhoz jutni most már meg képes vagyok hallgatni is hogyha kell, teljesen magamtól és túl sokat is. És ezt nem kapom vissza ezt az énemet mikor fölhangolt voltam. Itthon egy haveromnál laktam. És átrendeztem a lakását. Szóval összes könyvét kivettem beleraktam a fürdőkádba és együtt fürödtem a könyvekkel. És az anyja följött és hogyhívják és hülyét kapott, hogy három-négyszáz darab könyv tönkrement mer nekem olyanom volt, hogy együtt fürdök a könyvekkel. És kirúgott, utcára kerültemaztán meg kórházba.

Szóval nem pörög úgy át az agyam mint egy átlag embernek szóval már a sok gyógyszerezéstől már tompa vagyok. Egyébként én, hogy most itt így le vagyok szakadva ezt csak magamnak köszönhetem ez nem természetes nálam, hogy én egy forint nélkül vagyok. Csak viszont hogyha forintot akarok csinálni akkor már egyből bele kell hogy nyúljak valamibe és akkor egyből jöhet a visszaesés és én nem akarok visszaesni. Szóval a zavaros világból már elegem van.

Interjúk érintettekkel - Jutka

2008-01-21T07:34:00.000-08:00

A faluba költöztünk, ahol egyébként tanár voltam, rajztanár a művészeti iskolában, ami nagyon kedves volt számomra. Háromszor egy héten kellett hat órát tanítanom, a többi pedig grafikai és egyéb munkák voltak.

Ott éltünk és építkeztünk, és ez rettenetesen megviselt. Főleg az, hogy elromlott a házasságom a férjemmel, mert egy lázas állapot után teljesen megváltozott. Nagyon szigorú volt önmagával, de velem is, és én nem bírtam ezt a szigort. Nekem nagyon kemény volt vidéken az élet, mert rajztanárnak lenni ott azt jelentette, hogy te a wc-n is rajztanár vagy, mert ismer az egész falu.

Mindenki mindenkit ismer. Ez nekem teljesen ismeretlen volt. Én Budapesten éltem harminc évig, és hát odakerülni egy faluba, ahol a szomszéd átköszön és átjön és hozza a káposztát neked reggel hétkor, és neked mindig készenlétben kell arra lenni, hogy valaki oda be fog jönni. A legjobban a tetőfedőkkel való ivászatokban éreztem jól magam a kocsmában. Nem jártunk be Pestre, a férjem miatt, aki nem kerülhetett alkoholközelbe. De ő ezt nem mondta el nekem, hogy drágám idefigyelj, én rosszul vagyok, ha előttem isznak, én depressziós vagyok. Szóval annyira kemény ember volt.

Megromlott a viszonyunk, mert nem tudtunk egymással beszélni. Olyan volt, mintha némasági fogadalmat tett volna, és csak metszette a fákat, én pedig nem tudtam beleszokni a kapálásba, és abba az életbe, amit ott csinálni kell, különben betemeti a föld a házat. Volt egy súlyos térdproblémám is, ami akkor jött ki. Egy születéses eredetű betegség. Egy porcleválás során derült ki, hogy nincs porc már a térdemben. Bottal jártam egy évig, és bottal is tanítottam. Két évig ágyhoz voltam kötve. Azt gondoltam, hogy én soha többet két lábon járni nem fogok. Megszoktam azt a tudatot, hogy egész életemben sánta leszek, és közben megőrültem. Kijött rajtam egy ilyen skizofréniás állapot.

A faluban tudták. Az volt a szerencsém, hogy ez egy olyan falu volt, ahol az emberek értettek egyrészt a gyógynövényekhez, másrészt mindenféle betegséghez. Nagyon vigyáztak rám ott, és ők átvittek ezen az őrületen. Szóval egyenesen belehajtottak, de állandóan vigyáztak rám és áthúztak rajta. Egy olyan hasonlattal tudok élni, mint amikor valakit átvontatnak egy örvénylő folyón. Az volt a furcsa, hogy tudtam, hogy megőrültem, de nem tudtam semmibe kapaszkodni. Hogy mi az, megőrülni, ezt nehéz elmagyarázni. A paranoia, a félelem és a rettegés, ez az állandó rettegés és az információknak egy olyan áradata, egy olyan érzékenység, ami valódi annak az embernek, aki benne van.

Nem hallucináltam, nem láttam kígyókat az ágy alatt és nem láttam elefántokat az ablak előtt, de nem volt semmi a realitásban, nem tudtam saját magamat se egy reális dologként érzékelni. Ezt úgy értem, hogy abba próbáltam például kapaszkodni, hogyha más nem, a saját cipőm az biztos, hogy az enyém, és hogyha arra ránézek, akkor megnyugszom. Ránéztem a cipőmre, és a halálos rémület még jobban úrrá lett rajtam. Éreztem olyan erőket, amik átmentek rajtam, és tudtam, hogy nem a sajátjaim. A lelkeden átmegy a gyűlölet, de nincs tárgya. Olyan, mintha egy idegen szellem venne a birtokába és éreztetne veled dolgokat. Ezért hívják megszállotságnak az őrületet. Ez maga a téboly. Az ember el tud magától szakadni, és ez nagyon veszélyes. Szabályszerűen megkettőződtem abban az időszakban. Kívülről láttam magam. És annyira félelmetes volt, iszonyú. Azt a rettegést nem tudom semmivel összehasonlítani, hogy milyen az, amikor vagy te, és te tudod, hogy ez vagy. Ez teljesen természetes az embernek húsz éven keresztül, vagy harminc, vagy amennyit addig leélt, és akkor egyszercsak nem természetes az, hogy ez én vagyok.

Miért én vagyok, miért nem te vagyok, mert lehetnék te én. Ez megjelenik az agyban, és akkor már ott van a káosz, hogy hogy a fenébe van. Elcsúsznak valahogy ezek a részek, a lélek a testből, a szellem, ami valahogyan össze van kapcsolva, mint a rubik-kocka, az úgy szétakad valahogy, beakadnak a fogaskerekek. És akkor kívülről látom magam, és az tölt el félelemmel, hogy pont ez vagyok én, és ebből csak egy van, és hogy ettől nem szabadulhatok meg. Ez az egyetlenegy, amiből csak egy van itt a Földön, ez én vagyok, és ehhez hozzá vagyok kötve, és ez mindenképpen egy kiesést jelent. A szellem a többi testrészen kívül van, hogy ezt meg tudja látni, mert egyébként nem ilyennek látja az ember magát. Nem látja magát olyannak, hogy most itt ülünk, és nézd meg magunkat a kozmoszból, hogy itt ülünk bent és beszélgetünk, de ott a másik lakásban ott valaki kavarja a kását, a harmadikban pedig tisztába teszi a gyereket, és ezt a nyüzsgést látni. Állandóan ilyen képek öntötték el az agyamat. Megérezni az embernek a kezében a finom szálakat, amivel az életét irányítja, ez állati félelmetes bír lenni. Nem tudtam megmozdulni, feküdtem az ágyban, és nem tudtam fölkelni a félelemtől. Borzasztó volt. A legnagyobb pánikig kellett elmenni ahhoz, hogy átlendüljek rajta. Ebben ott a falubeliek nagyon sokat segítettek, hogy ezen a pánikon keresztülmenjek. Hajszoltak bele, szabályszerűen ijesztgettek, de ilyen célozgatásokkal.

Ilyenkor az ember paranoiás, azt hiszi, hogy róla beszélnek. Úgy tettek, mintha rólam beszélnének. Ez a betegség nagyon sokáig tartott. És olyan dolgok zavartak, hogy például bekapcsoltam a tévét, a Beatles-antológia ment, és ott is rólam beszéltek. Kinyitottam egy újságot és elolvastam egy cikket, ott is rólam volt szó. Nem azért, mert te akkora tévképzetben vagy, hogy azt hiszed, hogy rólad ír az újságíró, hanem arról, hogy te azokat az információkat szeded ki, amik rád vonatkoznak. Egyszerűen ezek jönnek be. Olyan érzékeny lesz az embernek az idegrendszere, hogy tudja, hogy ki telefonál, tudja, hogy milyen kocsi állt meg a ház előtt. Egy ilyen látnokisággal jár együtt, vagy járt együtt. Ez eltartott egy évig.

Én border-line beteg vagyok, ami közel áll a skizofréniához. Aztán elváltunk a férjemmel. Nem emiatt váltunk el, hanem amiatt, hogy megromlott a viszonyunk. Nem értette, hogy segítenie kellene lelkileg nekem, hogy jobban bírjam ezt a falusi életmódot. Meggyűlöltük egymást ott összezárva. Csúnya volt a válás. Azt tanácsolta nekem a háziorvosom, hogy menjek be a hidegkúti Pszichoszomatikus Rehabilitációs Intézetbe, amíg lezajlik a válás. Úgyhogy bementem oda, és hát az volt életem legboldogabb tizenkét hónapja. Ott azt csináltam, amit akartam. Totális bolond barátokra leltem, akik a legkedvesebb barátaim a mai napig. Főleg skizofréniások voltak, akik festettek, nagyon tehetséges emberek. A hidegkúti pszichiátria arról volt híres, hogy régen a bolond művészek ott pihenték ki magukat. Ha túl sokat piáltak vagy túl sokat örjöngtek, akkor oda mentek egy kis szanatóriumi üdülésre. Ez egy kastély volt és ott mindenki olyan bolond lehetett, amilyen csak akart lenni. Egymást szórakoztattuk, ezzel telt el az egész nap. Remek volt. Hatalmasakat röhögtünk.

Újra megtanultam nevetni, és újra megtanultam rajzolni, mert a betegség az egyszerűen kivette a ceruzát a kezemből, és nem mertem egy vonalat se húzni egy papírra. Egyszerűen nem mertem rajzolni. És akkor ott elkezdtem újra rajzolni. Főleg portrézás volt. Teljesen új arcát mutatta, hogy mennyire közel lehet kerülni egy emberhez az alatt a húsz perc alatt, amíg lerajzolod. Beleszerettem, és rengeteg portrét készítettem. Tizenkét hónap után döbbentem rá egyszercsak, amikor a buszon mentem, hogy te jóságos isten, hát én ott élek! Akkor azt mondja a pszichiáterem, hogy jó, hogy rájött, mert mi már három hónapja várjuk, hogy távozzon, de maga egyáltalán nem akar innen elmenni.

Nem is nagyon akartam én hazamenni, mert nagyon sok problémám volt az anyukámmal. Mi tűz-víz vagyunk egymással szemben, annak ellenére, hogy a legcsodálatosabb ember, akit ismertem, és a legerősebb és a legtehetségesebb, de mint emberek, tényleg nagyon ellentétesek vagyunk, és nagyon nehezen tudunk néha kijönni egymással. Az anyu egy tökéletes ember. Őneki a bizonyítványa is mindig kitűnő volt. Magának való gyerek volt. Az a fajta, aki imádja a könyveket. Egy csöndes kislány. Aki imád iskolába járni, és amikor hazajön, akkor ontja magából az iskolai élményeket, akit érdekel a matematikától kezdve az irodalomig minden. Tökéletes volt az iskolában, aztán a főiskolán is. És anyukámmal talán a túlzott szeretet és a túlzott védelem okozott konfliktust. Szóval hogy minden fiút utált az anyu, nem szereti a férfiakat, ami nem csoda, mert a nagyapám is durva alkoholista volt, delíriumban ráfogta a pisztolyát a családra, utána meg jött a második férfi, akit életében ismert, az apám, és férfigyűlölő lett.

És ő azt szerette volna, hogyha engem meg tud óvni a férfiaktól, és majd mi szépen ketten leéljük az életünket. Állandó háborúskodás lett a vége. Az én barátaimat vagy szerelmeimet mindig megpróbálta kifúrni, mindig utálta őket, mindig hibát talált bennük. Ő nem fiúzott, ő nem bulizott, ő soha nem ivott egy korty alkoholt sem, nem szívott volna el egy cigarettát. Én voltam az, aki sorsszerűen kerültem az életébe, úgy, mint egy kis piszkos folt a bizonyítványába. Aki nem olyan, mint a többi, aki más, aki deviáns. Aki hozzámegy egy heroinistához titokban, aztán beül egy leszakadt Toyotába és száguldozik vele a városon keresztbe-kasul, és hippik ülnek az autóban huszonhárman, és bömböl a zene, és a szélvédő helyett egy nejlon van. Mert ilyen volt az első férjem.

Szóval visszatérve az életemhez, akkor haza kell jönni Hidegkútról és neki kell állni munkát keresni, ami nincs. Kezdődik a sodródás, kezdődik az ellenségeskedés a világgal. Nagyon nehéz visszazökkenni. Aztán szépen visszazökkentem. Egy fantasztikus véletlen is besegített. Volt egy paranoid skizofréniás fiú, akinek a kitartását a mai napig becsülöm és tisztelem, és az egyik ember az életemben, akit a legjobban tisztelek. Nagykállón van egy ilyen elmeszociális intézményben, és néha került föl Hidegkútra kipihenni magát. Ott ismerkedtünk össze. Vele mindenről lehetett beszélgetni, fantasztikus intelligenciával rendelkezett. Örökké tanult, mert a betegsége azt okozta, hogy szellemileg visszafejlődött, de állandóan tornáztatta az agyát, hogy lassítsa ezt a folyamatot. Neki volt egy ismerőse, aki egy társaságba járt. Amikor kijöttem, elvitt engem oda. Elég érdekes előadások voltak. Elkezdtem oda járni, és aztán megismerkedtem a társaság vezetőjével, és két éven keresztül voltam a titkára.

Kóspallagi kiruccanás január 19

2008-01-20T09:23:00.000-08:00

Habár én lemaradtam Gabi jóvoltából íme egy rövid beszámoló a Január 19-i kóspallagi kiruccanásról:

Kóspallag:

Pici zökkenővel indult a kirándulás, de mivel minden problémakezdeményt azonnal megoldottunk (hol találkozzunk, külön vagy együtt induljunk, várjunk-e későkre stb.), így hamar megérkezett mindenki a Börzsöny szívébe, mely romantikus elnevezés az egyik helyi kocsmát takarja. (Mégiscsak jobban hangzik, mint a Tiffany vendéglője, amelyik a másik kocsma:-)))

(Gabi képei)

Némi kávé, reggeli és becherovka, unicum, konyak stb. elfogyasztása után indultunk a telekhez...a földön némi hó és jég, de annyit azért olvadt, hogy mindenki bokáig merüljön a sárban:-)

Körbejártuk az egész telket, mindenki letáborozott azon a helyen, ahol konkrétan lakni kíván a későbbiekben, majd rövid kupaktanács következett, hogyan osszuk el a magán és a közösségi épületeket a telken (fontos, hogy az beszélt, akinél a kis/nagy balta, avagy az eredeti kínai "kard" volt - így mindenki "őszintén" válaszolt a feltett kérdésekre:-))))

(Gabi képei)

Utána irány egy vendéglő/kocsma, nem tudom a nevét és a helyet:-)))), de odatalálnék:-) Kb.14-en laktunk jól a 6 adag levessel és a kb ugyanannyi második fogással...hmmm,az a cigánypecsenye...és közben fotózgattam...(utána sajnos el kellett "rohannom", fél 4-kor, 2 óra helyett:-)))-ami mutatja, mennyire jó volt a hangulat!)

Fontos, hogy közben ezer dolgot megbeszéltünk, kitaláltunk, ismerkedtünk, de a többit írják le mások:-)

(Gabi képei)

2008 első Lótusz találkozója

2008-01-17T23:49:00.000-08:00

Január 16-án megtartottuk 2008 első Lótusz találkozóját. Majdnem napra pontosan három hónapja kezdtük ezt a kezdeményezést, de őszintén szólva nekem egy évnek tűnik. Rengeteg minden történt, nagyon sokan vagyunk és minden alkalom egy nagy meglepetés számomra.

(Gabi képei)

Ilyen volt ez a mostani találkozó is. Sokan összejöttünk, 25-27 ember, nem is jutott szék mindenkinek, de ez már nem számít, én ültem az asztalon Marciék meg letepedtek a földre. Még többen is lettünk volna, de pár embernek éppen ez a nap nem felelt meg.

Szóval még mindig sokan vagyunk a Lótuszban és ez az egyik dolog, ami jó érzéssel tölt el. Az október eleje óta jelentkezett több mint 90 emberből nem egészen 60 csatlakozott is, és kb. 30 ember a mindennapok szintjén is aktív. Ez a másik, ami nagyon jó a Lótuszban. Nem 2-3 ember viszi a vállán, hanem ahogy a mostani találkozón is kiderült több tucatnyi ember érzi magáénak a dolgot, olyannyira, hogy tesz is érte valamit, harcol is a maga álláspontjáért.

(Gabi képei)

Linda nem is olyan régen beszélt arról, hogy a szülei nagyon szkeptikusan álltak hozzá ehhez az önkéntes programhoz. A mai világban a pénz mozgat mindent ez az önkéntesség valami félreértés mert mindenki érdekből csinál mindent.

Én valahogy úgy nem értek egyet ezzel, hogy tulajdonképpen egyetértek. Senki nem hülye...ha nem ad ez a dolog valamit, akkor nem venne részt benne ennyi ember. Tehát igen, végülis érdekből csinálom én is, ha érdek alatt tudjuk azt érteni, hogy csinálom, ami jó nekem. Kerülném a szentimentális szavakat, mert az egyik vállamon azért nekem is ott ül Harvey Keitel a Ponyvaregényből (azért ne szopjuk le egymás f....t...)..

De az biztos, hogy akárhányszor elmegyek bármelyik Lótusz találkozóra az hihetetlen sok lelkesedést és energiát ad. Most szerdán is ez történt...de mi is?

Kb. három órán keresztül voltunk együtt és olyan intenzív megbeszélés volt, hogy alig vettem észre az idő múlását. A következőkre jutottunk:

1. Hosszú vita után végleg eldőlt, hogy Lótusz Program néven alapítunk egyesületet. Rövid névként a Lótusz Program megnevezést használjuk, az egyesület a szervezeti forma, ha nem írja elő jogszabály nem szerepel majd a nevünkben. Éva elvállalta, hogy utánanéz a bejegyzés jogi feltételeinek, és hamarosan összehívunk egy alakuló gyűlést. Ezt azért nem tettük meg most, mert nem akartuk elvenni a távollévő Lótusz tagoktól a lehetőséget, hogy alapító tagként csatlakozzanak.

(Gabi képei....itt szavazunk):)

2. Nóra felvetése kapcsán átbeszéltük a ház-csoport felkészítésének következő lépéseit. Sok ötlet elhangzott. Amikor tavasszal itt lesz Feldmár András felkérjük arra, hogy tartson felkészítést a házban dolgozni szándékózó Lótusz tagoknak. A fordítások, elérhető irodalmak, filmek Annáék kutatása anyagainak feldolgozására, az eddigi és a jövőbeli klubházlátogatások megbeszélésére rendszeres találkozókat, beszélgetéseket szervezünk, meghívunk embereket akik saját élményeik mentén tapasztalatot szereztek már, elképzelhető az is, hogy pár ember meglátogatja az Európában elérhető hasonló kezdeményezéseket.

3. Angelika öszzefoglalta a forrásteremtés eddigi fejleményeit, Eszter beszámolt az ingatlanfejlesztő cégről folytatott tárgyalásokról. Beszéltünk arról, hogy rengeteg céget keresünk meg támogatási kérelemmel, ehhez a megkereső leveleken felül párokba rendeződve megyünk el oda, ahol szóba állnak velünk.

4. Linda testvérének felajánlása mentén egy felület alá rendezzük az internetes megjelenéseinket. Lesz egy saját Lótusz honlap, ahonnak azonban elérhető lesz az összes eddigi funkció és megjelenési forma. A kommunikációs fronton András tavaszi budapesti látogatása újabb kommunikációs feladatokat/lehetőségeket jelent. Ezzel kapcsolatban az merült fel ötletként, hogy készítünk egy házi gyártású magyar és angol nyelvű kisfilmet (max. 10 perc) amit aztán a program népszerűsítésére, és forrásteremtési kampány célokra használunk. De ide még további ötletek kellenek és kéne egy ember, aki átveszi a kommunikációs feladatok irányítását mert Emese kapott egy állást, ami most nagyon elfoglalja.

5. Január 19-én szombaton több autóval, de ha kell vonattal is, ahányan csak tudunk kimegyünk Kóspallagra, találkozunk az eddig beszervezett építészekkel és átbeszéljük a Kóspallagi projekt fejleményeit.

Mindezt három órában, heves viták és egymás szavába vágó ötletelések mellett. Húzós volt, de én nem lefáradtam hanem inkább feltöltődtem.

A Nemzetközi Soteria Munkacsoport (IAS) kritériumai

2008-01-11T06:41:00.001-08:00

Az alábbi írás a Nemzetközi Soteria Munkacsoport újonnan elkészült honlapjáról származik.

Nemzetközi Soteria Munkacsoport (IAS)

Az IAS 1997-ben alakult Bernben, azzal a céllal, hogy informális összejöveteleket biztosítson a Soteria koncepció iránt érdeklődők számára, hogy támogassa a létező Soteria pojekteket és kezdeményezéseket lendületet adva ezzel az Európában létrejövő újabb és újabb Soteria kezdeményezéseknek.

A munkacsoport évente találkozót szervez, melyek célja, hogy az egyes kezdeményezések kicserélhessék egymással tapasztalataikat a Soteria megvalósítását és gyakorlatát illetően.

Az IAS vezetője 1997 és 2006 között a Hannoveri Medizinischen Hochschule professzora Dr. Wielandt Machleidt volt. 2006-ban Dr. Wolfgang Eymer (a München Ost Klinika főorvosa) vette át a vezetést. Kapcsolattartó: Roswitha Hurtz (a Soteria Haar főorvosa).

A Soteria-gondolat története

A pszichiátria területén a Soteria fogalom (ógörög, jelentése: újjászületés, megszabadulás) a 70-es évek óta ismert. Az amerikai pszichiáter Loren Mosher hozta létre a lakóközösség-szerű első Soteria kezdeményezést, mely kezelési alternatívát nyújtott a hagyományos pszichiátriai klinikákhoz képest. Ebben az intézményben első pszichotikus epizódjukat átélt embereket kísértek át a pszichotikus fázison. A kaliforniai Soteria 12 év működés útán kénytelen volt anyagi okok miatt bezárni a kapuit.

A svájci pszichiáter Luc Ciompi 1984-ben a Kaliforniai Soteria mintájára hozta létre a Soteria Bern-t, ami a mai napig működik.

A Soteria-koncepció központi elemei:

- a pszichózis kísérése az aktív emberi jelenlét (being with, debeisei) formájában történik.

- A neuroleptikus medikáció visszafogott használata

- Miliőterápiás légkör

A Soteria megjelenése Németországban

Számos német városban jelentek meg Soteria kezdeményezések, melyek arra szerveződnek, hogy létrehozzák a saját lakóközösségüket. Ez gyakran igen nehéznek bizonyul, például a finanszírozási kérdések miatt.

Németországban 1999 óta találunk működő Soteria Házat Zwiefaltenben és 2003 óta létezik a Soteria Haar München közelében.

Ezenkívül számos pszichiátriai klinikán dolgoznak ún. „Soteria-elemekkel”, amelyek a klinikai hétköznapokba integrálódva jelennek meg. Ezek a részlegek a pszichodinamikus kapcsolatokat helyezik előtérbe, és hangsúlyosak a miliőterápiás elemek. Különösen a páciensekkel kialakított terápiás kapcsolat kerül középpontba. Ez rendszerint azzal jár, hogy ezek a részlegek igen nyitottak, berendezésük otthonos (további információ a Soteria elemekkel működő részlegek kritériumai alatt található). Ilyen részleg található többek között az aacheni, friedbergi, gießeni, hammi, hannoveri és langenfeldi klinikákon.

Ezenkívül létezik számos olyan kezdeményezés, különböző intézményekben, ambuláns ellátóhelyeken vagy az önsegítés területén, amelyek a Soteriához hasonló elvek mentén dolgoznak, bár a Soteria nevet nem viselik. Ilyen például a PTV lakóközösség Solingenben, a Marien Kózház Herne, a Weglaufhaus Berlin, vagy a szintén berlini Krízispanzió.

A Soteria-kritériumok

A Nemzetközi Soteria Munkacsoport kritériumokat dolgozott ki a Soteria kezdeményezések „Soteriaként” vagy „Soteria elemekkel működő szolgáltatásokként” történő leírására. A „Soteria” elnevezést azok a kezdeményezések tarthatják meg, melyek az alapítók által lefektetett modellhez leginkább közel álló intézményt hozzák létre. Ide tartozik a Soteria Bern, a Soteria Zwiefalten és Soteria Haar. A „Soteria elemeket alkalmazó intézmény” azokat a kezdeményezéseket illeti, akik a legfontosabb Soteria elemeket alkalmazzák, a légkört és a terápiás praxist sikeresen ezek mentén alakítva.

A Soteria Házak kritériumai

(a kritériumok Loren Mosher és Luc Ciompi által kerültek kidolgozásra 2004-ben)

1.Térbeliség

Kicsi, közösségorientált, nyitott, szabad, otthonos légkör, nem több mint 10 férőhellyel, amibe beleszámít a lét állandóan jelen lévő stábtag (férfi és nő). A stábtagok 24-48 órás váltásban dolgoznak, a hosszantartó 1:1-es kísérés lehetőségét biztosítva.

2. A légkör

Elfogadó, kiszámítható, átlátható, megbízható, fedelet, biztonságot és védelmet nyújtó, megtartó, egyénre szabottan meghatározott támogató előrelépésekkel a szocializáció irányába. Idővel az otthonosság és a befogadó család érzetét kell, hogy keltse.

3. Társas struktúra

A személyes döntés szabadsága és az autonómia sértetlen marad ezért a felesleges függőség kialakulását lehetőleg kerülni kell. Egyenértékű kapcsolatoton alapul a ház működése, minimális a stábtagok és a lakók szerepei között a különbség. Ezek a szerepek rugalmasságát, a folyamatos kontaktus meglétét követelik meg. A mindennapi életvitel, a háztartás vezetése közösen kerül megszervezésre, melyek lehetőség szerint a hétköznapi tevékenységek köré szerveződjenek.

4. A stáb

Pszichiátriai képzettséggel bíró szakemberek, speciális felkészítést kapott és gondosan kiválasztott laikusok, valamikori kliensek, akik korábban részt vettek már hasonló programokban vagy ezek kombinációi. A szakmai képzés és munka fontos eleme a folyamatos szupervízió, amelyet kivétel nélkül minden stábtag számára elérhetővé kell tenni.

5. Személyközi kapcsolatok

Központi jelentősége van a program sikere szempontjából. Megkönnyíti a kilakulását ha a stábtagok ideológiai szempontból nem befolyásoltak, készek nyitott szellemiséggel viszonyulni az érintettek pszichotikus élményeihez, pozitív, optimista szemléletet képviselnek, a pszichotikus élmények szubjektív átélését azok megértése szempontjából tudják kezelni, melyre az együttlét során közösen tesznek kísérletet. A stábtagok kerülik a pszichiátriai szakzsargon használatát a kliensekkel történő kommunikáció során.

6. Terápia

A közös tevékenységek, együttlétek kerülnek „terápiásként” értelmezésre. Nem folynak formális terápiás ülések, leszámítva a családtagokkal folyó munkát, melyekre viszont rendszerint a ház falain kívül, kerül sor. A házon belüli problémák közösen kerülnek megbeszélésre az összes jelenlévő által, lehetőség szerint azonnal.

7. Gyógyszerelés

Nem vagy csak igen alacsony dózisban kerülnek neuroleptikumok alkalmazásra, azok élményeket és a érzelmi megnyilvánulásokat eltompító hatásai miatt, valamint a hosszútávú toxikos hatások elkerülése érdekében. Benzodiazepinek rövid időre, az alvás és ébrenlét ritmusának harmónizálása érdekében alkalmazhatóak.

8. A bentlakás időtartama

Elegendő hosszúságúnak kell lennie ahhoz, hogy kapcsolatok alakuljanak ki, a kiváltó élmények megismerhetővé váljanak, a rejtett fájdalmas érzések kifejeződhessenek, és a személyes életút folytatása lehetővé váljon.

9. Utógondozás

A személyes kapcsolattartás a stábtagok és a kliensek között a kiköltözés után is ajánlott, annak érdekében, hogy az életbe történő visszatérés könnyebbé váljon. Az utógondozáshoz tartozik egy olyan új támogató háló megszervezése is a közösségben, mely a későbbi problémák során potenciális támogatást nyújthat. A támogató hálózat rendelkezésre állása, mely a kliensek és a program közösségbe való integrációja miatt igen fontos, különös jelentőséggel bír a hosszútávú kimenetek szempontjából.

A Soteria elemekkel dolgozó részlegek kritériumai

(a kritériumokat Verena Bonnet, Mittlere Lahn és Wielant Machleidt fektették le)

A cél, a Soteria szellemiség átültetése a pszichiátriai osztályok akut részlegeinek mindennapjaiba.

1. Terápiás alapvetések

Az egészlegességre törekvő pszichózisértelmezés

- a lelki dimenzió kerül előtérbe

- a pszichózis, mint extrém lelki reakció kerül értelmezre egy súlyos krízis keretei között.

A személyközi kapcsolatok hangsúlyosak a terápiában

Jelenlét – a pszichotikus állapot során történő kísérés

Személyre szabott viszonyulás

- az egyén a maga szubjektív élményeivel, a maga élethelyzetében és élettörténetével van a központban

Pozitív várakozások

- a pszichotikus krízis magában hordozza a személyiség új alapokra helyeződését, a pszichózis alapvetően feldolgozható, az élettörténetbe illeszthető élmény

A pszichotikus élmények elfogadás

- a pszichotikus élmény az érintettek szubjektív valóságaként került értelmezésre, melyek alapvetően értelemmel, jelentéssel bírhatnak.

2. Terápiás keretfeltételek

- Konceptuális és személyes folyamatosság a kezelés kezdetétől fogva

- a kísérő személyzet állandó újrafelvétel esetén is

- saját kísérő rendszere (minden érintett számára elérhető egy stábtag, aki vele közelebbi kapcsolatot alakít ki)

- továbbkísérés a közösségi pszichiátriai ellátórendszerben

- szupervízió

3. a miliő ismertetőjegyei

- Lehetőség szerint alacsony létszám

- személyes miliő

- mindenkinek személyes tere van a részlegben

- a terápiás miliő a személyközi kapcsolatokon keresztül értelmezhető

- minimális klinikai hierarchia

- alapvető egyenlőség a különböző funkciókat ellátó teamtagok között.

- feladatmegosztás

- a különböző végzettségű stábtagok közötti feladatmegosztás

- a mindennapi teendők megosztása a stábtagok és a páciensek között

- a részleg mint találkozási és kommunikációs térként is működik

- konyha, nappali, kerekasztal stb.

- nyitott részlegajtó

- együttműködés a hozzátartozókkal

- a hozzátartozók bevonása a terápiás folyamatba (családi konzultációk, együttműködő partnerek bevonása az egyéni gondozásba a krízishelyzetek alatt is)

4. terápiás intrvenciók

- gyengéd felvételi eljárás

- a stáb támogató magatartása

- megtartó környezet, jelenlét, támogatás, gondoskodás

- a pszichotikus tünetek empatikus megértése és integrálása

- megtartás

- lehetőség szerint alacsony dózisú gyógyszerelés

- lehetőség a „gyengéd” szobában történő kísérésre

- 1:1-es kísérés keretei között szükség esetén

- a pszichózis élményenek beleillesztése az élettörténetbe

- csoportos megbeszélések

- a személyközi problémák tisztázására

- szükségletorientált családtámogatás

Szilveszter

2008-01-02T23:33:00.000-08:00

Kisebb körben a szokásosnál, de tartottunk egy közös Lótusz Szilvesztert. A Castro-ban gyűltünk össze, mivel Eszter dolgozott, és mert a Castro jó hely.:) 9-kor találkoztunk, állítólag Enikő is ott volt korábban, de vele sajnos elkerültük egymást. Összejöttünk egy páran...Nóri, Ági, Eszter, Bazsi, Marci-Norci, Zoli, Jodee és jómagam.

Kicsit könyökölni kellett az ülőhelyért viszont kaptunk bólét ingyen és tuti jó volt a DJ. Már csak az a kár, hogy kb. akkor jöttünk el, amikor éppen jó lett. De nem baj, mert átmentünk egy másik helyre, aminek a nevét mindig elfelejtem, de ott van a Király utcában és le kell menni:) És láss csodát, Babiék nem ott táncolnak mire megérkezünk? Kicsi a világ, a Lótuszosok mindenhova beépülnek.

Nekem jobban bejött a Castro, de nem bánom, hogy lementünk, mert ott is volt élet, Rock and Roll.

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Születés tréning

2007-12-18T10:47:00.000-08:00

A Lótusz Házban/lakásban történő munkára a Ház-csoport tudatosan készük. Amellett, hogy javában zajlik a közösség összekovácsolódása, fordítunk és olvasunk anyagokat, beszélgetünk, tervezgetünk olyan alkalmakat is szervezünk, melyek a dolgok mélyebb vonatkozásait ragadják meg.

Ilyen a születés tréning, amit Nóra ötletétől vezérelve Csom Éva tartott, a Ház-csoport jelentkező 9 tagjának a múlt hétvégén. Ez nem egy olyan dolog, amiről lehetne képes-vicces beegyzést írni, de Judit és Nóra készítettek rövid beszámlót a többieknek:

"hétvégén megszülettünk...nem könnyű erről bármit is írni, megint nagyon jól tudtunk együtt lenni azt hiszem, és ebben most a csom éva is részesült, mi meg belőle és az is nagyon jó volt.
Egy lépéssel közelebb kerültünk magunkhoz és egy öleléssel egymáshoz. Viaskodtunk, játszottunk, küzdöttünk, tartottunk és megtartattunk. Ízelítőt kaptunk abból, hogy képesek vagyunk egy babát dajkálni, egy kislányt felnevelni, apává és anyává válni, megbántódni és kiengesztelődni, elbújni és előbújni, világok között közlekedni, képesek vagyunk egymást meglátni, közeledni és távolodni, adni, kapni, és kérni.
De senki meg ne ijjedjen ugyanazok maradtunkk(majdnem), csak egy személyes ajándékkal a zsebünkben távoztunk."

"Hát, megszülettünk...

Linda, Ági, Nóri, Emese, Szabi, Marci, Norci, Bazsi, Judit - tesók lettünk.

Nagyon intenzív, mély, meleg, hideg, szomorú,vidám, fájó, felszabadító testi, lelki együttlét volt. Egy nagy szeretetgombóc.
Nehéz írni róla. Én azóta is a hatása alatt vagyok, jár a fejem, oda-vissza. Fantasztikus élmény volt!

Most nem is jön ki több, csak gondoltam valami nyoma legyen itt is..."

Állásajánlat a Soteriában

2007-12-17T01:59:00.000-08:00

A Soteria Alapítvány Kilátó Klubház és III.kerületi Közösségi Ellátás Integrált Szolgáltatás keres

2 fõ munkatársat pszichiátriai problémával élõk nappali (Klubház) és közösségi ellátásába.

Feltétel, hogy végzettsége megfelejen az 1/2000.SzCsM rendelet 3.sz.mellékletében (A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben foglalkoztatottak képesítési elõírásai) szereplõ kritériumoknak.

Szakmai és az egyéni esetmunkában való tapasztalat elõnyt jelent. Jelentkezni Nagy János Mihálynál motivációs levél és szakmai önéletrajzzal 2008 jan.7-ig a mihaly_ngy@yahoo.com & a mihalyngy@gmail.com e-mail címekre (érd.:06-20-582-0544).

A blogról

2007-12-16T22:43:00.000-08:00

A Lótusz program hivatalos weboldala a www.feldmarinstitute.hu oldalon lesz. Ez a blog először az információáramlás egy forrása volt, mára az egyik személyes blogommá szelidült. Mint ilyen szubjektív, nem hivatalos és nem is professzionális.

Persze örömmel veszem, ha bárki, aki ide téved a kommentárokban megteszi észrevételeit...

jó olvasgatást!

Bugarszki Zsolt

A forrásteremtés-csoport második találkozójáról

2007-12-16T00:57:00.000-08:00

Úgy tűnik a Ház-csoport elindulása után életre kelt a Lótusz program forrásteremtés csoportja is. Angelika szervezésében második találkozónkat tartottuk, és számomra is meglepő módon igen hatékonyan messzire jutottunk. A Lótusz forrásteremtése két projektre koncentrál ebben a pillanatban:

Az egyik a Kóspallag projekt, a másik a Budapest lakás projekt.

Financiális szempontból mindkettő egy olyan elképzelésre épül, amiben a ház tevékenységét egy gazdasági tevékenység is kíséri, ezzel biztosítva a fenntarthatóságot.

Kóspallag projekt
(Marciék nyitottak egy blogot a Kóspallag projekt részleteiről. Klikk a Kóspallag projekt feliratra és máris láthatod):)

Itt a felépülő házat egy biofarm veszi körül, ami egy gazdasági vállalkozás. Értékesítjük a megtermelt termékeket, ha ügyesen csináljuk akkor a farm maga is nagy szám lesz, és nem utolsósorban az ott folyó munka foglalkoztatási program lehet a lakók számára, amire támogatásokat lehet lehívni.

Budapest lakás

Itt egy olyan megoldásban gondolkodunk, hogy egy kétszintes ingatlant ha sikerülne megszerezni, akkor az alsó szinten egy Lótusz kávézó működik, míg a felső szinten laknak az érintettek. A kávézó egyszerre üzleti vállalkozás (Mák Eszter lesz a vezetője), foglalkoztatási program (itt dolgozhatnak azok a lakók, akik már kifele jönnek a málnásból), és kiváló hely Lótuszos rendezvények, programok szervezésére (pl. Marci szervezi majd a programokat), tehát egy kulturális központ is lehet.

Ez tehát a két elképzelés, és hogy létre is jöjjön néhány konkrétumon elindultunk:

1. Adományszervezés
A találkozón jelenlévő 11 ember felosztotta egymás között azokat a cégeket/embereket, akiket ismert vagy ahova kapcsolata volt és akiket megkeresünk. A megkeresés azt jelenti, hogy a szponzorációért felelős személynek (PR/kommunikációs/marketing igazgató) emailen eljuttatjuk a bemutatkozó anyagunkat.

2. Egyesületté válás

Arra jutottunk, hogy az adományszervezéshez elengedhetetlen, hogy legyen egy formális szervezeti forma. Egy baráti társaságnak csak nagyon kevesen lesznek hajlandóak pénzt adni. Megegyeztünk abban, hogy legkésőbb 2008 márciusáig létre kell jönnie valamilyen szervezeti formának. Egy minimálverziót támogatna mindenki, legtöbbször az egyesület szó hangzott el, de nem jutottunk konkrét szervezeti formára. Mindenesetre (Csapó) Gábor vállalta el, hogy kezébe veszi ennek a szervezését, felveszi a kapcsolatot a Lótusz két jogász végzettségű tagjával és amint megvan a döntés, akkor ő koordinálja a bejegyzést stb.

3. Budapest lakás

Tamás tárgyal olyan befektetőkkel, akik Budapesten tartós befektetésként ingatlant akarnak vásárolni, de igazából azt nem akarják azonnal hasznosítani vagy értékesíteni, csak legyen amiben áll a pénzük. Az álmunk egy olyan kétszintes megoldás, ahol a felső szinten működik a Lótusz védett lakása max. 3-4 fő részére, míg az alsó szinten egy kávézót működtetünk. A kávézó működéséből fizetnénk bérleti díjat, önmagában bevételt termel, egyszerre foglalkoztatási program és kultúrális vagy szakmai rendezvények szervezésére lehetőség.

4. Az adományszervezéshez a meglévő prezentációkon felül szükség lenne számszerű dolgokra is. Én (Zsolt) bevállaltam, hogy készítek egy összefoglalót a "célcsoportról", Marciék pedig 2008 január végéig számszerű kalkulációkat tudnak szállítani a Kóspallag projektről, amiről először még egyeztetnek a ház-csoporttal. Ugyanez vonatkozik a lakás projektre is, amit Tamás tart ilyen formán a kezében.

5. A Lótusz pénzkezelését Babi vállalta el, akihez csatlakozni fog később Marci és Eszter is. A jövőben ők foglalkoznak minden pénzforgalmi, pénzkezelési, nyilvántartási és elszámolási kérdéssel. Mind a hatóságok felé, mind pedig a Lótusz közössége illetve a nyilvánosság felé.

Bárki aki olvassa ezt a blogot és kedve van csatlakozni a Lótusz programhoz bátran megteheti. Csak írj egy e-mailt a lotusz@feldmarinstitute.hu e-mailcímre és felvesszük veled a kapcsolatot!

Soteria Szellemi Műhely: December 12, 2007

2007-12-11T05:36:00.000-08:00

Őrület ajándékba: Karácsony

December 12-én ismét Soteria Szellemi Műhely lesz a Gödör Klubban!

December 12-én megtartjuk ez évi utolsó Szellemi Műhelyünket, amelynek helyszíne a már jól ismert Gödör Klub, az Erzsébet téren. Időpontja is változatlan, azaz 19 órakor veszi kezdetét, szervezési gondok miatt azonban
most 21 óra előtt 10 perccel ér véget.

A soron következő beszélgetés témája:

Őrület ajándékba - Karácsony.

Meghívott vendégeink arra keresik a választ, hogy mi minden rakódott rá karácsony ünnepére az elmúlt évtizedek alatt. Hogyan lehetséges az, hogy az oly gyakran csak ,,szeretetünnep"-ként megnevezett időszakot követő napokban a legmagasabbak az öngyilkossági és válási statisztikák? Miért kellett mozgalomnak szerveződnie a karácsony környéki vásárlási láz lehűtésére? Mit akarunk bepótolni ebben a három napban, milyen pótcselekvésekkel élünk vagy élünk vissza? Használ vagy árt a társadalomnak, a családnak, az egyénnek és a személyiségnek a felfokozott tudatállapot? S vajon tényleg csak most vált-e aktuálissá ez a probléma, hiszen Podmaniczky Frigyes 1887-ben megjelent önéletrajzi írásában a következőket közli: ,,...a karácsony...már nem egyéb, mint egy részről ajándékokkal való elhalmozása a hozzánk tartozóknak, másrészről csakis külső mulatozás, mely helyenkint dorbézolásba fajul el."

Akik kísérletet tesznek a problémakör felvázolására:

Dr. Komlósi Piroska - pszichológus, családterapeuta, a Károli Gáspár
Református Egyetem docense
Hegedűs Ibolya - pszichológus, a Soteria Alapítvány szakmai vezetője
Jónás Tamás - költő, író, drámaíró

Hogyan tovább nem önkéntes gyógykezelés?

2007-12-10T12:10:00.000-08:00

A Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány nevében tisztelettel meghívjuk Önt

Hogyan tovább nem önkéntes gyógykezelés?

című kerekasztal-beszélgetésre

IDŐPONT: 2007. december 11. 9.45 órától - 14. óráig
HELYSZÍN: Nyílt Társadalmi Intézet, 1051 Budapest, Október 6. utca 12.

2006. október 6-án az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot egy pszichiátriai gyógykezeléssel kapcsolatos jogsérelem miatt. Az ügy tárgyát egy kötelező gyógykezelés bírósági felülvizsgálata képezte. A kerekasztal-beszélgetés a strasbourgi döntés tanulságaira hívja fel a kötelező gyógykezelési eljárásban résztvevők figyelmét. Foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a pszichiátriai gyógykezeltek emberi jogainak megsértése elszigetelt jelenség-e ma Magyarországon vagy a hazai gyakorlat általánosnak tekinthető hiányossága. A beszélgetés kitér az igazságügyi szakértők és bírák eljárásban betöltött szerepére, az eljárás alá vont személyek különleges helyzetére. A konferencia külön vizsgálja a nemzetközi gyakorlat és az Európai Emberi Jogi Bíróság által a kötelező gyógykezeléssel kapcsolatban megállapított alapelveket, azok hazai érvényesülését is.

Program:
9.45-10.00 Regisztráció
10.00-10.30 A kötelező gyógykezelés bioetikai aspektusai
Dr. Kovács József, bioetikus – Semmelweis Orvostudományi Egyetem,
Magatartástudományi Intézet
10.30-11.00 A pszichiátriai ellátórendszer egy felhasználó tapasztalatainak tükrében
Szőke Zsolt, alelnök – Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum
11.30-12.00 Egy strasbourgi ügy tapasztalatai
Arnold Iván, jogász
12.00-12.30 Kávészünet
12.30- 13.00 A nem önkéntes gyógykezelés pszichiátriai szemszögből
Dr. Vizi János, pszichiáter
13.00-13.30 A nem önkéntes gyógykezelés bírósági felülvizsgálatának gyakorlati problémái
Lengyel Adrián, jogász
13.30-14.00 Javaslatok a nem önkéntes gyógykezelés reformjára
Fiala János, jogász – Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány
Részvételi szándékát kérjük, jelezze Benkó Boglárkánál: bbenko@mdac.info, vagy tel. 413-2730.

Ez a rendezvény a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe támogatásával valósul meg.

MDAC (hát a logójukat egyszerűen nem tudtam leszedni):)

Lótusz Mikulás Noéminél

2007-12-09T06:44:00.000-08:00

December 08-án ismét összegyűlt a ház-csoport szervezésében pár Lótuszos. Noémi volt a házigazda, ami egyúttal azt is jelenti, hogy volt csoki-zizi-madártej!:)

Volt szó sokmindenről. Élménybeszámolók a klubházlátogatásról, beszéltünk a jövőheti születés tréningről, Enikő zongorázott, és jó hír, hogy a kóspallagi tervekkel kapcsolatos tárgyalások jó irányba haladnak. Úgy tűnik járható út a telek átminősítése.

Egyre gyakrabban felmerül mostanság, hogy ideje lenne formális kereteket adni a Lótusznak, hogy legyen hova fogadni az esetlegese támogatásokat, tudjunk indulni pályázatokon és önálló jogi személyként cselekvőképesek legyünk.

Ellene szól a formalizálódásnak, hogy egy szervezet alapítása és működtetése formális, adminisztratív kötelezettségekkel jár.

A jelenlévők többsége úgy ítélte meg, hogy ideje lenne elkezdeni a formalizálódást. Hát rajtam nem múlik, vágjunk bele...és csak remélem, hogy az egyesületesdi nem megy majd a mostani hangulat rovására.

Linda beszámolója ugyanerről az estéről:

Írok pár szót, hogy mi történt tegnap a Noéminél, Haminál és Mackónál, azaz, hogy én miként interpretálom a tegnap estét a XVI. kerületben.

Először is Zsolttal végrehajtottuk az elsó lótuszos kommandó akciót, kenyért loptunk egy magyar család asztaláról, persze 'lótusz a seggetekbe!' felkiáltással, a zsákmányt piroskockás terítőbe bújtatva, hátunkra csapva sprinteltünk a verdához, onnan pedig Noémihez, Hamihoz és Mackóhoz, ahol már sok kedves és ismerős arc, finomfinom illatok és mikuláscsomagok vártak minket.

Aztán a Zsolt mesélt kirgiz élményeiről, felkeltve a csapat érdeklődését, történeteit kirgiz itallal illusztrálva. Egyrészt hírét vitte a Lótusz programnak messzi földre, másrészt rengeteg érdekes dolgot mesélt az ottani pszichiátriai állapotról, a reformok lehetőségéről összehasonlítva a belső Ázsiát és csöpp hazánkat, kiderült, hogy Magyarország majdhogynem Florida éshogy a reptéri lobby terem nem alvásra való.

Kb 1 órát a pöttöm lánnyal játszottam, itt kicsit kiszakadtam az asztalnál folyó intellektuális társalgásból.

Ettünk mindenféle jót: kuszkuszt, spenótleveleket, almatortát...

Beszéltünk az ügyről, Kóspallagról is, hogy miben áll átminősíttetni a telket szántóról tanyává vagy gyümölcsössé vagy valami olyan létformává, ahova építkezhetünk. A helyzet megnyugtató és kellemes, mert Kóspallagon szép a naplemente, mert NorciMarci sztoikus nyugalommal szörföznek az élet hullámain és mert tudjuk, hogy 'egy ilyen közösségben élni áldásos dolog'.
Olyan érzésem van igazából, mintha lenne egy közös álmunk, amolyan éjjeli álomféle, nem is nappali és, mintha mindannyian része lennénk ennek az álomnak. Az az érdekes, hogy én régen azt hittem, hogy mindenki ugyanazt álmodja, így reggel, amikor felébredtem, mondtam anyukámnak, hogy 'Ugye milyen jót álmodtunk?'. Hát lehet, hogy igazam volt...

Szó esett még a Szaturnuszról, Nóra álmáról, egyesek epret ettek tejszínhabbal Bazsi jóvoltából, fogyott a bor és a sütihegy, aztán 11-12 körül leléptünk, de még páran maradtak, ki tudja mi történt.

A klublátogatásokról persze nem beszéltünk, mert az csak most jutott eszembe.

Szép éjszakát és álmokat:)

A kirgiz kaland

2007-12-02T22:41:00.000-08:00

Sajátos élmény valahova messzire utazni, ahol szakértőnek várnak de igazából te tanulsz a legtöbbet. Hát így jártam én Kirgizisztánban, ahova a helyi Soros Alapítvány hívott meg, hogy tartsak tréninget pszichiátereknek arról hogyan lehet kórházak és elmegyógyintézetek helyett inkább a közösségben segíteni mentális problémával élő embereket.

Amolyan beszélgetést akartam inkább, ahol három napig együtt vagyunk és megosztjuk egymással élményeinket. Ehhez képest, amikor beléptem a tréning helyszinére, ami egy török szálloda volt, négyzet alakban körberakott terítős asztalok fogadtak, ásványvízzel, mikrofonokkal és fejhallgatókkal meg szinkrontolmáccsal, fél órás üdvözlőbeszéddel.

Hát próbáltam oldani ezt az ENSZ közgyűléses hangulatot. Mondtam nekik szólítsanak Zsoltnak, ami olyan mintha oroszul azt mondanák sárga (zholtiy) csak hagyják el a végét. Mondtam hogy félbe lehet szakítani nyugodtan, bátran mondják amit szeretnének, egyenek, igyanak, kimehetnek ha elfáradnak, én is meg fogom mondani, ha már nem bírom tovább bármi legyen is a programban.:)

A résztvevők többsége pszichiáter volt, de voltak ott pszichológusok is, és aminek nagyon örültem, egy érintett is ült a körben. A pszichiáterek egy része kórházakban, nagy intézményekben dolgozott, másik részük meg az új alternatív szolgáltatásokban, mint amilyen a Family and Society nevű szervezet (majdnem minden civil szervezet neve valami és society):) esetmenedzsment szolgáltatása. Ők ezt nem is érzékelték, de összehozni egy ilyen csoportot, ahol egyszerre vannak vezető beosztású kórházi pszichiáterek és új szellemiségű főleg civilek által működtetett szolgáltatások képviselői, igazán nagy dolognak számít, itthon csak komoly erőfeszítéssel sikerül olykor.

Az egyik dolog, amit tanulságként hazahoztam, hogy azokban az országokban, ahol a pszichiátria olyan szegény (és minden más ellátás is szegény), hogy az intézmények sem nagyon tudtak kialakulni, ott bizonyos szempontból könnyebben mennek a reformok mert a nulláról kell úgyis építeni valamit, tehát nem kell küzdeni a bezárással, felszámolással járó ellenállással. Vagy másrészt ha van is intézményes ellátás, az sosem volt elég erős és hatalmas ahhoz, hogy megcsontosodjék, mozdíthatatlanná és rugalmatlanná váljék, mint a magyar rendszer, ami úgy maradt a XIX. századból, ráadásul némi erősítést kapott az 50-es években.

Kirgizisztánban vannak nagy intézmények, de ezek inkább kórházak mintsem elmegyógyintézetek. Hagyománya itt is az abszolút léleknyomorító intézményi ellátásnak van, ráadásul a katonás szovjet módi szeirnt (erre utal például az ebédlőben beosztott karszalagos beteg, a dhezurniy, azaz hetes, vagy ügyeletes). Ugyanakkor a rendszer annyira szegény, és a mindenkori hatalomnak annyira kiszolgáltatott, hogy ezek az intézmények legalább annyira fogva tartják a személyzetet, mint az érintetteket. Amit sosem értettem, hogy ebben a kölcsönös kiszolgáltatottságban és tökéletes magára hagyatottságban miért kell tovább nyomorítani egymás lelkét. Mert nem az számít, hogy vödörben hozzák a kaját, hogy még vakolatra sem telik vagy az ajtó lemázolására, hogy omladoznak a falak és elsárgult minden lepedő. Láttam én csili-vili kórházat Németországban Gießenben vagy Zwiefaltenben, Frankfurtban, és ugyanaz a szar van, csak éppen aranyba foglalva. Ehhez képest valahogy ezekben a lepukkant helyekben benne van a lehetőség az egymásratalálásra (talán az egymásrautaltság és az összezártság miatt), mégis valami még hiányzik, hogy ez összejöjjön.

Azon nagyon sokat gondolkodtam, hogy mitől van az, hogy 40-50 ember (szakemberek és betegek) összezárva egy közös nyomorúságba ahelyett, hogy egymásra találnának inkább egymás lelkét nyomorítják. Sokszor eszembe jutott Jim Read cikke, amit korábban itt is közöltem:

"Mint olyan „szakértő, akit saját pszichotikus élményei tettek azzá” sok szolgáltatást volt alkalmam látni. Amikor új helyet látogatok meg, azon gondolkodom, vajon ezt a helyet választanám-e, amikor egy rossz nap még rosszabbra fordul.
Mostanáig, a kedvenc potenciális menedékhelyem a hegyek között volt Románia északi részén. Egy barátságos, kis kórház. Amikor ott voltam futbalmeccset néztünk a TV-n a páciensekkel és a pszichiáter kisfiával. Habár éjfél is elmúlt, senki sem rontott ránk, nem kapcsolta ki a TV-t és nem küldött bennünket aludni. A nővérek tudták jól érezzük magunkat és észben tartották, hogy a paciensek ide gyógyulni jöttek, nem azért, hogy büntessék őket. Nem beszélek románul, de kevesebb nyelvi akadályom volt ott, mint hazám akut ellátó részlegeiben."

Azt hiszem Jim pont arról beszél, amire én is próbáltam utalni. Egy romániai hegyi falu..."barátságos kis kórház". Valószínűleg az isten háta mögött, ahol olyan erős az egymásrautaltság és a közös elzártság, hogy egyszerűen nincs tere annak, hogy a jól ismert felállásban játsza a személyzet és a betegek is a "pszichiátriás" játékot. Kicsit olyan ez, mint a híres szociálpszichológiai kísérletben, ahol véletlenszerűen kiválasztottak egyetemistákat, hogy egy részük játszon börtönőrt, egy másik részük pedig foglyokat és az egész kísérletet pár nap alatt le kellett állítani. Mert ami kialakult közöttük, nagyon is hasonlított ahhoz, amit mondjuk az amerikai katonák csináltak az elhiresült Iraki börtönökben.

Az érdekes az, hogy vajon mikor lesz egy ilyen összezártságból a Jim Read féle barátságos kis kórház, és mikor az Iraki börtön vagy a jól ismert zárt osztály? És erre mondom azt, hogy nem a pénzen, az ingatlanok állapotán, vagy a felszereltségen múlik.

Kirgizisztáni kalandjaim fénypontja az volt, amikor az ottani esetmenedzserekkel kimentünk családokhoz.

Találkoztam Oleggel, aki mint egy korabeli császár feküdt római módon félkönyéken ágyában. Az elsárgult lepedők közül tréningalsóban kiabált, nagyapját ugráltatva, hogy gyógyszerért, hol ásványvizért. A gyógyszer, ami fejfájás ellen kellett, nem volt megfelelő egy darabban, egy újabb parancsoló kurjantást követően az ősz borostás nagyapa porrá zúzva hozta vissza a tablettát.

Felém nem sok érdeklődést mutatott eleinte, amikor Misha a pszichiáter bemutatott, a nevem hallattán felhúzta a szemöldökét. A Zsolt neki nem sokat mondott, ezért felajánlotta, hogy egyezzünk ki Zsorában, mert számára az már mégiscsak egy kezelhetőbb név. Úgy éreztem magam mint Marco Polo érezhette a nagy kán udvarában, beleegyezően bólintottam feláldozva nevemet a jóviszony oltárán. Tanya a pszichiáternő hasonlóan járt, neki a szemüvege volt előnytelen Oleg szerint, bár sokat fogyott mióta utóljára látta, ez jót tett nőiességének, de azért mégiscsak jobb lenne szemüveg nélkül. Tanya levette hát bár eleinte nem tudta eldönteni nő legyen vagy pszichiáter.

Oleg meg uralkodott. Szobája tele volt tank és harci repülőgép modellekkel, kérdeztem ő csinálta-e őket. Azt mondta nem, már így kerültek ide, és mélyet szívott cigarettájából. Megkérdezte voltam-e katona és amikor mondtam, hogy határőr voltam, felült ágyában és részletesen kikérdezte hol, melyik alakulatnál és szemöldökét felhúzva közölte, hogy az bizony elit alakulat. Verekednem kéne a barátjával, mert elég nagy vagyok. Ő kicsi, nem is mer kimenni az utcára, az ablakot se nyissuk ki mert hasogat a feje. A cigarettáról meg szeretne leszokni ezért egy marék fekete színű nikotinhelyettesítő tablettácskát tömött a szájába, amiket a nyelve alá szorított és a beszélgetés alatt egyenként, kimérten köpködte ki őket egy üres kólásüvegbe.

Átvágva a városon Szerjózsáék családi házához érkeztünk meg. Mamája nyitott ajtót, már a bejáratnál mondta a legújabb fejleményeket. Szerjózsa a konyhaasztalnál ült melegítőnadrágban és szépen vasalt ingben. Könyvet olvasott. Vele szemben ültem le és rövid bemutatkozás után megkérdeztem mit olvas (sto ti csitaesh?). Szerjózsa soha nem néz senki szemébe. Amikor rád néz, akkor is inkább olyan mintha a szemed mellé nézne, kicsit elmeredve. Halkan, szakadozva beszél és amikor áll mindig toporog mintha lassú esőtáncba kezdene. Nem sokat beszélhetünk mert édesanyja azonnal elkezdi taglalni fia állapotát. Amint anyja beszélni kezd Szerjózsa lassan ringatja magát a széken és a könyvébe merül, de nem olvas, hanem érthetetlen hangon kántál valamit. Pontosan addig, amíg anyja beszél. Ha ő szünetet tart a kántálás is abbamarad. Ha elkezdi elkezdődik.
Én nem bírom tovább az anyját hallgatni, Szerjózsával kezdek el újra beszélni kicsit tudomást sem véve másról. Megnézzük a szobájában a lovas festményt. Hatalmas szeme van a lónak, mint egy nőnek. Vágtat a kirgiz hegyek előtt. Amik egyébként csodásak.

Puzzle-t rakunk ki. Rajzfilmeset. Szerjózsa kb. 23 éves de 15-nek tartja magát. Egyre jobban toporog, de amikor elmegyünk kabátot vesz és egészen a kapuig kísér minket. Nehéz volt tőle eljönni.

Kolja családja az utolsó arra a napra. Életerős fiatalember, egy kirgiz emeletes ház egyik lakásában. Elnézést kér a posz-szovjet viszonyokért és színes Blikk-szerű újságokat szed elő. Hosszasan mesél arról, hogy Jennifer Lopez a barátnője és nagyon szeretne innen elmenni. Kérdem tőle, nem hiányozna-e neki ez a sok nagyon szép szemű kirgiz lány? De igen, de ő itt nem maradhat mert kinyírja a KGB.

Nővére nem messze tőle ül, és egyre többször kiül az arcára elégedetlensége. Elege van Koljából és a rizsájából. Kolja ráförmed, nem értem oroszul, de olyasmit mond, hogy "miért ne mondhatnám, amit akarok". Apjuk fásult arccal ül az ágyon, egy szót sem szól. Liliya a pszichiátere, de nem Koljának, hanem az apjának. A szemét vizsgálja mert panaszkodott rá az öreg, hogy valami zavarja a látásban.
Kolja közben a színes újságokat adja körbe és én eddig soha nem tudtam, hogy egy vacak bulvárlapnak ilyen ereje lehet. Ültünk a nagy kirgiz valóság közepén, és ott ezek a színes oldalak úgy hatottak, mint valami varázskönyv. Tollal apró megjegyzésekkel látta el Kolja az egyes cikkeket, néhol bekarikázva a ciril betűs szavakat. Machu Pichu elfeledett városát néztük egy hónapokkal korábbi számban, és magam is úgy éreztem ott vagyunk. Így még Jennifer Lopez is valóságosnak tűnt. Egy sokkal szebb valóságnak, mint amiben ott ültünk.

Lótusz nap a Kilátó Klubházban

2007-11-25T20:36:00.000-08:00

Misha és a Soteria jóvoltából a Lótusz egész napos összejövetelt szervezhetett a Kilátó Klubházban. A Ház-csoport szervezte a napot, a cél az volt, hogy kipróbáljuk milyen hangulatot tudunk teremteni ha úgy együtt vagyunk egy napra.:)

(balról jobbra: Márton, Marci Nóra, Enikő, Norci háttal)

Enikő (fent mosolyog a képen, Marci mellett) vállalta, hogy ír egy rövid összefoglalót, de biztos majd írnak a mások is.

"Irok egy osszefoglalót azoknak, akik nem voltak ott tegnap. Találkoztunk Misának köszönhetően a Kilátó Kilátó klubházban, és csináltunk egy kis lazább összjövetelt. Emese és Noémi főztek, többiek is hoztak ezt azt. Közben jöttek új érdeklődők, akikkel beszélgettünk, megint bővültünk egy kicsit. Egyre többen vagyunk, egyre jobban megismerjük egymást. Lehet egyre lelkesebbek is...Közben a forrásteremtők is váltottak néhény szót, amiről Zsolt már írt is. Beszélgettünk magunkról, anyáinkról, apáinkról és nem utolsó sorban Kóspallagról. Építeni tudunk, csak a szomszédok beleegyezése szükséges, amiben valószínűleg nem lesznek nagyobb nehézségek, legfelejebb a Nemzeti Park esetében, akik szintén közvetlen szomszédaink. A legelőt át kell neveztetnünk gyümölcsössé és a beépíthető 3%-nyi terület felének ki kell majd találni valamilyen minősítést, mivel lakóterület néven csak 1,5%-nyi terület lehet. Beszéltünk arról is, hogy ökofarmot kéne csinálni, amiből akár fenn is tudnánk tartani magunkat. Ökofarmhoz ökoház dukál, úgyhogy ebben az irányban fogunk elindulni. Én úgy láttam mindenki jól érezte magát és olyan sok mindent szeretnénk egymásnak elmondani, hogy időnként alig lehetett szóhoz jutni."

Az új Lótuszosok (nahát a neveket még nem tanultam meg rendesen):)

Valóban írtam egy rövid összefoglalót a forrásteremtő csoport első találkozójáról. Íme a blogos változata:

- felmerült annak a kérdése, hogy kitől, kiktől lehet és kiktől nem pénzt/támogatást elfogadni. Szó volt a "sötét oldalról" és kicsit ehhez kapcsolódóan a gyógyszergyárakról.

- a ház-csoport megszólítására:) reagálva beszéltünk az optimális szervezeti formáról is, hiszen ha a Lótusz érdemi támogatásokat akar fogadni, akkor nem lehet sokáig a Soteria pénzügyi közreműködésére támaszkodni. Az alapítványi és egyesületi forma merült fel mint lehetséges megoldás, és inkább az egyesületi forma felé mozdultak el a vélemények, mert az demokratikus, egy alapítvány alapvetően hierarchikus szervezet, bár lehet benne demokráciát játszani is. Ellene szól ennek a logikának, hogy az alapítvány a magyar viszonyok között némileg tekintélyesebb, komolyabb hangzású.

- Szintén a Ház-csoport eddigi megbeszéléseire építve, a forrástemetés-csoport abban egyezett meg, hogy alapvetően két irányban indul el. A Kóspallag projekt és a Budapest-lakás projekt irányába. Tehát ezek azok a konkrét célkitűzések, amire elindul a pénzszerzés. Több ötlet, elgondolás is felmerült a megbeszélésen, ezen a meglévő prezentációs anyagok segítségével elindulnak a csoport most összegyűlt és ötletelő tagjai, akik időről időre beszámolnak a fejleményekről.

(balról jobbra: Marci, Norci, Enikő, kicsit látszik Luca, háttal Angelika, és az új lány Petra a bögrével)

A Ház csoport második találkozójáról

2007-11-18T22:31:00.000-08:00

Szélsebesen zajlanak az események, a Ház-Csoport immár másodszor találkozott. Ezalkalommal Linda írt nekünk beszámolót:

A Ház Csoport mai történéseiről...

(a tetthely)

A Castroban jártunk (Nóra, Zsolt, Emese, Judit, Ági, Enikő, Luca, Bazsi, Noémi, Edit, Zsolt, Gabi, Marci, Norci, Eszter, Linda - remélem teljes a létszám).

Amolyan vasárnap ebéd utáni, hétfő előtti, időn kívüli hangulatban telt a délután és az este. Kint nyilák, nedv, hideg és szürkeség, bent tea, forraltbor, chillis forrócsoki:), meg sör. Otthonos érzés Eszter jóvoltából. Köszönjük! Kóspallag és a megvalósulni látszó álmok. Kommunikáció. Hologram és a palacsinta felületének kiszámítása, avagy a természettudományos világkép leképeződése lótuszos agyamban. Önmagunk és családunk történetei. A Lótusz hosszú ó-val.

Az a helyzet, hogy az asztal innenső felén ülők beszélgetéseinek voltam részese, úgyhogy erről tudok beszámolni. Sorry.

1. THE KÓSPALLAG CASE. A kóspallagi telek megvétele erőteljesen körvonalazódmi látszik. Norci-Marci féle kombó egyéb arcokkal társulva (pl. Eszter) kétszer is kilátogattak a Börzsöny aljában fekvő területre. Készítettek egy csomó fotót, meg videót is és ezeket meg is mutatták. Az utóbbi 2 napban full-time erről álmodoztak és odáig jutottak, hogy holnap - ha minden jól megy az önkormányzatnál - megveszik a telket (20.000 nm, 1 mill). Az építkezés tavasszal indulhatna.

Az ötlet, hogy Marci és Norci kiköltöznének Kóspallagra, először sátorba, aztán a sajátkezűleg épített házakba, Terveket is készítettek arról, hogy a magánházak, a Lótusz Ház, a zöldségeskert és az állatok udvara hogyan helyezkedhetne el. Nagyon izgalmas dolgokat terveztek, ezeket az elképzeléseket hologramos formában tekinthettük meg a mai este folyamán. Hihetetlen volt, ahogy a hamutálból kiemelkedtek a hologramos épülettervek, mintha a jövőben járnánk...

Szóval magát a Lótusz Házat közös erőből építenénk fel, szép lassan, persze ehhez sok szorgos kézre van szükség, de hát ki hallott már jobb csapatépítő tréningről, mint a házépítés? Vagy akár a házszétverés, amire egyébként Marcinál lehet jelentkezni.

Fontos, hogy mindez párhuzamosan zajlana a budapesti, városi Lótusz Lakás kialakításával. Az utóbbi minden bizonnyal hamarabb megvalósulna, szóval a kettő nem zárja ki egymást.

Erről még oldalakat írhatnék, mert annyit beszéltünk róla, de ennyi a lényeglényeg.

2. Jó lenne, ha olyan össz-Lótuszos találkozót is össze tudnánk hozni, ahol mindegyik terület képviselteti magát. Esetleg jövő hétvégén a Kilátóban megtehetnénk ezt, a Ház Csoport látná vendégül a többieket.

3. Sokat beszéltünk a Lótuszon belüli kommunikációról, hogy túl sok a felület, ahol érintkezünk, túl sok az email, ezt valahogy mindenképp formába kéne önteni. Lehetne csinálni egy olyan homepage-t, ahol mind az arculat jelen van, mind a fórum és a feltöltendő anyagok is helyet kapnának, ami egyben publikus és van privát része is. Ebben Gábor bátyám felajánlotta segítségét, aki időközben toppant be.

Amiben egyetértettünk, hogy a számunkra leghasznosabb felületnek a forumcircle tűnik egyelőre, csak az a probléma, hogy 14 ember még mindig nem regisztrált és így nem ér el mindenkihez az info. Ezt kiküszöbölendő kb 2 hetente kéne írni egy fullos kör-emailt, amiben a lényeg lenne megfogalmazva.

Továbbá ne magánlevelezzünk kör-emailben, plíz.

4. Előkerültek történetek a családi fotóalbum üres oldalairól és sokat beszélgettünk arról, hogy a múltúnk miként húzódik a jelenünkben. Meghogy majd mi nem úgy csináljuk, mint ahogy azt az ősök tették! Vagy mégis?

5. Mi lenne jobb, ha a lótuszt magyarul vagy angolul írnánk? A kettőt semmiképpen ne keverjük, egyrészt, mert tényleg nyamvadtul nézne ki, másrészt ne keregessük Noémit ezzel az őrületbe.

6. A Kilátós látogatásról beszélgettünk, hogy milyen érzés lesz ott lenni, valamint sokan jelentkeztek a délutánokra.

Kb. ennyi volt.

Meg a Marcival arról beszéltünk, hogy hogy van az, hogy alig ismeri egymást ez a csapat, mégis ennyire jó együtt lenni. Pozitív energiák vagy mifene.

Szép hetet!

Marci kiegészítése:

"linda írta: "hogy van az, hogy alig ismeri egymást ez a csapat, mégis ennyire jó együtt lenni. Pozitív energiák vagy mifene. "

meg bizalom.
ez is jó. nagyon jó."

Zsolt is mindig beleszól!:

"én is annak a felén ültem az asztalnak, ahol Linda így a másik oldalon zajló beszélgetésekről nem tudok tudósítani. De a csilis csoki nagyon jó volt és igazán tuti lett Eszter új tetkója!

Erika is ott volt, Linda lehagyta a névsorból, bár lehet, hogy az Edit név alatt ő fut álnéven?

Most hétvégéne lehetne a Klubházas nap? Mert ha igen akkor meghívnám a csatlakozásra várakozó új embereket, hátha még nem adták fel."

Gabi az asztal középső részéről kiegészítette a beszámolót:

1. Vallásokról volt szó (buddhizmus, kereszténység stb.), melynek ihletője részben Chaim Potok egyik könyve volt, részben Luca tanulmányai

2. Marci-Norci projektjének megvalósulása, a telkükön kialakítható Lótusz-ház a gyakorlatban,"határok" meghúzása vagy nem meghúzása. És ami nagyon fontos: a lányoknak is kell medencét ásniuk!

3. Volt szó egy kis állattenyésztésről is, ismerkedtünk egymással és a chilis csokival, ami szerintem az egyik legjobb édessség

Ezen kívül volt az asztalnak még egy picit távolabb eső vége is, ahol cserélődtek az emberek, így azokat a témákat Ők tudnák a legjobban összafoglalni.

A Philadelphia Association közösségi házai

2007-11-18T01:32:00.000-08:00

Ez a rövid leírás a Londonban működő Philadelphia Association honlapjáról származik.

Közösségi Házak

A Kingsley Hall 1965-ös létrehozása óta a Philadelphia Association több mint 20 közösségi házat működtetett, melyek menedéket nyújtottak azoknak, akik menedéket kerestek.

40 év tapasztalatai azt mutatják, hogy a személyes krízisek, a látszólag tarthatatlan zavartság, csakúgy mint a megoldhatatlan problémákban történő elakadás élménye sok ember számára ilyen terápiás közösségek keretei között válnak kezelhetővé.

A Philadelphia Association házai nyitva állnak azok előtt, akik súlyos mentális és érzelmi stressztől szenvednek, akik a mindennapokban együttélve próbálnak megoldást találni problémáikra.

Hogyan működnek házaink?

A lakóknak saját szobáik vannak, egy nagy házban, ahol arra kapnak meghívást, hogy érezzék magukat otthon. Hogy ki meddig marad, az változó, nagyban függ az egyéni körülményektől. Különböző diagnózisokkal bíró emberek érkeznek, ami fontos, az az, hogy változást akarjanak és, hogy készek legyenek megérteni azokat az élményeket, melyek a zavart állapothoz vezettek.

Sokan úgy találják, hogy képesek csökkenteni vagy éppen megszüntetni gyógyszeradagjaikat, és a pszichiátriai szolgáltatások igénybevételét, csakúgy ahogy képessá válnak saját életet élni egy sokkal produktívabb módon, mint korábban.

Mindegyik közösségnek van 3-4 rendszeres ház-gyűlése egy héten a ház terapeutáival. A lakókat ezenkívül egyéni terápiákban való részvételre is bátorítják.[1]

Ki pályázhat a férőhelyre?

Jelenleg házaink azok számára elérhetőek, akik jogosultak lakhatási támogatás igénybevételése, vagy akik más módokon képeset fizetni a bérleti díjat. Nem veszünk igénybe, semmilyen önkormányzati, vagy társadalombiztosítási támogatást! Örömmel válaszolunk potenciális lakóink vagy az ő kezelésükben résztvevő szakemberek további kérdéseire.

Hogyan lehet jelentkezni?

Bárki aki érdeklődik valamelyik házunk szolgáltatása iránt, vagy ajánlani szeretné azt valakinek első lépésben a házak koordinátoraival kell felvennie a kapcsolatot.

[1] Számomra nagyon érdekes megfigyelni, hogy miközben ennek a leírásnak a nyelve sokkal barátságosabb mint a németről fordított Soteria anyagok, ugyanakkor tartalmában a ház a fentiek szerint mégis közelebb áll az itthon is ismert pszichoterápiás rezsimekhez. A svájci Luc Ciompi például miközben nagyon szakmai nyelven fogalmazza meg a Soteria Bern mibenlétét, igen határozottan kiáll a házban zajló egyéni pszichoterápia gyakorlata ellen, és általában az ellen, hogy az ismert terápiás rezsim modelljei uralkodjanak el az ilyen közösségekben. (erről szóló írását hamarosan lefordítom és felteszem a blogra).

Előadás a támogatott döntéshozatal modelljéről

2007-11-16T12:32:00.001-08:00

Prof. Amita Dhanda előadása a fogyatékosügyi Szabadegyetemen.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kara, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szervezésében kerül megrendezésre a II. SZABADEGYETEM rendezvénysorozata. Az idei névadó Justin Dart Jr., a világhírû amerikai emberjogi aktivista, aki hitelesen, érintettként állt ki a fogyatékossággal élõ emberek jogaiért, esélyegyenlõségéért. Munkásságát a legmagasabb amerikai állami kitüntetéssel ismerték el.
A Szabadegyetem - melyen a részvétel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásának köszönhetõen az idén is ingyenes - újra az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Karának Ecseri úti épületében (1097 Ecseri út 3., A ép. II. em. 202-es terem) kerül megrendezésre.

A Szabadegyetemet az idén is azzal a céllal formálják, hogy a fogyatékossággal élõ emberek társadalmi helyzetével és az esélyegyenlõséggel kapcsolatos legfrissebb tudást, ismereteket mindenki számára hozzáférhetõvé tegye.

Az előadássorozat továbbineves magyar és külföldi szakemberek részvételével, MAGYAR SZINKRONTOLMÁCSOLÁS és JELTOLMÁCSOLÁS biztosításával mutatja be a fogyatékossággal élő emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának kihívásait és jól működő gyakorlatait. A félév második elõadását 2007. november 29-én 16 órakor tartjuk, amelyen Prof. Amita Dhanda (Nalsar Egyetem, Hyderabad: India) előadását hallgatjuk és vitatjuk meg. Dhanda professzor előadása a tavalyi szabadegyetemi évad szerves folytatása: az értelmileg akadályozott, illetve pszichiátriaviselt embereket érintõ, világviszonylatban is újdonságnak számító TÁMOGATOTT DÖNTÉSHOZATAL MODELLJÉRÕL tart előadást.

A téma jelentőségének megértéséhez érdemes elolvasni az MDAC gondnokságról készített kutatásának beszámolóját

A kutatás legfontosabb megállapításai a következők: felnőtt személy van Magyarországon megfosztva cselekvőképességétől. Ez a felnőtt lakosság nagyjából 0,83%-át jelenti.

A gondnokság alá helyezettek kétharmada kizáró (az élet minden területére érvényes) vagy „általános korlátozó” gondnokság alatt áll. Ezen személyeket jelentős mértékben, önkényesen és automatikusan fosztják meg emberi jogaiktól, beleértve a tulajdonhoz, a munkához, a családi élethez, a házasságkötéshez, a választáshoz, a szabad egyesüléshez és a bíróságokhoz való hozzáférés jogát. Még ha bizonyos jogokat konkrétan nem is vonnak el az egyéntől, az eljárási jogképesség esetenkénti hiánya lehetetlenné teszi azok érvényesítését.

A gondnokság jelenti Magyarország egyetlen jogi válaszát azon személyek szükségleteire, akik segítséget igényelnek a döntéshozatal során. Léteznek egyéb alternatívák is, mint például a támogatott és segített döntéshozatal (amely keretében strukturált formában kap az egyén segítséget), az előzetes jognyilatkozat (amikor az egyén a jövőbeli funkcionális cselekvőképtelensége esetére nyilvánítja ki akaratát), vagy a meghatalmazás (amelyben a felnőtt személy előre meghatározza, hogy jövőbeli funkcionális cselekvőképtelensége esetén ki hozzon döntéseket helyette).

A gondnoksági jogszabályok túlságosan homályosak és nélkülözik az átláthatóságot: a számos jogszabályban megvalósuló szabályozás gyakran inkonzisztenciához és bizonytalansághoz vezet.
A gondnokság alá helyezettek nem kapnak elegendő információt és megfelelő képviseletet a gondnoksági eljárás során.Az eljárásokban részt vevő hivatásos személyek csak csekély mértékben vannak tudatában a gondnokság alá helyezés emberi jogi vonatkozásainak.

A gondnokság alá helyezésnek nincs alternatívája (pl. előzetes jognyilatkozatok, támogatott döntéshozatal) azon fogyatékossággal élők esetében, akik segítségre szorulnak a döntéseik meghozatalában.

Az MDAC kutatására vonatkozó korlátozások ellenére számos részt vevő hivatásos személy elkötelezettsége a gondokság alá helyezettek irányában figyelemreméltó volt. Az MDAC azt kéri a magyar kormánytól, hogy hasznosítsa ezt az elkötelezettséget teljes mértékben, annak érdekében, hogy megreformálja a gondnokságot lefedő jogszabályokat.

Jelen tanulmány számos alapelvi ajánlást fogalmaz meg, amelyeknek célja, hogy javítsa a gondnoksági jogszabályokat és gyakorlatot, és ezáltal biztosítsa a fogyatékos személyek emberi jogainak tiszteletbetartását Magyarországon. Az MDAC különösen azt sürgeti, hogy a kormány ültesse át a gyakorlatba az Országos Fogyatékosügyi Programot, és arra bátorítja a kormányt, hogy reformjainak megvalósításakor aktívan vonja be és tartsa tiszteletben a pszicho-szociális fogyatékossággal (mentális egészségi problémákkal), illetve értelmi fogyatékossággal élőket, valamint helyi és országos szervezeteiket. E tanulmány készítésének idején (2007. május) az MDAC számos civil szervezet együttműködésével arra bátorítja a kormányt, hogy reformálja meg a Polgári Törvénykönyvet; ennek keretében a szervezetek konkrét és részletes ajánlásokat fogalmaznak meg.

Összefoglaló a Ház-csoport első találkozójáról

2007-11-15T14:04:00.000-08:00

Na most akkor mikor?:)

Noémi és Nóra is írtak pár sort a hétvégi ház-csoport találkozóról, amit a Soteria Bakáts téri helyiségében szerveztek majd egy közeli kocsmában vezettek le. Kettejük beszámolójából szerkesztettem egy sajátos összefoglalót a saját megjegyzéseimmel tűzdelve:)

"Megtörtént az első csoport találkozó. A ház csoport tagaival szombaton a bakátsban találkoztunk és megpróbáltunk néhány dologról beszélgetni.

"Vasárnap délután a Bakáts téren gyűlt össze a ház-csoport. (Legalább is egy része). A fellelhető kávékészlet rekvirálása után hozzáfogtunk az érdemi munkához - egyelőre csak szellemiekben."

(ez a szombat-vasárnap sehogyse megy nekünk. Ma csütörtök van. Holnap tehát vasárnap...úgy értem szombat..ja nem...péntek. Amúgy meg nem tökmindegy. Úgyis levettem a dátumokat a blogról:)

"Lendületes és temperamentumos délutánt töltöttünk együtt, ahol sok mindent érintettünk, de a végére nem jártunk semminek, de nem is ez volt a célunk:-))) Az biztos, hogy előttünk álló közös feladatként kitűzhetjük, hogy megtanuljunk egymásra is jobban figyleni:-)és a türelem sem erősségünk még, na de majd...
Azért nagyon jól éreztük magunkat és nehéz volt az elvállás (persze ez már lehet a kocsma miatt volt:-), ami csak azt mutatja, hogy jól tudunk együtt lenni:-) "

"A tagság véleménye megoszlott abban, hogy mi jobb: mihamarabb megnyitni a házat, vagy szép komótosan felkészülni, és a biztos anyagi háttér tudatában belefogni... Egyben mindannyian biztosak voltunk: pénz egyelőre alig van, és arról, hogyan alakulnak majd a pénzdolgok, arról mindenképpen értekeznünk kell a forrásteremtőkkel – amíg nem tudjuk, mikor és mennyi pénzt mozgósíthatunk majd, addig a tervezgetés is alig működőképes.

Azok, akik a ház mielőbbi megnyitása mellett voksoltak, úgy vélekedtek, hogy egy, már működő házzal egyszerűen belépünk a köztudatba. "Csinálni kell és kész." Megkezdjük a munkát, akár három emberrel, elkezdjük működtetni a Lótusz házat, közben alakítjuk annak szellemiségét, tanulunk, tapasztalunk, tesszük a dolgunkat – és így biztos, hogy könnyebben jutunk pénzhez is, sokkal könnyebben, mintha várnánk a NAGY MECÉNÁSRA, aki a homlokára csap, majd mélyen a zsebébe nyúl."

"Szóba került még, néhány ötlet támogatások gyűjtésére és ezzel kapcsolatban, hogy a lótusz valamilyen jogi formát vegyen fel, de ez a forrásteremtésnek hagyjuk:-)"

"Marci és Norci elég komoly ötlettel állt elő. Arról beszéltek, hogy ha minden a terveik szerint halad, akkor megvásárolnak egy volt mezőgazdasági területet Kóspallagon, (Nagymaros fölött, a Börzsönyben) valami irdatlan nagy helyet, ahová sok - sok Lótusz-házat lehet telepíteni, meg kecskéket, meg egyáltalán. Itt dolgozhatna, élhetne, egyáltalán, létezhetne bárki, akinek egy ilyen "félúti házhoz" lenne kedve. Azt mondták, hogy ha ők megveszik a területet, (a vétel akár a Lótusszal közösen is történhet), lehetőség nyílhat a várostól távolabb eső, kicsit "elvonulósabb" Lótusz-ház létrehozására, ahol a bentlakók közösen dolgoznak (már aki akar), és a természetesebb módon, maguk mögött hagyva a dübörgő követelményeket, szép csendesen magukra találhatnak."

"Párhuzamosan futó projectként szeretnénk a kóspallagi telket és a budapesti lakást, a telket holnap Norci és Marci megnézi és majd kiderül milyen konstrukcióban lesz a vétel, de egy önellátó farmról álmodoztunk, ahol lennének akik ott laknak, a lótusznak is lenne ott háza. Ez egy nagyon nagy területet jelent és ha igaz nagyon kedvező áron. Ez a ház olyan álomnak tűnik, aminek a megvalósítását elérhetőnek érezzük.
Azt is fontosnak tartjuk, hogy mellette a budapesti ház is működjön, aminek alapfeltétele egy minimum 3 szobás nappali konyhás lakás lenne. A csoport azt a konstrukciót tartotta elfogadhatónak ha a lakók számára a lakhatást mi biztosítjuk és ők a rezsibe és az ellátásba finanszíroznának bele, ennek módja még kialakulóban van. A biztonság érdekében előnyösebbnek gondoljuk, ha egy lakást tudnánk szerezne, nem pedig a rá fordítandó összeget. A lakás úgy is tökéletes lenne ha csak határozott időre kölcsönbe kapnánk."

"Beszéltünk arról is, kinek mit jelent a "segítés" – érdekes volt látni, hogy mennyien mennyire mást gondolnak a dologról, illetve hogy esetenként a vélemények egymáshoz csiszolódnak."

"arról hogy sokat fogunk beszélgetni a segítésről és magunkról, heti de legalább két heti rendszerességgel és arról , hogy csom éva felkérésével szervezünk egy születés tréninget, ami egy kicsit a közösségi élményünket fokozza és természetesen sajátnak is jó lesz:-)"

"Aztán beszéltünk szexről, alkoholról, drogról, szabályokról és nem szabályokról a házban"

"Vitáztunk például azon, lehet-e majd a házban spanglit szívni? Hát, ebben is igencsak megoszlottak a vélemények. A pontot a történet végére az illegális szó tette. Az elmélet persze nem egyezik a gyakorlattal, ugye..."

"Beszéltünk arról, mekkora volna egy ideális lakás (belvárosiban gondolkodtunk, vagy egy még Budapesten lévő házon), milyen tereket kellene kialakítani benne, és a "puha szoba" kapcsán merült fel a kérdés: lenne-e egyáltalán ilyen szoba? Kiket is fogadnánk egyáltalán (egyelőre, így elsőre)? Úgy tűnt, olyanokkal szeretnénk "kezdeni", akik nem épen a legmélyebb fázisban vannak...
Sok minden szóba került, a beszélgetést már kevésbé szigorúan a "HÁZ"-ra (bár attól mégsem igazán elszakadva) koncentrálva a két lépéssel arrébb lévő kocsmában folytattuk jó páran"

"természetesen ezt megelőzőleg megbeszéltük a következő találkozó helyszínét és időpontját: vasárnap, 18-a, 17 óra, Castro."

"Eszter jövő vasárnapra szervez egy 20 fős asztalt a castróba és azt beszéltük meg, ha ez bejön lehetne törzsasztalunk, ahol lazulhatunk együtt

"Akik eljöttek: mazsi, eszter, misha, orsi,juli, norci, szabolcs, noémi, marci, enikő, ági, nóra"

Mazsi egyébként Bazsi, de Nóra Mazsira átkeresztelte de mindegy mert volt Franciaországban:)

ui.: nincs abban valami bámulatos, hogy a két lány beszámolója mennyire hasonlít egymásra?

Soteria Szellemi Műhely

2007-11-13T04:35:00.000-08:00

Újra Soteria "Szellemi műhely" a Gödörben!

2007-11-09

Ismét megrendezzük „Szellemi műhely”-ünket, melyen a nemrég nagy sikerrel megtartott Feldmár-est egyik témáját szeretnénk átbeszélni. Újabb találkozásunkra 2007. november 14-én, szerdán este 19 és 21 óra között kerül sor a Gödör klubban.

Az este témája és mottója:

"Őrjítő közelség - őrjítő távolság: párkapcsolatok"

"Ha elmegy egy szép napon,

Én kiugrom az ablakon,

De ha itt marad, megőrülök,

Zártosztályra kerülök"

(Toporzékolok a vágytól - Európa Kiadó)

A beszélgetésre meghívott vendégeink:

Karafiáth Orsolya - költő, fordító, publicista

Szabó János - családorvos

Varga Pál- családterapeuta

Az est moderátora: Dus Polett

Rendezvényünkre mindenkit szeretettel vár a Soteria Alapítvány!

Magunkról

2007-11-12T19:51:00.000-08:00

A Lótusz kedvezményes lakhatási lehetőség olyan emberek számára, akik problémáik miatt rendszerint kórházak pszichiátrai osztályaira kerülnének. A magyarországi gyakorlatban mindeddig szinte ismeretlen kezdményezés a Lótusz Program Egyesület keretei között működik.

A Lótusz program Feldmár András és Bugarszki Zsolt kezdeményezésére jött létre. 2008 február 21-én a program önálló jogi formát is öltött Lótusz Program Egyesület néven.

Speciális lakóközösségek sikerrel működnek világszerte az 1960-as évek óta. Az egyik első ilyen sikeres kezdeményezés, R. D. Laing világhírű skót pszchiáter vezetésével létesült Londonban. A Kinsley Hall 1965-től 197O-ig működött. Annyira sikeres volt, hogy Londonban a hetvenes években több hasonló működött a város önkormányzata támogatásával.

Laing kedzeményezése által inspirálva, Kaliforniában The Soteria Project néven Loren Mosher, az amerikai National Institute of Mental Health akkor vezető beosztásban tevékenykedő pszichiátere hozott létre hasonló házat. Az ő projektjének különlegessége, hogy a kezdeményezés működtetése mellett klinikai vizsgálatok keretében tudományosan is bebizonyította a lakóközösségek sikerességét.

New Hempshire-ban, David Goldblatt vezetése alatt 1978-ban indult el a Burch House nevű ház, amely tíz évi önfenntartó működés után állami intézménnyé vált. A kezdeményezés Európába 1984-ben érkezett vissza. Mosher eredményei alapján Luc Ciompi svájci pszichiáter, Bern-ben Soteria Bern néven hozott létre kislétszámú lakóközösséget, ami a mai napig a svájci ellátórendszer részeként működik.

Mára több mint 20 hasonló kezdeményezés létezik Európában. Találunk Soteria kezdeményezéseket Svájcban, Németországban, Olaszországban, Svédországban, más néven ugyan de a mai napig léteznek lakóközösségek Angliában, Dániában.

A Lótusz program küldetése

Menedékhely, ahol a megzavart, megijedt, zavaró ember megtalálhatja önmagát. Célunk egy olyan támogató, megtartó közeg kialakítása, ahol maga a közösség segíti az önkéntesen itt élőket, akik egymás társaságában szeretnék megoldani dilemmáikat, életnehézségeiket, problémáikat.

A Kóspallag projekt

2007-11-09T07:13:00.000-08:00

A Lótusz speciális lakhatási program olyan emberek számára, akik problémáik miatt rendszerint kórházak pszichiátrai osztályaira kerülnének. A magyarországi gyakorlatban mindeddig szinte ismeretlen kezdményezés a Feldmár Intézet egyik programjaként működik.

2007 októberében kezdtük el az önkéntesek toborzását a programba és alig két hónap alatt meglehetősen messzire jutottunk. Többek között konkrét ötletek merültek fel a Lótusz Program megvalósálását illetően. Az alábbiakban az egyik ilyen, a Kóspallag projekt részleteit foglalom össze:

A Lótusz tagjai közül pár lelkes fiatalember (Marci, Norci és Bazsi) felvetette, hogy ők tervezik egy telek megvásárlását a Budapesttől nem túl messze lévő Kóspallagon. A hely kiválóan alkalmas lenne arra, hogy egyrészt ők régi vágyuknak megfelelően kiköltözzenek oda, másrészt, hogy az helyet adjon a Lótusz Háznak is.

A dolog annyira komolyra fordult, hogy a srácok megvásárolták a telket, melynek most folyik az átminősítése. A terv egy természetbarát biofarm létrehozásáráról szól, mely amellett, hogy kiváló hely a kiköltözni vágyóknak, megfelelhet a Lótusz rehabilitációs céljainak és nem utolsósorban bevétel termelő gazdasági tevékenység lehet.

A részletek kidolgozása most folyik, amint lesznek számok, képek és további infók folyamatosan bővítem majd ezt a bejegyzést!

Logó szavazás!!

2007-11-08T08:39:00.000-08:00

Elindult a Lótusz Program logójáról szóló végszavazás. Emese összeszedte az összes eddigi verziót és habár itt is tartottunk korábban előzetes diskurzusokat és próbaszavazásokat a hivatalos szavazást az alábbi helyen tartjuk:

http://keret.hu/portal/hu/2007-10-16/arculat-tervezes

A szavazást 2007. november 12-én 24.00-kor lezárjuk!

Kirándulás a Nagy-Kevélynél

2007-11-04T02:53:00.000-08:00

November 03-án szombaton a sok workshop után kicsit lazulósabb hangulatban kirándulni mentünk. 14-en vettünk részt rajta a Lótusz közösségéből, ami elég sok volt ahhoz, hogy egy kis csoportot alkottunk és elég kevés, hogy bőven fel- és befértünk mindenhova. Egy rövid videó a kirándulásról:

Ez itt a Nagy-Kevély, amit hősiesen megmásztunk!

De ne szaladjunk előre! Egy jó kirándulás mindig a kocsmában kezdődik!

Nagyjából így szemeztünk vele!

De persze egy igazi Lótuszos mindig új utakat próbál!:)

Most ez komoly? Oda fogunk menni?

Nem mondom, hogy nem volt fárasztó...

De a végén mi kerültünk ki győztesen!:)

Névtanulást segítendő! A győztes csapat:

Álló sor balról jobbra:
Anna, Enikő, Péter, Norci, Gábor, Zsolt, Vali, Erika

Guggoló sor balról jobbra:
Szabolcs, Marci, Linda, Judit, Ági, Noémi

És a hegy tetején ilyet álmodtunk a házról:

További képeket találtok itt.

Videók

2007-11-02T11:04:00.000-07:00

Részlet Feldmár András: Közelség és távolság című előadásából, ami a Soteria Alapítvány szakmai fórumán hangzott el 2007. október 10-én. Az előadás teljes anyaga hamarosan megejelenik DVD-n a Soteria kiadásában:

A Soteria San Francisco lakóközösségének életéről szóló videó:

További információk: www.moshersoteria.com

A Lótusz első workshopjáról:

Feldmár András beszél a Soteria Alapítvány előadásán:

Friderikusz Sándor Interjúja Feldmár Andrással (részlet):

Friderikusz Sándor Interjúja Feldmár Andrással (részlet):

Friderikusz Sándor Interjúja Feldmár Andrással (részlet):

2007. okt.12-i előadás a Millenáris Jövő Házában (részlet):

A Colbert Report:

A születés előtti kommunikációról (a Soteria Alapítvány rendezvénye):

Élet a Családban (a Soteria Alapítvány rendezvénye):

Művészet? Terápia? (a Soteria Alapítvány rendezvénye):

Szendi Gábor és Gombos Gábor a Soteria Alapítvány rendezvényén:

"Olyan volt mint a mesében..." - részlet

2007-11-01T07:46:00.000-07:00

Részletek Hartwig Hansen és Klaus Nouvertné Luc Ciompival folytatott beszélgetéséből

(fordította: Fejér Mariann)

Mit jelent az Ön számára a Soteria fogalma?

Ciompi: Számomra elsősorban a reményt jelenti, és kutatást a skizofrénia kezelésének egy – talán – jobb módja után. 1977-ben éppen a berni Szociálpszichiátriai Egyetemi Klinika vezetői posztját készültem átvenni. Előzőleg lehetőségem nyílt egy tanulmányúton részt venni az USA-ban. Még Európában megtudtam, hogy San Francisco közelében egy „Soteria”-nak nevezett lakóközösségben skizofrén betegeket egy új miliőterápiai elképzelés alapján majdnem teljesen gyógyszerek nélkül kezelnek. Elhatároztam, hogy felveszem a kapcsolatot Loren MOSHER-rel, a San Francisco-i „Soteria” alapítójával.

A Honolulu-i Pszichiátriai Világkongresszus alatt – amelyen ő éppen erről a projektről számolt be – ismeretséget kötöttem vele. Ezt követően azonnal továbbutaztam San Franciscoba és megnéztem ezt a lakóközösséget. Nagy hatással volt rám ez az élmény. Több korábbi USA-beli tartózkodás alkalmával még nagyon lelkes voltam mindentől. Idővel azonban a lelkesedés egyre inkább alábbhagyott – egyszerűen sehol nem volt már igazán jó ebben az országban; sokkal inkább azt lehet mondani, hogy feszülten és kellemetlenül éreztem magam. Az volt az érzésem, hogy sehol nincs egy olyan hely, ahol valóban „saját magam” lehetek. Ekkor kerültem a „Soteria-House”-ba, ahol azonnal fantasztikusan megtetszett az egész atmoszféra, messze túlmenően a csupán pszichiátriai-terápiai jellegén: Úgy láttam, hogy ez nem csak beteg embereknek, de mindenki számára egy jó hely lenne. Nem könnyű körülírni, min is múlott ez – mindenesetre semmilyen technikai oka nem volt. Egyszerűen az embernek rögtön az volt az érzése, hogy itt szabadon mozoghat, nem kell szerepet játszania, nem kell tartani semmilyen támadástól – jóakaró, barátságos alaphangulat volt. Érkezéskor barátságosan üdvözöltek ugyan, de aztán semmilyen módon nem akaszkodtak többé rám; nem akartak rögtön minden lehetségest megtudni rólam, hanem az volt az alapbeállítottság, hogy „Szívesen látunk úgy, ahogy vagy” és „helyezd magad kényelembe” – tehát egy olyanfajta atmoszféra és fogadtatás, amilyennel addig az USA-ban soha nem találkoztam. Ezt már eleve terápiásnak tartottam; pont egy ilyen békénhagyó miliőt képzeltem el mindig is akut skizofrének számára.

Kitől kapta a legnagyobb segítséget a berni Soteria-hoz és kinél ütközött a legnagyobb ellenállásba?

A legnagyobb segítséget Thomas PLATTNER úrtól kaptam, aki időközben a barátom lett. Egy nagy vagyonkezelő iroda vezetője volt és érdeklődött a pszichiátria iránt, mivel az apja egy fontos pszichiáter volt, a „Pro Mente Sana” alapítója. 1982 novemberében Liestalban előadást tartottam egy kongresszuson, és ebédkor véletlenül mellettem ült ez az ember, akit korábban egyáltalán nem ismertem. Hirtelen azt kérdezte tőlem: „Mit tenne, ha elegendő pénze lenne?” Elkezdtem neki mesélni a Soteria-projektről, ő pedig 15 perc múlva azt mondta: „Megadom Önnek a pénzt hozzá!” – Olyan volt, mint a mesében! PLATTNER ugyanis röviddel azelőtt vette át egy közhasznú alapítvány igazgatását és értelmes befektetési lehetőség után kutatott… Ezt követően konkrétan elkezdtem beszélni erről a csapatban, embereket toboroztam, házakat kerestem – és volt is hirtelen egy kiválóan alkalmas, régebbi, eladó ház csinos kerttel, a város közepén, a Szociálpszichiátriai Egyetemi Klinika közvetlen közelében. Persze volt már több érdeklődő is, túlnyomórészt spekulánsok. Megpróbáltuk a kantonigazgatást, vagyis az állami egészségügyet vásárlásra bírni. Ám az államigazgatás malmai lassan őrölnek, a döntés sokáig váratott magára. Két nappal azelőtt, hogy a házat eladták volna valaki másnak, kétségbeesetten felhívtam telefonon Thomas PLATTNER-t. Annak ellenére, hogy ő eredetileg csak a gondozás költségeit akarta finanszírozni, kapásból megvette a házat több mint 1 millió frankért.

A nevezett alapítvány a házat azóta is kiadások nélkül a rendelkezésünkre bocsátja. Ezzel kapcsolatban volt még egy második csoda is: Az idős német KOHLSCHÜTTER házaspár, a ház tulajdonosai már több éve egy kis garni szállót üzemeltettek ott. Ez a kedves, idős házaspár rendkívül otthonos atmoszférát teremtett a házban, szeretetteljesen és egyáltalán nem hotelszerűen rendezték be főleg egyetemi vendégek számára. A legfontosabb riválisunk, egy spekuláns, le akarta bontani a házat és egy toronyházat akart a telekre építeni, jó 100.000 frankkal többet kínált, mint PLATTNER úr – KOHLSCHÜTTERÉK mégis nekünk adták, eszmei okokból; tetszett nekik az új felhasználási cél, és fontos volt nekik, hogy művüket nem rombolják szét. Valamennyi bútorral együtt átvehettük, beköltözhettünk és felépíthettük a lakóközösségünket. Ezek az emberek a jó cél érdekében lemondtak 100.000 frankról. Időskorukat most a Berni-felvidéken töltik, én pedig írok nekik olykor és beszámolok arról, hogy milyen jót is tettek velünk!

A legnagyobb segítség tehát nem a közigazgatástól érkezett és nem is a pszichiátriai szakvilágtól, hanem lelkes magánemberektől. Honnan érkezett ugyanakkor az ellenállás?

Agresszív ellenállást tulajdonképpen egyáltalán nem éreztem – a kollégáim részéről is majdnem csak semlegestől a pozitívig terjedő reakciókat tapasztaltam. A legnehezebb az általános tétlenség volt, a közömbösség, vagy a szokásos „Mit akar ez már megint? Micsoda szokatlan dolog ez, úgysem jó semmire”. A szomszédokkal az eddigi évek során soha nem volt komolyabb konfliktusunk.

Emlékszik még a skizofrénia eredeti értelmére, amikor a Soteria működésnek indult?

A skizofrénia miliő- és szocioterápiai kezelésében különösen fontos volt számomra az, hogy nem külön-külön vizsgálja az érzelmi-indulati és intellektuális-kognitív oldalt, sokkal inkább a kettő értelmes összjátékát. 1979-81-ben le is írtam ezt „Affektlogik” c. könyvemben, mely 1982-ben jelent meg. A mi Soteriánk 1984-ben nyílt meg, és az „Affektlogik”-ban kifejlesztett elképzeléseket teljes mértékben belevittük. Számomra az alapelgondolás ezért egy érzelmi töltésű hely létrehozása volt. Ez egyike azoknak az alapelveknek, melyeket az „Affektlogik” zárófejezetében felállítottam.

Marad tehát a biológiai kontra szociálpszichiátria vita. Mikor ismerte fel, hogy a skizofrénia kezelésében el kell jönnie egy multifaktoriális modellnek?

Meg akartuk próbálni felülvizsgálni MOSHER megfigyeléseit, mely szerint neuroleptikumok alkalmazása nélkül, mindössze egy alkalmas miliővel segíteni lehet skizofréneknek kikerülni a pszichózisból. Én ezt rögtön elhittem neki, mivel pszichoanalitikai skizofrénia-terápiák során én is találkoztam hasonlóval. Számomra ezért a biológia soha nem állt előtérben, de nem is voltam ellene. Véleményem szerint abszurd lenne azt gondolni, hogy biológia nélkül is meg lehet lenni – a testünk is biológia és az agyunk is biológia, és úgy tenni, mintha nem lenne testünk, az az őrületbe vezet. Csak hogy ez úgy van, hogy a biológiát pszichológiai és szociális úton is befolyásolni lehet. Ha teremtek egy olyan miliőt, ahol el tudok lazulni, akkor az agyi anyagcserémben is változik valami, és fordítva: a testem és az agyam „neurobiológiai hangulata” szintúgy megváltozik egy félelemkeltő vagy agresszív környezetben. Ez az az elméleti kiindulási pont, amelyen az egész Soteria-kísérlet végül is alapszik. Integrálja a biológiát és a pszichoszociális aspektusokat, ahelyett, hogy szétválasztaná őket.

Biológiai területen mit nevezne az utóbbi tíz év legfontosabb felismerésének?

A limbikus rendszer érzelmekre vonatkozó szerepét – ez nekem a legfontosabb.

Tehát a skizofréniának valamilyen köze van a limbikus rendszerhez?

Ez egy feltevés, melyen ma feltétlenül el kell gondolkodni, és amelyre egyébként már az „Affektlogik”-ban is utaltam. Nem lehetséges az, hogy a skizofrénia egy „limbopátia”, vagyis az érzés és gondolkodás együttműködésének zavara? Azt gondolom, hogy nagyon sok minden, ami a jelenlegi neurobiológiai kutatásokból napvilágra kerül, ezért a hipotézisért beszél. Egyúttal a pszichoanalitikai, pszichodinamikai és szociodinamikai kutatási eredmények is ezt támasztják alá. Feltevésem szerint ezért talán nem csak a depresszió és a mánia, de a maga módján a skizofrénia is központilag egy affektív pszichózis lenne, az affektusok zavara, mindenesetre más módon, mint a depresszióban vagy a mániában: ott az affektusok túl merevek, egész idő alatt vagy eufórikusak vagy lehangoltak; az akut skizofréniában ezzel szemben túl labilisak, túl rendezetlenek és szeszélyesek.

Újbóli átgondolásra érdemesnek tartja-e időközben az eredeti elképzelést, miszerint akut krízisben lévő embereket egy lakóközösséghez hasonló struktúrával jellemzett házban helyeznek el? Vannak-e viták arról, hogy a Soteria strutktúrája megfelel-e annak, amit Ön elméletben kidolgozott?

Viták állandóan vannak. Pont ez az izgalmas az egészben, hogy újból és újból megkérdezzük magunktól, mit változtassunk meg, mi az, amire tulajdonképpen jók vagyunk és mi az, amire nem. Több hónapon keresztül végeztünk egy csoport-továbbképzést a vezetésem alatt. Minden fontos alapkérdést felsoroltunk és ranglistába állítottuk őket, pl. így: Mit hoz ez a miliő? Milyen páciensek számára jó és milyenek számára nem? Milyen pácienseket hogyan vegyünk fel? Mennyi ideig maradjanak itt? Hogyan járjunk el többéves tapasztalatainkat követően a gyógyszerekkel? Hogyan járjunk el a családokkal? Milyen legyen a napi struktúra? Milyen típusú legyen a szupervízió? Hogyan válasszuk ki a csapattagokat? Milyen legyen a csapatstruktúra? Akarunk-e főnököt? MOSHER többszörösen is melegen ajánlotta ezt nekünk, de a csapat mindig elutasította; újból megvitattuk és újból elutasítottuk. Ez még nem minden, de egy sor kérdés, melyeket ebben az időben intenzíven kidolgoztunk. Ebből létrejött egy új, közös platform, amelyen biztonságban érezzük magunkat.

Mi lenne az Ön szemszögéből nézve a legfontosabb változtatnivaló?

A leggyengébb pont az úgynevezett napi struktúra, vagyis egy rendszeres foglalkoztatási lehetőség. Ehhez azonban a személyi bázis túl csekély. Valakinek napi 2-3 órában rendelkezésre kellene állnia azoknak a pácienseknek a számára, akiknek egy ilyen struktúrára szükségük van, de kint még nem tudnak dolgozni. Itt keletkezik egy hézag. Persze nem úgy van, hogy egyáltalán nincsenek foglalkoztatási lehetőségek. A kiinduló ötlet időközben az volt, hogy nem kell bevezetni mesterséges ergoterápiát, hanem hogy minden munkának közvetlenül beláthatónak és szükségesnek kellene lennie, mint pl. főzés, takarítás, kerti munka, festés, bútorjavítás, stb. Az „Affektlogik” elképzelése eredményezi ezt: Ha a skizofrének olyan emberek, akiknek mindennemű információ kognitív és affektív feldolgozására való képessége korlátozott, akkor olyan kevéssé kellene őket nem túl világos követelésekkel és szituációkkal terhelni, amennyire csak lehetséges, ehelyett a legkézenfekvőbbet és a legegyszerűbbet kelljen nekik csak tenni – krumplit hámozni, főzni, asztalt teríteni és így tovább.

Összefoglaló a Lótusz V. workshopjáról

2007-10-31T13:34:00.000-07:00

Ma (2007 október 31, szerda) Eszter és Angelika és jómagam megszerveztük az V. Lótusz workshopot. Ebben a formában valószínűleg utóljára került sor workshopra, de akik esetleg kimaradtak azoknak sem kell aggódniuk, más formában ugyan de folyamatosan lehetőség lesz a programhoz történő csatlakozásra.

A mai workshop alkalmával ismét előkerült, hogy a házhoz nagyon fontos lenne egy kert, valami hely, ahova ki lehet menni, és az is kiderült, hogy van beépített emberünk a Castro-ban:) És Norbert, aki Norci, pedig asztalosmunkákkal és felújítással foglalkozik. Hát kell ennél több?:)

Szombaton ha minden igaz kirándulni megyünk. Lindával úgy döntöttünk, hogy jó idő lesz! Igaz az még a vasárnapra vonatkozott, de szerintem ez érvényes a szombatra is.

Az ötödik workshoppal lezárunk egy korszakot, az új jelentkezők csoportos bevonásának korszakát. Mára összesen 54 ember vett részt valamelyik csoportunkon, a nagyobb hangsúly a már meglévő közösség alakítására kerül, mely három munkacsoportban folyik.

A munkacsoportok:

- Ház csoport (Fekete Nóra koordinálásával)
- Kommunikációs csoport (Király Emese koordinálásával)
- Forrásteremtés csoport (Somogyi Angelika koordinálásával)

A jövőben érkező új tagok valamelyik jövőbeni Lótusz rendezvényen, vagy célzottan az egyes csoportokba tudnak jelentkezni. Ezt továbbra is e-mailben lehet megtenni a lotusz@feldmarinstitute.hu címen.

Összefoglaló a Lótusz IV. workshopjáról

2007-10-20T14:44:00.000-07:00

Most először olyan workshop keretében folytattuk a Lótusz önkénteseinek bevonását, amin egyszerre vettek részt újonnan érkező emberek és a Lótusz közösségének már meglévő tagjai közül jónéhányan.

Itt még Nórára vártunk:

(fotó: Misha)

Ezalkalommal a Soteria Kilátó Klubháza adott helyett az összejövetelnek, ahol a legnagyobb szobát be is töltöttük. Nóra és Kriszta szervezte ezt a hétvégi szeánszot. Az újonnan érkezőknek lehetősége nyílt bemutatkozni, meg a sok dumánkkal mi is bemutatkoztunk nekik.:)

Ma sokat beszéltünk pl. a vezetésről, és estére kiderült, hogy ez a Lótusz olyan, mint egy szülés, ahol megvárjuk, hogy a baba magától jöjjön. Zsolt Zsolt (ma azt is megtudtam, hogy ez a nevem), mint "főnök" nem fogja azt megindítani, nem ad be oxitocint. De egyébként is még messze vagyunk a szüléstől, a szexnél, azon belül is nagyjából a pettingnél tartunk.:)

Azoknak is van jó hírem, akik a struktúráért aggódnak. Valahogy minden alkalommal történik egy kis előrelépés. A múlt alkalommal elkelt ugye a forrásteremtés-csoport koordinátori szerepköre, most pedig felmerült, hogy a jogi kérdések köré külön csoport szerveződhetne. A jelenlévő két jogász már össze hozott egy fél-csoportot.)

Logóterv

2007-10-20T14:43:00.000-07:00

Orsi csinált egy remek kis logótervet. Emese felrakta a keret.hu-ra. Én meg felrakom erre a honlapkezdeményre is. Minél több helyen, annál többen találnak rá:)

Ahogy Orsi írta a levelében:

"Ebben (a levélben) van egy kis logóterv is a tetején, vesse rá mindenki magát,általában olyankor szokott beindulni az emberek fantáziája, ha van egykiindulási pont. Ez most amolyan játékos lett."

Ugyenez kicsiben, ahogy egy logó kinéz:

Most érkezett a második terv. Borisz csinálta, azonnal fel is rakom! Ő ezt írja róla:

"Ez egy egyszerűbb, "logosabb" logo nyomtatványba, fejlécbe, webre.
vektoros - kicsinyíthető, nagyítható."

Kisebb méretben:

Borisz tovább csiszolta saját tervét, így már van egy újabb verzió:

Kisebb méret:

És íme megérkezett a harmadik logó terv is Marianntól. Ő ezt írja hozzá:

"

Nem tudok szabadulni a köralakú ház gondolatától:) Ilyesmiket bütyköltem.

Ha nem elég "logos", körül lehet rajzolni a lótuszt is, de első nekifutásra nem volt szívem lecsupaszítani. A háttér egyébként eredetiben átlátszó."

Két változatban:

Kisebb méret:

Egy másik verzió:

Kisebb méret:

Vélemény? Tetszik? Orsi terve, Borisz terve, Mariann terve? Saját ötlet?:)

A Lótusz első kétnapos workshopjának összefoglalója

2007-10-14T13:42:00.000-07:00

2007 október 9-én és 10-én összesen 19-en gyűltünk össze a Lótusz programba jelentkezett több mint 60 emberből. Hamarosan további workshop-okat tartunk a később jelentkezettek bevonására is. Nekem mint a Feldmár Intézet tagjának nagy megtiszteltetés, hogy ilyen intenzív az érdeklődés a program iránt.

A workshop első napja, ahogy arról Emese egy korábbi bejegyzésében már beszámolt, leginkább az ismerkedéssel telt, közös pontok keresésével, ahol életünk kapcsolódik, kapcsolódni tud a programhoz.

A második napon kicsit már oldottabb hangulatban a konkrét teendőket beszéltük át. A leggyakrabban elhangzott kifejezés talán az otthon szó volt. Feldmár András inspirálására sokat beszélgettünk arról, milyen lenne az a hely, ahova mi is szivesen beköltöznénk ha nagy bajban lennénk, ha egy kis megnyugvásra, menedékre lenne szükségünk. Sok elképzelés, álom, konkrét kívánság előkerült. Kert, tágas nappali és azt hiszem még kecske is.:)

Hogy mindez közelebb kerüljön a megvalósuláshoz átbeszéltük, létrehoztunk egy vázat, ami mentén tovább tudjuk fejleszteni a programot. Az alább részletezett megállapodások emelett arra is lehetőséget nyújtanak, hogy lehetőséget biztosítsunk az új érdeklődők bevonására.

A Lótusz a Feldmár Intézet programja. Vezetője én volnék (Bugarszki Zsolt), s mint a Feldmár Intézet egyik alapítója egyengetem a kezdeményezés útját. Az első workshop eredményeképpen három fő terület köré csoportosítottuk a programmal kapcsolatos teendőket. Ennek megfelelően három csoportot hoztunk létre:

1. Ház - csoport
Ez a csoport Fekete Nóra vezetésével (Horváth Kriszta igen aktív támogatásával) azokat az embereket fogja össze, akik leginkább azért csatlakoznak mert szeretnének dolgozni a Lótusz lakhatási programban, vagy szeretnének részt venni annak részleteinek kidolgozásában. Alapvetően ebben a csoportban folyik a program tartalmi részleteinek kidolgozása, és a jelentkezők felkészítése. Már az első workshopon számos ötlet, elképzelés, kérdés felmerült, ezeket a jövőben a Ház csoport gondozza, fejlesztgeti és terjeszti a Lótusz közössége elé megvitatásra.

2. Kommunikációs - csoport
Ebben a csoportban Király Emese vezetésével a Lótusz arculatát és kommunikációját alakítjuk ki. A program gyakorlatilag a kezdetektől a publicitásra épül, most egyebünk sincs, mint a mondanivalónk kifelé és az egymással megbeszélendő dolgaink. Ez a cikk is már a workshop szülötte, Emese kezdeményezésére kezdjük el írni, dokumentálni a kezdeményezés előrehaladását, gyakorlatilag a kezdetektől. A csoport keretei között zajlanak a jövőben az olyan tevékenységek mint, a Lótusz arculatának megteremtése, a különböző arculati elemek kidolgozása, saját weboldal építése, a Feldmár Intézettel egyeztetve a program saját kommunikációs stratégiájának kidolgozása és végrehajtása.

3. Forrásteremtés - csoport
Ennek a csoportnak még csak tagjai vannak, a vezetést egyelőre senki nem vállalta el, erre a feladatra még várjuk a jelentkezőket. A csoport feladata a Lótusz működtetéséhez szükséges források előteremtése, a meglévő források bővítése. Ezen a területen sem a nulláról indulunk. A Feldmár Intézet alapvetően egy olyan konstrukció, aminek keretében bevételeket generáló tevékenységek támogatják a forrásokat inkább igénylő Lótuszt. Vannak a kezdeményezésnek már támogatói is, és alapvető egyetértés van abban is, hogy a program igénybevevőinek anyagilag is hozzá kell járulniuk a költségekhez. Számos más ötlet, elképzelés és félkész koncepció van ezen a területen, a csoport tagjaira ezek részletes kidolgozása illetve végrehajtása vár.

A konkrét résztevékenységekre bontható feladatokon felül arra is külön figyelmet fordítottunk, hogy segítsünk kialakítani a Lótuszba jelentkezők egyfajta MI tudatát. Egy közösségbe, az általunk tervezett lakóközösségbe akkor tudunk sikerrel meghívni jövőbeni lakókat, ha mi jól tudjuk érezni magunkat egymással. Ha teremtünk egy közeget, ami nekünk jó, már bízhatunk abban, hogy esetleg olyanoknak is jó lesz ebbe a közegbe megérkezni, akik életük nehéz pillanatain mennek keresztül.

Hogy jobban megismerkedjünk egymással, és legyen tere a MI érzés kialakításának a Workshopon egy kirándulást szerveztünk meg november 4-re a Rám Szakadékhoz.

Azok, akik jelentkeztek a Lótusz programba de még nem tudtak résztvenni az első Workshop-on most már kicsit könnyebb helyzetben ehhez a kialakult struktúrához tudnak csatlakozni. November 4-ig sor kerül a további jelentkezők bevonására is, megállapodásunk szerint már a kiscsoportok keretei között, hogy aztán a kirándulásra már a kibővült Lótusz tagsággal mehessünk.

Bugarszki Zsolt

Beszámoló a Lótusz program III. workshopjáról

2007-10-14T13:23:00.000-07:00

Ma este Emesével megtartottuk a Lótusz Program harmadik workshopját. Mára ezzel mintegy 40 főre emelkedett a programban résztvevők száma, és nekem igazán jó volt megélni azt a lelkesedést, ami az első workshopot is jellemezte.

Sokan voltunk, ismerkedtünk egy kicsit, bemutatkoztunk és közben egy sor ötlet, elképzelés elhangzott a házról. Ma is szóba került, hogy olyan jó lenne ha zöld is lenne a ház körül, egy kert, vagy közeli erdő, park akármi. Beszéltünk a kör alakú házakról, arról, hogy Szegeden kényelmetlenek a székek és elkelt a forrásteremtéssel foglalkozó csoport szervezésének/vezetésének posztja.

Somogyi Angelika vállalta el, így kicsit tovább alakult az a kicsi struktúra amit adtunk a kezdeményezésünknek:

- Ház csoport: Fekete Nóra
- Kommunikációs csoport: Király Emese
- Forrásteremtés csoport: Somogyi Angelika

Szombaton Nóra is Kriszta tartják a IV. workshopot, de mivel az új jelentkezők közül csak 4-en jelentkeztek be oda, a szombati alkalom nyitva áll az első két workshop résztvevőinek is. Jövő vasárnap (nov. 4) pedig a kirándulást is megejthetjük, aminek egyelőre az időpontja a fix, a helyszínre még várjuk a Rám Szakadékon kívül az ötleteket.

Jim Read - Több mint egy krízis ház

2007-10-13T23:14:00.000-07:00

Jim Read – UK (Crisis Point. No 11. February 2000)

(fordította: Bugarszki Zsolt)

Több mint egy krízis ház

Ez a cikk tisztelgés a Skallagrigg House előtt. A ház most új helyre költözött és a neve Anam Cara lett.

Egy biztos menedék

Mint olyan „szakértő, akit saját pszichotikus élményei tettek azzá” sok szolgáltatást volt alkalmam látni. Amikor új helyet látogatok meg, azon gondolkodom, vajon ezt a helyet választanám-e, amikor egy rossz nap még rosszabbra fordul.
Mostanáig, a kedvenc potenciális menedékhelyem a hegyek között volt Románia északi részén. Egy barátságos, kis kórház. Amikor ott voltam futbalmeccset néztünk a TV-n a páciensekkel és a pszichiáter kisfiával. Habár éjfél is elmúlt, senki sem rontott ránk, nem kapcsolta ki a TV-t és nem küldött bennünket aludni. A nővérek tudták jól érezzük magunkat és észben tartották, hogy a paciensek ide gyógyulni jöttek, nem azért, hogy büntessék őket. Nem beszélek románul, de kevesebb nyelvi akadályom volt ott, mint hazám akut ellátó részlegeiben.
Mostanság egy másik hely is felkeltette a figyelmem, mely sokkal közelebb van az otthonomhoz, habár a környék nem olyan festői. Kívülről nem túl sokat ígér a hely – egyszerű ház egy nagyobb konvencionális pszichiátriai szolgáltatásokat nyújtó épülöttegyüttes sarkán. De amint belépünk, a hely sokkal ígéretesebbé válik. Két lakás van benne (mindegyik két hálószobával) melyek IKEA bútorokkal vannak berendezve inspiráló poszterekkel a falakon. Jobbára illó olajok illata és meditatív zene lengi be a szobákat.
Ez a Skallagrigg Ház, egy krízis ház Astonban, Birmingham-ben. A kezdeményezés a CHANGE (Choice and Alternatives for Growth and Experience) szervezet projektje és a North Birmingham Mental Health Trust valamint a Mental Health Foundation finanszírozza.

Mi teszi a Skallagrig Házt mássá?

Mióta a túlélők és szolgáltatás használók önsegítő kezdeményezéseinek mozgalma a 80-as évek közepétől előtérbe került, folyamatosan hangoztatjuk, hogy pszichotikus krízisek esetén, olyan helyeket szeretnénk, melyek sokkal informálisabbak és kevésbbé medikálisak, mint a megszokott pszichiátriai részlegek. És végre ezek megjelentek, mindegyik nagyon egyedi formában.

Ami a Skallagrigg Házat a legtöbb angliai krízis centrumtól – ha nem az összestől - leginkább különbözővé teszi az 4 fős stábja. Mindannyian keresztülmentek a saját mentális problémáikból történő felépülés útján. Ez követelmény ha valaki a stáb tagja akar lenni a Skallagrigg Házban.
Elmondták nekem, hogy felvételi interjúik során hátrányt jelentett, ha nem volt elegendő tapasztalatuk a túlélői mozgalmak területén.

A felépülés kísérése

A házban lévő stábtagok nem intézményi munkatársak, hanem a bentlakók felépülésének személyes kísérői. Micsoda jelentősége van ennek a kifejezésnek! Majd minden lakó súlyos mentális betegségről kapott diagnózist. De az itteni stáb nem azon dolgozik, hogy visszavezesse őket a közösségbe, vagy hogy segítse stabilitásukat. Mindannyian hisznek abban, hogy fel tudsz épülni még a legmélyebb válságból is, és mindannyiuknak megvan a saját tapasztalatuk erről, ami komoly hátterül szolgál e meggyőződéshez.

Tudják, hogy a felépülés nem olyan folyamat, amit valakik mint egy kezelés végezni tudnak rajtad. Magadnak kell ezt végigcsinálnod, mások aktív segítségével és támogatásával. Szóval mit ajánl a stáb a Skallagrigg lakóinak? Nehéz pontokban kifejezni, mivel mindegyikük a saját személyiségét, tapasztalatait és meggyőződését használja munkája során. Érdemes elidőzni ezen az utolsó mondaton. Mennyire igaz ez azokra a szolgáltatásokra, amelyeket Te ismersz? Vagy bármilyen munkahelyre? A stáb azt teszi, amit helyesnek tart, tanul belőle, készségeik és elképzeléseik a maguk útján alakulnak. Talán ez az útja annak, ahogy elkerülik a kiégést, ami nagy fenyegetést jelent egy kis team számára, mely a szívét-lelkét adja krízisben lévő emberek támogatásához. Nem nehéz ez akkor, ha magad lehetsz.
Az alábbi diagramot a Skallagrigg stábja állította össze annak érdekében, hogy öszefoglalják filozófiájuk lényegét. Kiegészítő terápiák alkalmazása – egy holisztikus megközelítés részeként - akkor kezdődött amikor egy homeopátiával foglalkozó kolléganő önkéntesen kezdett el dolgozni a házban. Ő most az egyik stábtag.

Szivárvány Lovag Hercegnő, Hangok és Víziók.

Az önsegítés és más felhasználók támogatásának lehetőségét több rendszeresen találkozó csoport kínálja (ide tartozik a Szivárvány Lovag Hercegnő, mely egy nők alkotta csoport, amely a Skallagrigg stílusában működik) melyek bevezethetik az embereket az olyan szervezetekbe, mint amilyen a Brainstorm, egy felhasználók által vezetett művészeti projekt.

A „hearing voices” (hangokat hallók) vezetője Marius Romme és Sandra Escherl. A Skallagrigg Ház megközelítéséhez nagyon hasonlóan a következőt tartalmazza információs levelük: „Komolyan hisszünk annak a munkának a hatékonyságában, amikor egyéni keretek között dolgozunk és nyíltan megbeszéljük az összes hangot és gondolatot. Nem hisszük, hogy meg lehet érteni valakit vagy lehet segíteni valakinek hatékony módon ha nem akarjuk ezt tenni igazából. Azt is gondoljuk, hogy a hangok, vizuális élmények és más tapasztalatok, amelyeket „pszichotikus élménynek” minősíthetnénk valódi élmények, és mi ezeket nem definiálnánk „mentális betegségekként” csak akkor ha az érintett maga tesz így”.

„Együttlét” , társas megközelítések és sprituális utazások

Az „együtt lét” egy olyan koncepció, amely a Soteria Házból származik. A kezdeményezés Kaliforniában létezett egy közösségi alapú kísérleti kezelés keretei között. Az „együtt lét” arról szól, hogy sok időt töltünk olyan emberekkel, akiknek szoktalan gondolataik és érzéseik vannak. Nagyon odafigyelünk rájuk, de nem avatkozunk be csak akkor ha sérülést akarunk megelőzni (nem szabad ezt összekeverni a pszichiátriai osztályokon működő megfigyeléssel, amikor valakit megfigyelés alatt tartanat, de igazából nem figyelnek oda rá).

A társas megközelítés lényege, hogy az egyén krízisére úgy tekintenek, mint ami egy sajátos reflexió mindarra, ami a családjában, társas kapcsolataiban történik. A felépüléshez, azoknak, akik közel állnak az érintetthez úgy kell tekinteniük magukra, mint a probléma és a megoldás részére.

Újabban, néhány stáb úgy tekint a felépülés folyamatára, mint egy spirituális utazásra – ami az ő érésükre és fejlődésükre utal, miközben ők odafigyelnek és tanulnak a bentlakóktól, olvasnak beszélnek és képződnek úgy, hogy fejlesztik készségeiket és azt a képességüket, hogy minél mélyebben megértsék a másikat.

Összefoglalva: egy igazi alternatíva születik

Ezek a megközelítések nem újak de igen ritkán – talán soha nem – alkalmazzák ezeket együtt és olyan emberekkel, akiknek komoly szociális és emocionális problémáik vannak. A North Birmingham Mental Health Trust egy sor olyan közösségi-alapú szolgáltatást hozott létre, melyek igen távol állnak azoktól, amelyekhez szokva vagyunk. Ezek olyan kezdeményezéseket is magukban foglalnak, mint a Home Treatment Teams, amelyek intenzív támogatást kínálnak az érintettek otthonában, hogy lehetővé tegyék a krízis házba vagy kórházba történő felvétel elkerülését. (Minden közösségben van egy krízis ház de a Skallagrigg az egyetlen, melynek stábja nem „szakemberekből” áll). Nagyon elhatározottnak kell lennie annak, aki a Skallagrigg Házba akar menni. A környék szegény, kulturálisan és etnikailag kevert. Az emberek ki vannak téve az erőszak és a kulturális konfliktusok fenyegetésének – ezt a ház lakóinak történeteis is mutatják - , az emberek az életüket féltik, komoly problémát okoznak a kemény drogok és az öngyilkosság.

A Skallagrigg Ház valódi alternatívát nyújt, olyan utat, mely nélkülözi a visszaéléseket és az erőszakot, az olyan erőszakot ami önpusztító viselkedést eredményez. Az ilyen viselkedés sokszor inkább erősítésre lel a pszichiátriai szolgáltatások függővé tévő légkörében.

Több mint egy krízis ház?

A projekt keretei túlnyúlnak a házon, további otthonokat bevonva. Ezek hétköznapi háztartások, melyek tagjai beleegyeztek abba, hogy befogadnak valakit, aki nehéz időket él át. A Skallagrigg stábja tréninget és támogatást nyújt számukra. Egy Skallagrigg közösség van alakulóban – melynek tagjai önkéntesek, korábbi lakók és olyanok, akik felismerték itt valami különös történik, amibőn ők is részt akarnak venni.

Azért választottam a címet, mert számomra a Skallagrigg ház több mint egy nagyon jó projekt észak Birmingham-ben. Egy sajátos változatás nyújtja annak, amit sokan régóta akartunk, amiről álmodtunk és nem mindig hittük egyszer valóra válhat. Azt demonstrálja, reményeink valóra válhatnak. Ha egy lehet, lehet több is. Ahogy Tracy Chapmen énekli:

„Finally the tables are starting to turn
Talkin’ bout a revolution”

Miért Skallagrigg ház?

Skallagrigg mítikus figura, a reményt, szeretetet és az álmok valóra válását reprezentálja. A Viktoriánus kórházak egykori lakóinak generációi között járt a történet szájról szájra, és ritkán osztották meg nem-sérült emberekkel. A remény, amit ezek a a történetek képviselnek, most életre kelt.

A "gyengéd" szoba

2007-10-13T10:42:00.000-07:00

Az alábbi részlet Elisabeth Aebi-Luc Ciompi és Hartwig Hansen "Soteria im Gespräch" című könyvéből való. Az alább közölt részben Elisabeth Aebi a berni Szociálpszichiátriai Egyetmi Klinika tudományos munkatársa beszélget a Soteria Bern munkatársaival.

(Aebi E., Ciompi L, Hansen H. (1996) Soteria im Gespräch - Über eine alternative Schizophreniebehandlung, Psychiatrie Verlag)

(A Soteria Bern épülete. Forrás: www.soteria.ch)

A „gyengéd” szoba

A „gyengéd”[1] szoba a Soteria központi eleme. Ha az ember megkérdezi a stábtagoktól[2], hogy: „Mi jut eszetekbe legelőször Soteriáról? A válasz a következőképpen hangzik:

A „gyengéd” szoba. Ez a közelség, a szoros együttlét az emberekkel, az az extrém őrült időszak. Aztán az egész földszint a konyhával és a kerttel, ahol nagyon sok szép pillanatot megéltem. Meg az igen intenzív kapcsolat a stábtagokkal és a lakókkal. Ezek engem mindig a melegség érzésével töltenek el. A ház felső szintje nagyon egyértelműen inkább mint valami barátságtalan, sötét hely él bennem. Ott fent az emberek olykor még zavartak voltak, de már nem olyan közel a pszichózishoz. Ez a része a háznak olyan hideg volt nekem, ott nem sikerült azt melegséget a gyengéd szobából kivinni, az egész házra kiterjeszteni.

A gyengéd szobával meg akartátok védeni az embereket a zavaró ingerektől. Noha ott bent az ember nem zárja ki a lakóközösség életét teljesen, mégis az a nagy közelség a stábtagok számára is igen megviselő, felzaklató lehet. Ti hogy éltétek meg ezt?

Alapvetően a „gyengéd” szoba számomra a külső ingerektől védő hely. Egész gyakran csodálatosnak tartottam, amikor valakivel abban a komplett zűrzavarban együtt voltam és aztán két három óra múlva minden lassan lenyugodott. Ez részben a zavaró ingerek kikapcsolásának volt köszönhető. Pszichotikus fázisban lévő emberek igen erősen reagálnak a különböző ingerekre, tárgyakra akár. A különféle székek, padok, szekrények jelentéssel ruházódnak fel. Amikor mindez hiányzik, az abban a pillanatban nagy könnyebbséget okozhat. A közelség aspektusa egy megoldatlan probléma. A közelség tényleg lehet egyszerre védő és félelmet keltő, néha mindkettő egyszerre. Ez nagyban függ a stábtag érzékenységétől, hogy vajon felismeri-e mikor van túl közel a másikhoz. Ilyenkor jobb egyszerűen leülni a szoba ellenkező sarkába, csak ott lenni, mindenféle aktív kommunikáció nélkül. Ezzel a lehetőséggel gyakran éltem, olvastam vagy kötöttem valamit. Ha van is beszélgetés, az inkább a „small talk” stílusában, apró hétköznapi dolgokról. Nem lehet 24 órán keresztül egy emberrel intenzíven együttlenni.

Mit csináltok általában a „gyengéd” szobában? Vagy jobb talán így kérdezni: mi történik ott?

(A "gyengéd" szoba. forrás: www.soteria.ch)

Elsősorban a jelenlétről szól, ami ott történik. Egyszerűen jelen lenni (dabei sein, being with), késznek lenni arra, ha valami történik, ha a lakó valamit szeretne, vagy valamilyen módon megnyilatkozik. Beszélgetek, az megy nekem, de van hogy egy masszázst adok vagy csak egyszerűen érintéseket. Fogjuk egymás kezét, vagy csak megérintem a vállát, simogatom a fejét. Egész jól lehet pszichotikus emberekkel ilyen módon kommunikálni. Csak arra kell vigyázni, hogy világos, egyértelmű érintések legyenek. Ne erotikusak, szexuálisak. Tudnod kell a magad számára, hogy mi a különbség, és akkor tudod alkalmazni ezeket. Ez teljes mértékben a stábtagtól függ. Van, hogy írunk egymásnak a „gyengéd” szobában. Kis leveleket váltunk, főleg akkor ha valaki nem akar megszólalni. Ez nagyon érdekes és jól működik. Vagy van úgy is, hogy festünk aztán együtt nézzük a képeket.

Volt úgy, hogy órákig hallgattunk a „gyengéd” szobában, van hogy naphosszat. Az a legnagyszerűbb, hogy van időd, hogy nyolc órán keresztül vagy tovább a szobában légy és hallgass. Aztán másnap, vagy harmadnap megszólalhatsz ha akarsz.

Gyakran nagyon fáradt is voltam a „gyengéd” szobában. Pl. ha van ott például valaki, aki folyamatosan beszél és nekem semmilyen befolyásom nincs erre. Olyan ez mint a rádió, amin nincs gomb, csak beszél, beszél és beszél én meg egyre fáradtabb leszek. Valószínűleg ez egy módja annak, hogy lehet megszabadulni a terheléstől, nyomástól.

A konfliktusok sokkal világosabban kerülnek felszínre a „gyengéd” szobában. Tulajdonképpen nagyon gyorsan világossá válik, mi a probléma. A „gyengéd” szobában minden valahogy sokkal direktebb.

A szobában sok konkrét konfrontációt megéltem, konfliktusokat, amit le kellett a bentlakókkal rendeznem, akikkel együtt voltam.

Mit csinálnak a lakók a „gyengéd” szobában?

Egyik saroktól a másikig járkálnal, megpróbálnak kimenni, kinézni, az ajtót próbálják bereteszelni, ezek mennek. Olykor tornázunk, beszélgetünk vagy különös módokon együtt vagyunk.

Eszembe jut egy történet: kezdetben volt, - hogy miért azt aztán az ember később nem érti meg – egy üreg perzsaszőnyegünk, amin egy ábra volt. Az egyik lakó egy időben örökké ekörül a szőnyeg körül táncolt, olyan bicsakló mozdulatokkal, ahogy egy pantomimos. Mindehhez valamit mormogott, de semmit nem értettem belőle. Jóval később mesélte el nekem, hogy mi történt ott. Annak a szőnyegnek a közepén volt egy kék pont. Ő úgy érezte az víz és az egész szőnyeg az maga a világ, és amíg a világ el nem kezd forogni, neki kell ekörül a föld körül forognia. Ez volt az a tánc. Forognia kellett a világ körül. Aztán ott volt középen a víz, és folyamatosan azon gondolkodott: Meg kell-e öljem magam, vagy sem? Hisz itt van ez a víz: belevessem magam, vagy ne? Aztán hirtelen azt találta, nem. Nem kell ezt tennie.

Nagyon meghatározónak tartom ezt a történetet. Az akut pszichózis gyakran felvet alapvető egzisztenciális kérdéseket: Élhetek-e vagy sem? Ez kifejeződhet például az étel visszautasításában. Annak idején volt egy olyan fázis is, amikor ugyanő hirtelen nem evett többet. Abban az időben is, a szobában még problémák voltak az evés körül. A „gyengéd” szobában nem volt asztal, a padlón ettünk, a tányérokat a padlóra állítva. Ő úgy evett mint egy kutya. Később, amikor erről beszélgettünk azt mondta azért, mert mint kutya ehetett, de mint ember nem!

[1] Az eredeit német szöveg a weiches Zimmer kifejezést használja, ami inkább puhát jelent, de magyarul kifejezőbbnek tartottam a gyengéd kifejezést

[2] A német szövegben a Soteria dolgozóira a Betruer, Betreuerinn kifejezést használják, ami gondozót jelent. Ez részben utal a Soteria német felfogására, ahol ők a kezdetektől fogva az ottani szakmai keretek közé igyekeznek helyezni a kezdeményezést, az ellátórendszerben honos szavakat használva. Meg kell jegyezni azonban, hogy Németországban (és Svájcban is) egész más jelentése van a gondozó kifejezésnek. Sokkal gyengédebb, civilebb.

Hogyan zajlik az együttlét?

2007-10-13T09:46:00.000-07:00

Elisabeth Aebi

(fordította: Fejér Mariann)

Akut pszichotikus állapotban lévő emberek speciális miliőterápiai környezetben való kísérésére vonatkozó alapelveink CIOMPI skizofrénia-értelmezésén nyugszanak, ahogyan az előző interjúból is kiderül, de különböző cikkekben és könyvekben is olvashatóak.

A legfontosabb követelmény a következő: az információ-feldolgozás lehetőség szerinti minél nagyobb megkönnyítése a szó legtágabb értelmében, valamint állandó pszicho- és szocioterápiai támogatás a pszichotikus krízisek legyőzéséhez és az alapvető életprobléma feldolgozásához. Ebből a következő nyolc terápiai alapelv következik:

Áttekinthető, lehetőleg normális, pihentető, zavaró ingerektől védett terápiás közeg;
Oltalmazó és folyamatos embertársi támogatás a pszichotikus krízis közben néhány kiválasztott segítő közreműködésével;
Konceptuális és személyi folyamatosság az akut kezelési fázistól az újra-beilleszkedésig;
Világos és hasonló információk a páciensek, hozzátartozók és gondozók számára a betegségre, annak prognózisára, illetve kezelésére vonatkozóan;
Állandó szoros együttműködés a hozzátartozókkal és más fontos bizalmi személyekkel;
Közös, konkrét célok és prioritások kidolgozása a lakhatás és a munkába állás területén a jövőre vonatkozó reális, óvatosan pozitív elvárásokat indukálva;
Neuroleptikumok alkalmazása csak másként el nem hárítható akut ön- és közveszélyeztetés esetében, a javulás látható jelének hiányában 4-5 hét múlva, vagy másként meg nem akadályozható visszaesési veszély esetén az utógondozási fázisban;
Rendszeres utógondozás és a visszaesés megelőzése legalább két éven át, egyéni korai figyelmeztető jelek, megterhelő helyzetek és azok legyőzési stratégiáinak előzetes elemzése alapján a páciensekkel, hozzátartozókkal és a gondozókkal együttműködve.

Ezeknek az elveknek a megvalósítására törekszünk egy kicsi, szervezetében és atmoszférájában messzemenően MOSHER „Soteria-House”-a alapján kialakított terápiás lakóközösségben. Terápiás környezetként egy barátságos, öreg kertes ház áll a város közepén a rendelkezésünkre, melyet nyitott lakóközösségként vezetünk, és maximálisan nyolc lakónak és két állandóan jelenlévő gondozónak kínál helyet. A gondozócsoport öt pszichiátriaszakos ápolóból és négy laikus munkatársból áll, utóbbiakat elsősorban empatikus képességeik és terhelhetőségük alapján választottuk ki. A csoport élén egy főorvosnő áll, részmunkaidőben; ezen kívül egy asszisztens is állandóan elérhető a városi kórház közelben lévő ügyeletén. Két-két gondozó egymást átfedő műszakban egyenként 48 órán keresztül állandó szolgálatban van; ezt természetesen több szabadnap követi. Hetente egy fél napra összejön valamennyi gondozó, hogy megbeszéljék a történteket. Minden két hétben szupervíziót tart egy tapasztalt pszichoterapeuta.

A Soteria indulásakor azt szerettük volna elérni, hogy a pszichotikus élménynek intézményi kényszer nélkül több teret adhassunk. Ehhez elegendő időt kell biztosítani, annyi időt, amennyire az illető embernek éppen szüksége van.

Első Soteria információs lapunkban így írtunk erről: „Legfontosabb feladatunk, hogy a pszichotikusan szenvedőt végigkísérjük az akut krízisen… A krízis után megpróbáljuk a lakót az újra-eligazodásban támogatni.”

Megpróbáltunk a segítő együttlétnek egy saját formát adni. Négy különböző súlypontú fázist különböztettünk meg: a megnyugtatás fázisát, az aktiválásét, az integrációét és a stabilizálációét.

Minden lakónak van a csoportban két bizalmi személye, akik különös felelősséget vállalnak a kíséretükért.

Első fázis: Megnyugtatás („Gyengéd szoba”)

Az első és akut fázis rendszerint az úgynevezett „gyengéd szobában” zajlik. Ez a pszichotikus állapotban lévő ember félelemtől való megszabadítására és megnyugtatására szolgál, folyamatos együttlét mellett természetesen. A „gyengéd szoba” egy barátságos, megnyugtató, zavaró ingerektől védett hely a földszinten: egy puha gyapjúszőnyeg, két rézsútosan szemben lévő sarokban egy-egy matrac, nagy párnák. A falak pasztellsárgák, a szőnyeg világos homokszínű. Sok fény érkezik a kertből. Itt mindössze az a szabály, hogy egyszerűen ott kell lenni és érzékenynek kell lenni arra, ami a másikkal történik.

Két jelenet a „gyengéd szobából” érzékletesen illusztrálja ezt:

„Egymással szemben ülünk a padlón. Anna nyugtalanul körülnéz. Újból és újból felkel, hogy aztán ismét csak leüljön. Attól fél, hogy meg kell halnia. Van egy olyan furcsa érzése a karjaiban és a lábaiban. Nem gondolom én is esetleg, hogy itt valami nem stimmel? Csak nehogy a szüleivel történjen valami. Úgy fél, hogy történik velük valami. És ezek a háborúk is az egész világon. Egészen pontosan tudja, hogy ő a felelős érte. Most be akarja festeni az agyagfigurát, ami tegnap készített. Fogja a fekete festéket és ügyetlenül befest vele egy becsavarva ott ülő kis agyag alakot. Az ujjai nemsokára teljesen feketék lesznek a festéktől, a kezei pedig remegnek. Olyan különösen érzi magát. Jobb, ha abba is hagyja. Anna felkel, én pedig a gyengéd szoba mellett lévő fürdőszobába kísérem, ahol megmossa a kezét. Visszatérünk, leülünk és szemügyre vesszük a kis fekete alakot. Anna újra a félelméről beszél, miszerint meg kell halnia. Minden fogódzkodót elveszített, az az érzése, hogy kisiklik alóla minden. Félősen rám néz. Fogom a kezét, miközben azt mondom: majd meg fogjuk látni, hogy semmi nem történik vele, mi vele maradunk, a félelem pedig el fog múlni. Hátunkat összetámasztva ülünk. Újra a félelmeiről beszél, én hallgatom, érzem, ahogy nekem támaszkodik és tartom őt. Azt mondja, ez jó neki. A kezdeti nyugtalanság elmúlt, a furcsa érzés a karjaiban és lábaiban megszűnik. Egy időre most jó.”

„Ahogy reggel a Soteria-ba érkezem, a gyengéd szobából hangos zenebonát hallok, mely már majdnem a kiabálással határos. Ez az éneklés és kiabálás egész reggel tart. Ebéd után leváltom a kolléganőmet és bemegyek a gyengéd szobába. Gabi a padlón ül, sarkait a padlóhoz verve énekel és kiabál. Üdvözlöm és odamegyek hozzá. Félelemtől kitágult szemekkel rám néz, miközben megszakítás nélkül továbbénekel és kiabál. Leülök vele szemben a padlóra. Abból, amit énekel, a „sárga, sárga, sárga” szó kivételével semmit nem lehet érteni. Ott ülök vele és nézem. Időközben abbahagyja az éneklést és kiabálást, és nyugtalanul járkál a szobában fel és le. Aztán újból kezdi elölről. Mikor a sarkaival ismét dobolni kezd a padlón, mondom neki, hogy szívesen megmasszíroznám a lábait. Egy pillanatra szünetet tart. Egyik lábát a kezembe veszem és gyengéden elkezdem masszírozni, talán öt percig, majd fogom a másik lábát és ugyanezt teszem vele. A masszírozás közben Gabi továbbénekel és kiabál. Többször megismétlem a masszírozást. Idővel Gabi nyugodtabbá válik, és kurta válaszokat ad a személyét illető kérdésekre. Ez az állapot körülbelül ugyanebben a formában több napon át tart, míg csak a fázisok, melyekben nyugodt, egyre hosszabbá válnak, s lehetővé teszik, hogy beszélgessünk az élethelyzetéről, különösen az anyjával való kapcsolatában mutatkozó nehézségekről.”

A gyengéd szoba célja, hogy megvédje az embert a ház egyéb részeiben történő sürgés-forgástól. Az étkezéseket a gyengéd szobában is le lehet bonyolítani. Éjszaka egy gondozó a gyengéd szobában alszik. Ha valaki nyugtalan és folyton ki akar menni, kikísérjük, nemsokára azonban ismét visszajövünk. Egyesek szeretik ezt az állandó közeli együttlétet, sokat mesélnek. Régi emlékek bukkannak fel, közlésre kívánkoznak, összekeverednek a jelennel, az idő összefolyik. Megpróbáljuk az eseményeket közösen kibogozni: Kevésbé félelmet keltőek a megváltozott érzékelések, ha valaki megpróbálja megérteni, mi történik az illetővel. Más lakók egy idegen személy közelségét fenyegetőnek érzik, inkább egyedül szeretnének lenni. Az is előfordul, hogy ugyanazon személy közelségre vagy távolságra való igénye váltakozik. A gyengéd szoba egy bizonyos típusú tartályhoz hasonló, mely tisztán körülhatárolt, és individuálisan megtölthető és használható. Az együttlét művészete ebben a fázisban abból áll, hogy az egyes ember pszichotikus krízisben jelentkező igényeit felismerjük, a megnyugtatásra vonatkozó elsőrangú célkitűzést szem előtt tartva.

Második fázis: Aktiválás

Ha valakinek sikerült újra olyannyira eligazodnia, hogy a ház közös életében részt tud venni, beköltözhet egy saját szobába a felsőbb emeleteken. Egyidejűleg kívánatos részt vennie a közös háztartásban is. Az olyan munkákat, mint a bevásárlás, főzés, takarítás – az egyes lakóktól függően – először kísérettel, majd egyre inkább önállóan végzik. Az első fázisból a másodikba való átmenet lépésről lépésre történik.

A második fázist a sok strukturálatlan idő jellemzi. Tudatosan nem készítünk megszabott tevékenységeket tartalmazó órarendet. Nincsen specifikus terápiás javaslat, nincsenek csoportülések. Nem akarunk mesterséges miliőt teremteni, ehelyett ragaszkodunk a praktikus tevékenységekhez. Megpróbálunk a házban és a kertben való közös tevékenykedés által olyan tapasztalatokat lehetővé tenni, melyek segíthetik a mindennapokba való beilleszkedést. Eközben újból és újból felvetődik a kérdés, hogy valakit, akiből hiányzik az önálló kezdeményezés, inkább aktivitásra bátorítsunk, vagy átengedjük a semmittevésnek.

Ezen kívül a legtöbb lakót ebben az időben az foglalkoztatja, amit az akut pszichózisban éppen átélt. Általában az emberek 10-14 nappal a gyengéd szobát követően nagyon közlékenyek. Aztán hirtelen elegük lesz, sokakon kimondottan nyomott hangulat lesz úrrá, azt kérdik, hogyan történhetett mindez, mit jelent ez az ő életükre nézve, kik is ők tulajdonképpen. Általános indítékzavar jelentkezik, hiányzik a mozgatórugó.

Így a Soteria-ban való tartózkodás első fázisa mindenek előtt azt célozza meg, hogy a pszichózisban jelentkező mélyreható élmény feldolgozásra kerüljön, és minden egyes lakó számára megtaláljuk a bátorító támogatásnak azt a megfelelő formáját, amelynek segítségével egyre inkább önállóan és biztosan létezni tud a „mi” realitásunkban. Mindehhez hozzátartozik még a mindenkori bizalmi személyekkel való beszélgetés is az individuális lehetőségekről és a terhelés csökkentéséről, hogy a pszichózisba való esetleges fenyegető visszaesés megelőzhető legyen.

Harmadik fázis: Szociális és szakmai integráció

Ebben a fázisban a terápiás közösségen kívül eső szociális világba való átmenet történik meg. Miközben a második fázist még a lakók és gondozók közös aktivitásai jellemzik, a harmadik fázisban a támogatás elsősorban beszélgetéseken keresztül valósul meg. Itt a súlypont a szociális kérdésekben való tanácsadáson van. Kívánatos, hogy a lakók a cselekvés konkrét lépéseit önállóan tegyék meg.

Kiépítjük a külső kontaktusokat, megvitatjuk a munkahely és az iskola kérdését, valamint a lakhatási lehetőségeket. Ha valaki a Soteria után ismét a régi körülmények (ld. munka és lakás) közé tér vissza, akkor ez lépésről lépésre történik meg. Legelőször is újra munkába áll, aztán kipróbálja az otthonlakást, először csak egy hétvégére, majd egy hétre vagy kettőre. Ez alatt az idő alatt természetesen fenntartjuk a helyét számára a Soteria-ban.

Negyedik fázis: Stabilizáció

A visszaesés megelőzése és a pszichoszociális stabilizáció céljából a terápiás közösségből való kilépés utáni időre utógondozást javaslunk a lakóknak. Ezt a javaslatot persze különféleképpen fogadják. Miközben egyesek az akut krízis után lehetőleg gyorsan vissza akarnak térni a „normális” kerékvágásba, és az átélteket csak egy rémálomként tekintik, melyre többé nem szívesen gondolnak, mások már az akut fázisban kinyilvánítják igényüket egy intenzív pszichoterápiára.

Elfogadjuk, ha valaki hallani sem akar az utógondozásról, másoknak pedig segítünk keresni egy alkalmas terapeutát. Az utógondozás formái nagyban különböznek egymástól. A Soteria bizalmi személyeivel való támogató beszélgetésektől a Szociálpszichiátriai Egyetemi Klinika közösségi pszichiátriai dolgozóival való kapcsolaton át egészen a külső pszichoterapeutákkal való intenzív pszichoterápiáig minden lehetséges. A Soterián kívüli terápiás aktivitások kezdete individuálisan nagyon különböző.

Tapasztalatok szerint a lakók a második vagy harmadik krízist követően sokkal inkább kinyilvánítják az igényüket további pszichoterápiára, mint az első akut pszichózis után. Ekkor a legnagyobb a nyomás, hogy a megakadályozás reményében alapvetően szembesüljenek a pszichotikus epizódok tényével.

Gyógyszerek

A Soteriában gyógyszereket, ezek közül is neuroleptikumokat különös óvatossággal és nem minden esetben alkalmazunk. Amennyiben lehetséges, előnyben részesítjük a tisztán miliőterápiás együttlétet. Amennyiben azonban az akut fázis nem múlik el, és tartós nyugtalanság, valamint hosszabb időn át tartó álmatlanság után mégis fontolóra vesszük az időben behatárolt gyógyszeres kezelést, utóbbi soha nem történik meg az illető lakó beleegyezése nélkül. A neuroleptikumokról részletesen tanácskozunk. Kizárólag egy olyan bizalmi kapcsolat alapján adagoljuk őket, mely a lakók számára lehetővé teszi az önálló döntést.

Hozzátartozók és barátok

A hozzátartozókat, barátokat és minden fontos partnert kezdettől fogva szisztematikusan belevonunk a terápiás munkába. Nagy súlyt helyezünk arra, hogy egy olyan atmoszférát teremtsünk, mely az összes fontos bizalmi személlyel való bizalmi együttműködésen alapul. A lakók, szüleik, testvéreik, barátaik, valamint a gondozók közti rendszeres összejöveteleken megbeszéljük a konfliktusokat, és közösen prioritásokat alakítunk ki minden résztvevő közeli jövőjére vonatkozóan.

Az információ-közvetítés csak úgy, mint a Soteria alapját képező betegség- és kezelési konceptről, előre jelezhető rizikókról és esélyekről, visszaesést megelőző stratégiákról, stb. szóló vita egyrészt informális szinten minden alkalommal (telefonos beszélgetések, látogatások), másrészt pedig a hathetente megrendezésre kerülő hozzátartozói esteken történik.

Legfontosabb célunk valamennyi terápiás igyekezetünk során az, hogy a mindennapokban újból és újból megpróbáljunk az egyes ember individualitásához igazodni. Az, hogy az embereket ugyanazzal a diagnosztikai címkével látják el, nem jelenti azt, hogy mindannyian egyformák és ugyanazok az igényeik. Számunkra minden egyes konkrét személy esetén újból megfogalmazódik a feladat, mely szerint elegendő időt, türelmet és toleranciát kell biztosítani valaki megismeréséhez, hogy ezáltal a szükséges támogatásban részesíthessük.

Soteria Bern

2007-10-13T04:03:00.000-07:00

Részlet a www.ciompi.com/en/soteria.html oldalról és a World Psychiatry 3 140-141. oldaláról

1984-ben Ciompi és a munkatársai Bernben megalapították az első európai Soteria Házat, ami több mint 20 év elteltével is sikeresen működik. Végül, a Soteria ötlet Németországban, Skandináviában és a világ más részein is elterjedt, és különböző formákban valósult meg.
A berni Soteriában, Mosher eredeti megközelítését tovább fejlesztették, és részben modosították Ciompi "affect-logic" fogalma és más új ismeretek alapján, melyek amelett a feltevés mellett szólnak, hogy a kritikusan megnövekedő érzelmi feszültségek kulcsfontosságú szerepet játszanak a skizofrén pszichózis kitörésében és további kialakulásában. Ez egy hosszabb érzelmi kikapcsolódást idéz elő, ezért, a fő terápia nem elsősorban gyógyszerekkel történik, hanem a feszültségtől túlterhelt, pszichotikus pácienssel történő folyamatos és empatikus együttléttel egy amennyire csak lehetséges normális, nyitott, családias, védelmező és megnyugtató környezetben.

A berni Soteria 8-9 páciensnek nyújt lakhatást és a következő terápiás elveken alapszik:
1. Kis létszámú, megnyugató, ingerektől védelmet nyújtó és olyan "normális", amennyire csak lehetséges terápiás környezet. A hagyományos kórházi környezet helyett, az akut pszichotikus pácienseket egy nyitott, barátságos, szép kertes családi házhoz hasonló helyen fogadjuk, mely a közösség központjában helyezkedik el, és ahol a 8 páciens valamint a szolgálatban lévő személyzeti tagok is kellemes lakhelyet találnak.
2. Folyamatos személyes együttlét a pszichotikus pácienssel. Az akut pszichotikus fázisban a pácienst soha nem hagyjuk egyedül, de az éjjel-nappali kíséret egy kellemes úgynevezett "gyengéd szobában" történik. A kísérő személynek az elsődleges feladata, hogy lenyugtassa a pácienst, nem annyira kifinomult pszichoterápiás technikákkal, mint inkább csendes vagy beszélgetős együttléttel, néha egyszerű tevékenységekkel, mint például kézműves dolgokkal, rajzolással, játékkal, gyengéd talpmasszázzsal, együtt sétálással vagy kocogással, vagy más megnyugtató tevékenységgel személyes intuíció alapján. Aztán a pácienst fokozatosan bevonjuk a terápiás közösség mindennapjaiba, és végül felkészül az elbocsátásra, utógondozásra és a visszaesés megelőzésére.
3. Személy -és koncepcióbeli folytonosság. Ezt egy kicsi és szorosan együttműködő terápiás személyzet biztosítja, egy részidőben dolgozó pszichiáterrel támogatva. Ez 9 emberből áll, akik egy 48 órás műszakot fednek át, ami azt jelenti, hogy 2 ember mindig jelen tud lenni. A csapattagokat a személyes képességeik, élettapasztalatuk szerint választják ki nemet, életkort és pszichiátriai vagy más szakmai múltat figyelembe véve egyenlő összetétel alapján. Egy pácienshez kifejezetten 2 csoporttagot (általában egy férfi és egy nő) jelölnek ki. Hetente fél napra az egész csapat találkozik információcserére és koordinálásra. Havonta egy külső szupervízióra kerül sor egy tapasztalt pszichoterapeutával, és kéthetenete egy órás "intervízióra" találkozik a csoport, ami esetmegbeszélésre és a csoportdinamikára fókuszál.
4. Szoros együttműködés a családtagokkal és más fontos személyekkel. Az első naptól fogva szoros és együttműködő viszonyt építünk ki a családtagokkal és más fontos emberekkel, amit a személyes bizalomra, a széles körű információcserére, és a szabad látogatási elvre alapozunk. Ezenkívül "nevelési" megbeszéléseket szervezünk havonta a családtagoknak és a közeli személyeknek.
5. Világos és egyértelmű információ a pácienseknek, a családnak, és a személyzetnek. Hogy a feszültséget keltő zavaros helyzeteket és félreértéseket a minimálisra csökkentsük, minden adandó alkalmommal amennyire csak lehet, világos, teljes, egyértelmű információt nyújtunk a betegségről magáról, az előre látható kockázatokról és lehetőségekről, a kezelés módjáról és a visszaesés megelőzéséről stb. a pácienseknek, a családtagoknak, és maguknak a személyzeti tagoknak a skizofrénia korábban említett három egymást követő szakaszáról.
6. A közös reális célok és elvárások kidolgozása. Már a kezelés korai szakaszában konkrét terápiás célokat dolgozunk ki szisztematikusan minden pácienssel és családdal a reális elvárások alapján a kockázatok és lehetőségek terén.
7. Megegyezésen alapuló alacsony dózisú antipszichotikumos kezelési startégia. Ezek a stratégiák, amik az egyébként kontrollálhatatlan feszültségek csökkentésére fókuszálnak, szoros együttműködésben jönnek létre a pácienssel és a családdal, végső cél, hogy a páciens maga kontrollálja a gyógyszerezését.
8. Utógondozás és visszaesés megelőzés legalább 2 évig. Ez szisztematikusan elő van készítve mind a megelőző eljárásokkal, mind a külső terapeutákkal és az utókezelést végző intézményekkel való kapcsolatteremtéssel is.
Egy értékelő kutatás bebizonyította, hogy objektíve legalább ugyanannyit, szubjektíve jobb eredményeket értek el kevesebb gyógyszerrel a berni Soteriában, mint a hagyományos megközelítéssel. Ráadásul az utóbbi években 10-20%-al olcsóbb volt az akut skizofrének kezelése mint a helyi pszichiátriai intézményekben. A költségek azért alacsonyabbak, mert minden házimunka (főzés, bevásárlás, takarítás, kertészkedés stb.) része a terápiás programnak, és ezeket a terápiás közösség tagjai maguk végzik.